Az Atlanti Óceánon innen, Lutécián túl a Horgász Testvériség - Brothers in Fishing - ismét összeállt, hogy koppintson egyet az észak-normandiai csukák orrán. Rendszeresnek mondható - Svédország, Írország, Franciaország többször is - horgásztúráinkat majd három évre megszakította a koronavírus, volt mit pótolni.
Nyilván valamennyire túlzásba estem - mint annyiszor - hiszen Gő volt itthon párszor 2019 szeptembere óta és verettünk is pár jót, a Dunán, a Tiszán a Körösön és tavaly ősszel legújabb felfedezésünknek köszönhetően a Debreceni-tavon. Érdekes, hogy fő célhalunk a csuka tulajdonképpen elkerült, a kolbász-csukákat leszámítva. Gő fogott egy jobbat a Debrecenin, de a balinok, süllők, sügerek meg a kis harcsák voltak többségben.
 |
| Ilyenben reménykedtem! Ismét 90 cm fölött! |
Miért kell messzire menni normális halat fogni? Asszem erre leginkább az időszűke a válasz. Egyszerűen nincs arra időnk, hogy itthon több helyet felderítsünk ezért majdnem hogy tutira kell mennünk amikor horgászhatunk, ezért megyünk nem agyonhorgászott, nem agyon szabályozott, nem lerabolt külföldi vizekre.
Még több kérdés aggasztott.
- Nyugodtan hagyom otthon a félhülye anyámat és a már csak félig élő macskát? Nem!
- Klímavédelmileg felelős döntés, hogy csütörtökön Párizsba repülünk és hétfő vissza? Nem!
- Anyagi helyzetemben megengedhetek magamnak egy utazást? Nem!
De hát "Éljük az életet, Élvezzük amíg lehet." és "Mert nyalni csak úgy lehet, Ha élvezzük az ízeket."
Hogy ott is b@sz-e a nap, Gő azt válaszolta, hogy "de b@sz ám, pénteken szombaton simán 35 fok felett lesz", ezért 940 forintos női szalmakalap befektetést tettem a Pepcóban, nem a pridera készülve csak annak volt a legnagyobb a karimája s az a vízen, csónakban ülve jó szolgálatot tesz.
Gergely ismét Rouen fölé kalauzolt minket, egyrészt azért, hogy Galambér visszavághasson annak a harcsának, ami 2019-ben megtépte, másrészt, hogy horgásszunk a La Lac les Deux Amants nevű hatalmas kavicsbánya tóban. A visszavágást oly komolyan gondolta Gő, hogy beruházott egy halradarba, hátha azzal fel tudjuk kutatni a harcsát.
Mondanom sem kell a kalauz remek szállást is talált a földuzzasztott Szajna és a tó között, terveinkben az szerepelt, hogy pénteken megvallatjuk a folyót, szombat, vasárnap és hétfő pedig a tavat. A ház annyira a közel van a tóhoz, hogy egyértelmű volt a csónakot szombat reggel összerakjuk és hétfő délután nem szedjük szét, hanem hurcibálni fogjuk ház és a tó között.
Gőéknél megaludtunk a marcoussis-i házuk Rugby fantázianevű apartmajnában, együtt reggeliztünk a szupercsaláddal (Lívia tornászbajnok, Dávidu dzsudóban veri a frankiákat, anyukájuk Diane pedig menő rockénekes) majd a másfél köbméretnyi cuccot behánytuk az egyterű Dáciába és irány Poses!
Mi sem egyértelműbb, hogy a legnagyobb melegben értük oda. Abban állítottuk föl a csónakot és szálltunk vízre. Teljes szatt!
Sajnos a következő behányás már nem a cuccainkról szólt, sokkal inkább Gőről, aki annyira megpirrant a napon, hogy a hőguta miatt Balázzsal ketten szedtük szét a csónakot illetve próbáltunk összepakolni, miközben Gő előbb szétfosta magát szállásunkon majd jókorát be is hányt. Pedig jó két órát árnyékban töltöttünk kikötve. Még szerencse, hogy nem másnap lett szarul. A nagy meleg miatt hiába kutattuk a vizet halradarral és Balázs hiába vette föl ugyanazt az AC/DC pólót, amit akkor viselt, amikor elment a harcsa.
Galambérral így egy zacskó csipszet és pár sört vacsoráztunk. De valahogy nem is kellett több a hőségben.
Szombat reggelre helyreállt a rend, a nem túl jó-alvó Gő már reggelivel fogadott minket. Másodszor is összeraktuk a csolnakot, azt irány a tó! Nagy meleg, magas UV fogadott bennünket a vízen, szél sem mozdult: magam részéről hosszúujjú inggel, szalmakalappal a lábszáramon kompressziós zoknival védekeztem újból.
 |
| Cipelném én ezt hetente, de naponta is! |
Alighogy ellöktem a bárkát a parttól - nem változtattunk a megszokott felálláson, Gő a kapitány, Balázs középen én az orrban - azok ketten már szórták is a csalikat, én azt hittem beljebb megyünk. A legfogósabb villantóval kezdtem - neonsárga 4-es Mepps Aglia - aztán váltottam Ottó bácsi Kele nevű rézsárga támolygójára. Gő feltette a kérdést: "Matej, milyen taktikát kövessünk?" Mire én mondtam, menjünk arra meg arra, és nézzük meg a tőlünk balra eső szegletet. Elindultunk és mivel a trolling - műcsali vontatása csónakból - nem tilos Franciaországban, jó messze kidobtam a csónakból a műcsalit és kezdtem vontatni, néha megállítani, néha belehúzni, ahogyan az Írországban Michael Canney megtanította. (A vén Michael csónakjából trollingoltam először, kérdeztem mit kell majd csinálni, azt mondta majd érezni fogod. És nemsokára éreztem is ahogy üti a cájgot a sügér. Majd ütötte még jó pár darab, sőt egy kisebb csuka is.)
És talán a harmadik dobásra jött is egy csuka, életem második kanállal fogott hala. (Az elsőt még a kilencvenes években fogtam: egy jókora dévér volt ami a zebegényi szigeten sötétben vette ajkaira a DAM Effzettet.) Köszi Ottó bá!
Azt vissza a Meppset: sügerek jöttek és folyamatosan ütögették a vontatott körforgót. A szegletben egy laposabb részen Galambért megtépte egy nagy csuka, amely a vízinövények közül tört elő és Gő is fogott egyet, egy nagy gumival, amilyenekkel állítása szerint a franciák horgásznak. Itt azonban rövid reklámszünet következik, ugyanis a nap ereje és a hőség elviselhetetlenné vált; árnyékba húzódtunk jó 2-3 óra hosszára.
 |
| Ki üvölt jobban? |
Délután már nem voltunk szerencsések hiába verettünk a tó ezen oldalán keresztül-kasul.
Vacsoránk Elzász jegyében telt. Előételnek Kronenbourg sör főételnek elzászi specialitás choucroute, öblítésnek valami elzászi vörösbor. A bejegyzés gasztro-része következik: Choucroute. Ez az elzásziak kvázi rakott káposzta és legutóbb, amikor itt jártunk Gő ezt csinálta egyik este. Úgyhogy amikor készülvén az útra kérdezte, hogy mi legyen kaja én egyből írtam chocroute.Nem mellékesen azért, mert a könyvesboltba - ettől függetlenül rendeltem - Gabriel Kretuher Spirit of Alsace című szakácskönyvéből, ami mitteszisten a choucroute-nál nyílt ki amikor először belelapoztam. Szóval ez egy savanyúkáposztás kaja, nehéz húsokkal, különféle elzászi kolbászokkal. Nyilván sokféle változat létezik, de Gő maga érlelt káposztát, hozzávágott egy kis édesköményt, főzött hozzá frankfurti virslit, kolozsvári szalonna-szerűséget és a kétféle, név szerint. Montbéliard és Morteau elzászi kolbászokat. Ugyan nem egy tipikus nyári étel, de ismét nagyon jól esett, pont mint 3 éve. (Sokadszor csodálkozom rajta, hogy barátaim mennyire gyorsan esznek, pedig én is falni szoktam.) Vasárnapra 15 fokkal kevesebbet jósoltak.
Hiába keltünk korán, zápor után zápor következett, kettő közt Gővel elmentünk reggeliért a legközelebbi bolta. (Ahol ugyan nem szabad a hűtőbe földi halandónak, vásárlónak benyúlni, hanem mindent kérni kell, de azért a főnök-tulaj a croissant-ot kézzel teszi a zacskóba.) A radarképet folyamatosan figyelve nyugodtan megreggeliztünk majd esőcuccban a csónakba ültünk, fejünk felett sötét felhők kavarogtak, igazi csukás idő kerekedett.
 |
| Délelőtti csukák Gő... |
 |
| ...és Matej módra. |
A délelőttön jó pár csukát és sügeret fogtunk, de az igazi nagy példányok elkerültek. Két társam néha szívta a vérem, hogy én nem pergetek csak vontatom a csalit, de hát látjátok ez vezetett eredményre. És különben is nem-trollingolva is fogtam! Hanem teringettét, úgy tűnt a csónakmotorhoz való akksi fölött eljárt az idő, egy egész napot nem bír már, ezért arra jutottunk, hogy töltjük egy-két órát, ezért visszahajóztunk a "kikötőnkbe". Gő felvitte az akkumulátort, Balázs vele tartott, hogy előbb szerezzen még pár sört, és hogy pihenjen egy keveset. Amíg Galambér elvégezte fontos teendőit, Gővel fogtunk pár naphalat és snecit és partról megpróbáltunk becserkészni néhány sügeret. Eredménytelenül.
Hanem ami visszatérésünk után következett. Kicsit rendet raktam a csónakban, viszont valahogy Balázs egyik wobblerje beleakadt a szákba. Mondtam neki, horgássz nyugodtan én már túl vagyok pár értelmesebb méretű csén, majd én kibogozom! De nem hagyta és milyen jól tette! Merthogy a parttól még nem nagyon távol dobtam egy jó hosszút és húztam annak rendje s módja szerint, amikor valami alaposan rákoppintott a Meppsre. Bevágtam és egyből éreztem, hogy ez nem kolbász, de ami ezután következett az íme itt van videón! Akasztás után mintegy 20-30 másodperccel kapcsolódunk be a történésekbe. Figyelem, szókimondó szövegek! Kiskorúaknak kizárólag szülői felügyelettel hallgatható!
Bocsánat, hogy ennyire csúnyán beszéltem és emiatt ennek-annak nem tudjátok megmutatni ezt a videót!
Valamint tiszta ciki, hogy még nem tanultam meg normálisan tartani nagy csukát, de hát ez volt a második 90 pluszos nekem! Ezeket a bestiákat ezek szerint mindig magamhoz ölelem. A következő ekkora csénél sokkal nyugodtabb leszek - bár Gő ezután megjegyezte, hogy mennyire nyugodtan fárasztottam - és nem fog a számból ömleni a pöce! Remek befektetés volt a Ron Thompson féle nano-spin bot, ami ha lágynak is tűnt, azért ennél a krokodilnál elég jól bizonyított és tökéletes összhangban van azzal a Daiwa Ninja LT orsóval, amit Balázstól kaptam szülinapomra másfél éve. Meg is csókoltam őket az akció után, sőt még a 4-es Meppest is!
És akkor magamban, úgy, hogy még magamnak is alig hallottam, feltettem magamnak a kérdést: most mi motivál még? Egy ideig tanakodtam a válaszon: egy méter fölötti csuka. Mikor? Most? Hol? Itt? Igazából nem hittem benne és elég magasan is a léc. De megvan az új cél!
A nap további részében talán egy sügeret fogtam még és süvöltöttem az Írországban is énekelt Fields of Athenry című dalt valamint ezen utazásunk énekét. Eörsi István versét Márta Pista zenésítette meg és Hobo énekli a Szegény Dzsoni és Árnika című Lázár Ervin könyv film-adaptációjában. (Hogy hogy nem ebben a filmben a rablócsapatból lett focisták egyike a mai magyar miniszterelnök. Kutyából nem lesz...)
Mindenesetre sikerült addig-addig kóvályogni a tavon, hogy lemaradtunk a pizzarendelésről, de volt még Gő elemózsiás tarisznyájában egy vörös pesztó konzerv, úgyhogy azt nyomtuk be tésztával.
Már csak fél napunk maradt a következő haditervvel: koránkelés, kicsekkolás és horgászat majd összepakolás délután 3 órakor
Hétfőn olyan tipikus sügeres napra ébredtünk, - felhős, szeles - mondtam is a többieknek vízreszállás előtt és nézz csodát az első két hal amit én fogtam két gyönyörű színekben pompázó 20 centi körül sügér volt. Hihetetlen, hogy arasznyi, vagy kisebb sügér ugyanazt a csalit kapja el, mint a közel egyméteres csuka! A kedvenc célhal - csé - és a legszebb hal - sügér - ugyanúgy a 4-es méretű neonsárga vasat vélte kajának. Az egyik szép sügi visszaengedése után vallottam meg társaimnak, hogyha nem lennék tele anyajeggyel és lenne egy tenyérnyi rész ahova még tetováltathatok, akkor egy sügeret magamra varratnék. Ami a csukákat illeti hétfőn Gő oktatott és a végére, mintha a srácok is ráéreztek volna a trolling "művészetére". Magam nyolc csukával és hat sügérrel zártam ezt a néhány napot.
 |
| Az utolsó csé, ezen a túrán. |
Kár, hogy a bruttó 4 napból csak kettőn volt ideális időnk, de sajnos ehhez hozzá kell szokjuk. Amikor 2019 szeptemberében legutóbbi közös kalandunkról blogoltam majd posztoltam a facebookra, egy ismerős megkérdezte, hogy visszaengedtem-e az akkor fogott nagy csukát, és ha igen kívántam-e valamit és mit. Én erre azt válaszoltam, hogy horgászhassak életem végéig, legyen hol, ne száradjanak ki a tavak és folyók. Gondoltátok volna, hogy nem egészen három év múlva ez egy teljesen reális kívánság? Idén rekord alacsonyra apadhat a Tisza, emberek!
Mindig rühellek hazafelé út előtt búcsúzkodni, meg egyáltalán hazajönni, pláne a mai magyar valóságba, de hát a cica!
Az emberi ostobaság pedig elképesztő. Az amúgy is káoszos, hatalmas reptéren az emberek úgy csinálnak, mintha még sosem repültek volna. Vinné föl a gépre a vizet, az üdítőt, tudj'isten miket még, amivel még lassítják a becsekkolást, átvilágítást és a többit. Másik. Az Orly-n este 8-kor majdnem minden bezár. Kávé már ott sincs, ahol még nyitva vannak. Találtunk egy automatát. Leülünk a váróba ahova ki van írva a gépünk, és ha nem figyelünk a magyar beszédre lehet, hogy azóta is ott ülünk. Épp csak elkezdtük megenni a csirkés szendvicseket, egy lány mondja az övéinek, hogy 4-es kapu helyet a 20-as hoz kell menni. Hát mentünk. Aztán a szendvics felénél kiderült, hogy a 19-es. Aztán miközben a gép előző utasai még szállnak lefelé, a földi személyzet elkezdi beengedni a kalitkába a priority jegyeseket, akik ott állnak a zárt kapunál, mint barmok a karámban. Ehhez képest egy órás késés nem is sok.
Na meg itthon. Feladott extra méretű poggyászunk - sportfelszerelés - hamar meglett, akkor taxizni kéne, hisz éjfél után van, de a taxiposztnál vagy egy órás sor áll. Minibusz már nem megy. Ott a reptéri busz, nincs rá jegyünk, rohanunk, a jegyellenőr bácsi jegy nélkül felterel minket a buszra. Az Astorián sem lehet taxit fogni, sebaj jön a 8-as éjszakai, ott meg nem működnek a lyukasztók. Welcome Home!
Amúgy az Orly a reptéren kapható citrom lekvárral töltött Maison Colibri madeleine isteni!
