Van Padrón!

Most megint egy szövevényes poszt következik: mi, hogyan és miért vág egybe. Mint megszokhattátok ez is azon néhány téma egyike-másika körül forog, amikről írni szoktam. Ezúttal (is) kaja és Baszkföld.

Nagy kedvenc magyar újságban!

Hongos a la plancha - vargányák vaslapon

Akinek szegről-végről köszönhető ez a történet, az Gödör Éva kedves, idős törzsvásárlónk az Atlantiszban. Nemrég meglátta az asztalomon a magyar-baszk szótárt és egyből rá is kérdezett, mi a fenét keres ez itt. Mondom, használom, mert tanulom a nyelvet. Kérdezte az okot, meséltem neki az Athleticról, baszk barátainkról, élményeinkről, gasztronómiáról.
No, a kedves hölgy nemsokára az utcán megállított és kérdezte láttam-e a Magyar Konyha aktuális számát, mert abban a tapasokról/pintxókról és baszk fogásokról is írnak. Sőt el is hozta nekem a lapszámot.
Tegnap volt rá időm, hogy felüssem a magazint, látom benne a tapas világnapja június 15!
Hát akkor enni kell!
És már írtam is Rozsinak meg Novákmarcinak, akikkel az Eliott Erwitt kiállítást szándékoztunk megnézni - mivel a megnyitó napján ingyenes volt - hogy a fotók után nézzük meg valamelyik tapas bárt.
Aztán továbblapoztam a cikket és látom az egyik képillusztráció a Bar Ganbarra nevű donostiai (San Sebastiáni) helyen készült. Paff! Ez volt ez egyik kedvenc bárunk Renjoe-val, amikor kilenc éve Baszkföldön jártunk. Frenetikusan és egyszerűen készítették a vargányát, máig a fülemben cseng, ahogy a főúr bekiált a konyhába:
"Mario, hongos a la plancha uno!"

Ahogy mi láttuk 2008-ban

Mundu txikia bat - Kicsi a világ

Ilyen kicsi a világ. Váczi Mariann sokszor mondta már, hogy igen, a baszk világ tényleg ilyen kicsi, de én mindig megdöbbenek ezen. Aztán ahogy kijöttünk a kiállításról mondom a két fényképésznek, hogy na gyerekek, akkor együnk egy tapast, ha már világnapja van. De hol tegyük? Bontxo, Falk Miksa? Pata Negra, Kálvin? Padrón, Horánszky? Hát legyen az utóbbi, a kicsi, meghitt hely: átvágunk a bulinegyeden a palotanegyedbe. A Korrika után is ott kötöttünk ki. A Padrónban az a jó, hogy a személyzetnek sikerül egy talpalatnyi Ibériát Budapestre varázsolni: például, ahogy helyet foglaltunk elkérték és eltették hátizsákjainkat, hogy kényelmesebb legyen. Nekünk. Ilyen közvetlenséget, ami legalábbis a bilbaói bárok jellemzője, én Magyarországon még nem tapasztaltam!
Mivel hármunk közül az ibériai konyhában leginkább én vagyok otthon a srácok rám hagyták a választást: első kanyarban a bár névadóját padrón paprikát kértünk valamint sült apróhalat és cevichét. Huhh. Az első kettőt ettem már a Korrika alkalmával, de cevichét itt még nem ettem, és étteremben sem és tengeri halból sem. (Kétszer csináltunk horgászat alatt, egyszer a csatin sügérből aztán meg Svédországban barna pisztrángból.)
Így érthető, hogy míg Rozsinak és Marcinak újdonság volt a kishal és a paprika, nekem a tengeri ceviche, amiben volt valami gyümölcs is (barack talán?). Mindenesetre elosztottuk mindhárom csemegét igazságosan. A kedves felszolgáló kisasszony kérdésére (aki emlékezett rá, hogy voltam már ott - Joder!?#%+"), hogy jól laktunk-e, csak mosolyogtunk és mutattuk az étlapot, hogy ezt azért mind be tudnánk falni egy ültő helyünkben.
És rendeltünk még egy kombót: chorizo, tintahalkarikák és gambas al pil-pil. A harmadik, a csípős garnéla bilbaói egységek étlapján is szerepel és mennyei a szaftja (is) kenyérrel kitunkolva.
Ezek után alap, hogy a kasztíliaiul kértem a számlát: "La cuenta por favor!". Visszakaptuk a táskákat - titokban abban reménykedtünk, hogy mindegyikbe csempésztek valami jóféle sonkát, majd halas, fokhagymás, csípős ízekkel a szánkban távoztunk az Astoria felé...

Esparragos y vainas - spárgák és hüvelyek

Ami nagyon bejön még a Padrónban, az hogy van szezonális étlap az általános mellett. Vagyis éppen szezonban lévő alapanyagokból is készítenek kajákat - érdemes a folyamatosan nézni a facebookjukat, hiszen ritka csemegék is felbukkannak. Meg szívesen javasolnék is nekik: például a serranóba tekert spárgát, amit az idei spárgaszezonban többször is megcsináltam és amivel Zolibá tapas-versenyt nyert a Cervantes nyelvtanfolyamán. Vagy a serranós cukorborsót, amiért borsót termesztek a kertben már harmadik éve.

A mennyei dárdák

Asszem tavaly ettem először spárgát, amikor Gővel kettesben lementünk Csongrádra és Gő a marhasteak mellé lobogó vízben blansírozta köretként . Az annyira nem ízlett, viszont idén elém került a sonkába tekert spárga recepjte. Szinte hetente csináltam, amint elérhető árba került a zöldség. (A petrezselymes újkrumpli nagyon illik hozzá, kitörölgetni a szaftját is! És hidegen még finomabb, mint melegen!)
Na és az elmaradhatatlan cukorborsó. Idén, a jó támasztéknak köszönhetően rekordot döntöttem cukorborsóilag. Kétszer egy kilót arattam, az egyik kilót Csongrádon zabbantottuk meg, a megszokott sonkás-fokhagymás szaftban, a másikat itthon, szintén a baszkföldi recepttel.
De a héten is szedtem még egy keveset, amiből leves lett.

Egy kiló cb.