Cukorborsó, cukorborsó, cu-kkor-bor-só!

Minden kertbe, minden talpalatnyi földre cukorborsót! Ez a kaja is Baszkföldről gyün; amikor tavalyelőtt Bizkaia tartományban jártunk, Egoitz elvitt minket Lekeitióba, ahol előételként ettem a lekak urdaiazpikoarekin-t.

Itt még nőlnek...

Azóta kattogok a cukorborsón. Sajna itthon nem igazán vagy egyáltalán nem lehet kapni - legalábbis én nem találtam - úgyhogy kénytelen vagyok termeszteni. Tavaly is ültettem, de keveselltem a mennyiséget, ezért idén a jól felásott és megtrágyázott földbe 150 magot ültettem. Állítottam mindenféle támasztékot, többek között a régi fregoliból, de akkorák lettek, hogy több felfutott a rózsákra, illetve a súlyos tetejű növények összeomlottak saját tömegüktől. Az összeomlás ellenére is jó kilót szüreteltem a minap.

Kilós mennyiség

Amellett, hogy kínai kajába is tettem, természetesen fő attrakció ismét a sonkás cukorborsó, amelyet legrégebbi barátaimmal, kortársaimmal és állandó horgásztársaimmal Gővel és Galambérral faltunk be.
Íme a recept!

Hozzávalók:
1 kiló cukorborsó
1 nagy fokhagyma
10 deka ibériai sonka
olívaolaj

A borsót megtisztítjuk és 2-3 centiméteres darabokra vágjuk, vizet forralunk és 3 perce beledobjuk a a hüvelyeket. Felaprítjuk a fokhagymát és forró olajba tesszük. Hozzáadjuk a feldarabolt sonkát, majd leszűrjük a borsót és a sonkás-fokhagymás cuccba öntjük. Még rotyogtatjuk úgy 5 percig, aztán friss bagettel gyorsan befaljuk!

Hmmm

És itt a recept baszk nyelven! Joder!

Osagaiak:
Kilo bat lekak

Baratxuri handi bat

100 grammo urdaiazpiko

oliba olio

Hasteko baratxuria eta lekak garbitu eta txikitu.

Berotu olioa eta ipini baratxuria. Irakin ura eta ipini lekak, utzi 5 minutuz.

Orduan ipini urdaiazpikoa eta gorritu baratxuriarekin. Isuri ura, lekak nahasi urdaiazpiko eta baratxuriarekin, buelta eta utzi gora-behera 3-5 minutuz ontzian.

Azkenean atera platerera.

On egin!

A fotók Gő telefonjával készültek.

Kertem-kertem...

Zöldségeket termesztek, fákat nevelek a kertben. Bár önellátásra nyilván nem elég a vetemény, azért saját spenótot csinálni a halhoz vagy a lasegnéhoz illetve magoncokat nevelni amik majd a Rióba kerülnek, elég fasza dolog.

Virágba borult a spenót, így leszedtem. Tavasszal azt olvastam hogy egy-másfél négyzetméternyi spenóttőről mintegy másfél kiló spenótlevél jön le. Nagyjából így is lett, a még fagy alatt elültetett magok mostanra szépen beértek. A kábé 20-24 tőnek java része megmaradt, csak pár levelet rágcsált meg valami kártevő.

Szűrőnyi spenótlevél. Majdnem egy kiló!

Igazság szerint múlt hétvégén arattam már belőle, ugyanis voltam horgászni és kivételesen fogtam is ehető halat. Tulajdonképpen azért ültettem a spenótot előre megfontolt szándékkal, hogy az árpilisi-májusi (feltételezett) halakhoz legyen friss biospenót.

Vajon párolva a lasagne középső rétegeként.

Tavaly csak cukkinivel és paradicsommal kísérleteztem, idén ezek mellé jött a már felvázolt spenót, burjánzik a cukorborsó, amit a bizkaiai Lekeitióban evett köret miatt ültettem. A paprikák nagyon kényesek voltak, így még csak palántaként növekednek. A kukoricák viszont nagyon mennek, 10 nap alatt tíz centit nőttek.

A cukorborsók nagyot mennek. Túl vannak a fél méteren.

És végül, de nem utolsó sorban a csemeték. Egy akácka nő lépcső aljában lévő hatalmas cserépből. Bár invazív faj, azért a Rióba jó lesz. A Tisza mellől hoztam nemrégiben pár fűzfaágat: párat vízbe tettem, párat meg állandóan öntözött földbe. Ezek is megmaradnak olybá tűnik. De a tölgyfa hogyan lett?! Kis tölgy is nő, de tartok tőle nem azokból a lehetőségekből amit Gernikából hoztam a baszkok szent tölgyének a kertjéből. (Ősszel beraktam a bőröndömbe pár hajtást, ágat, bimbót, hogy itthon tudjam szaporítani a bilzakai szent tölgyet.) Mindenesetre városi legendának azért jó, hogy ez onnan való.

A csongrádi fűz.

A bizkaiai tölgy.

Az invazív akác.

  
   

Csatizmus

Irgalmatlanul vártam egy jó aprításra. Ezért Galambérral már a legutóbbi (tiszai) betli után előirányoztuk a május 1-i horgászatot.

Az első négy csíkost Balázs fogta

 Tavalyi évem is sivár volt horgászatilag, annak ellenére, hogy életem halait akasztottam meg augusztusban és szeptemberben a Tiszán. Mindkettő elszabadult és csak az egyiket láttam. De az a csuka akkora volt, hogy nem is bánkódtam amikor elvitte a zsinórt, mondván egy ekkora állattal úgysem tudok mit kezdeni. (Ezzel nyugtatom magam a mai napig.) Utána egy süllőcske adatott még októberben.

Hanem az időjárás sem volt kegyes hozzánk, az utóbbi négy horgászatból, négynek tett keresztbe a szél. Most sem volt ez másként és ha megint betliztünk volna akkor minden hitem meginog. De nem így történt. Hanem úgy, hogy életünkben először fogtuk szét magunkat szélben.

Szóval Galambérral lementünk a csatira. Nem indultunk valami korán, a reggeli kapást az esti próbáltuk cserélni. Fél kilenc körül be is vettettünk és Balázs az első másfél órában ki is pergetett négy szép sügeret. Mondtam is magamban, ha most nem fogok, soha többé nem jövök ide, mivel három ropi fölött van a napijegy és én ott még sosem fogtam normális halat, egy-két nagyobb sügér kivételével. A kishalak azonban jöttek minden méretben, megnyugtatásomra nemsoká süllyedt a kishalas úszó, és megjött az első csíkos is, kicsivel nagyobb, mint a csalihal. Aztán jött még három hasonló kaliberű.

Egykor aztán egy elakadás után újradobom a cájgot. Az úszó, ahogy kell megáll, majd süllyed, de megint megáll és csak áll épphogy elmerülve. Na jó, a hülye sügér tipikusan benyelte a csalit és most nem mozdul. Bevágok. Ellenállás. Nagy sügér, gondolom. Aztán elindul az orsó: ez bizony nem sügér, az nem húzza meg a féket. Nem hát. Egy szép csukeszt láttam a vízben. Acélelőke van, nem kell parázni, bár azért elég agresszív példány. Balázs, aki épp a kocsinál szerelt nem találta a szákot, így egy határozott mozdulattal a zsinegnél fogva emelte partra szegény párát. Szájbilincs. Végre valami!

Kolbász fenéken. Ő visszament.

Eztán bekövetkezett a délutáni szünet. Csak nem a szélben, ami ráadásul esőfelhőket fújt fölénk, és az eső is eleredt szép csendesen. Kíméletlenül bánt velünk az időjárás, majd a csati faunája is. A kapásszünetben  Balázs leült mellém feederezni, de csak törpeharcsák jöttek, úgyhogy kisvártatva ismét a partot rótta. A közelemben csapakodott, amikor egyszer csak mozdul a kapásjelzőm, torkomba ugrik a szíven, odadobbantok, de Galambér szól: bocs én voltam. Újradobok. Megint ugyanúgy emelkedik a jelző. Te vagy, kérdezem. Nem, mondja, a jelző már a botnál, nem mozdul tovább. Várok, egy percet még kb. aztán bevágok. Semmi. De kishal sincs a horgon. Visszadobás ugyanoda. Mindössze pár perc telik el, amikor megint emelkedik a karika. És most te vagy, Balázs? Nem ő. Akkor bot bedönt, kapásjelző továbbemelkedik. Bevágás, akasztás és Balázs egy hasonló, kicsit kisebb csét ránt a partra. Jeee. Üvöltök az örömtől. Jeeesz! Csukát engedek vissza. Olyan élmény zsákmányt visszaengedni. Utánozhatatlan!

És a visszaengedés jutalommal jár, ami Balázsnál csapódik le: húsz perc múlva jön a közelből egy kolbásszal, aminek a szájából piros twister lóg. Eltehető méret, megy is a szájbilincsre a haltartóban gyűlő sügerek mellé.

Hanem az időjárás nem tágít. Egyre jobban fúj és néha esik és a parton egyre több a türhő. Ezen körülmények nem engedik, hogy napnyugtáig maradjunk. Fél nyolc körül szedjük a sátorfánkat.

Balázs pergetett cséje.

Másfél órán keresztül pucoltam a zsákmányt. Éhesek voltak a rablók, szinte kivétel nélkül mind gyomrában volt félig emésztett kishal. És hogy mi lett további sorsuk? A nagy sügereket megnyúztam és anyák napi ebédként szolgáltam fel anyukámnak. Só, bors, olívaolaj, serpenyő. Majd frissiben rá az előre elkészített fűszervaj, ami rá- mellé- körbeolvad. Erősen ajánlott nemcsak halakhoz, de azt hiszem minden hirtelensült cucc mellé remek.

A menü.

Ugyanezt megismételtem az este, azzal a különbséggel, hogy a kisebb sügereken amiken rajtahagytam a pikkelyeket, alufóliába csomagoltam majd tíz percet kaptak 200 fokon, sütőben. Kibontva szétnyitottam a halacskákat és ment rájuk a fűszervaj. (Fűszervaj: 10 dekás vaj egyharmada tűzön megolvasztva bele fokhagyma pertezselyem. Majd hozzáadagolva a megmaradt vaj fele. Közben egy citrom héja belereszelve. Formázás. Hűtés.) A csukából szeleteket vágtam, serpenyőben megsütöttem és ők is megkapták a jéghideg fűszervajat. Körítés meg mi más lehetett volna, mint a mostanra beérett bio-spenót, a kertből.

Röviden ennyi volt a pénteki rablózás és annak következményei.

Tanulság: nagyon jó ötlet volt megcsináltatni DAM botom spiccét. A nyolc halból hetet azzal fogtam. Nyugodtan nevezhetjük ezt a jó DAM remek visszatérésének! 

(akciófotók: Balázs, gasztrofotó: Bágz)

Csigaholokauszt

Idei őrületem a veteményes. Életemben először ültettem paradicsomot, hagymát, cukkinit. Otthon már március elején ástam egy ágyást, amit áztatott az eső, majd többször le is döngöltem. Ebbe jött 200 liter virágföld és 50 liter szarvasmarhatrágya.

Holokauszt és kannibalizmus csiga módra

Jól megáztattam, összekevertem a vásárolt talajt, majd amikor már elég meleg volt már ültettem is a zöldségeket. A paradicsomok már rügyeznek, a hagymák is veretik magukat rendesen, de a cukkinivel csak a para volt.
Eddig.
Öt-hat cukkini palántám, növénykém tűnt el nyomtalanul. Este látom szépen fejlődött a két sziklevél, reggel hűlt helye, még a kis szárnak is.
Mi ez? Vakond? Lehúzza a föld alá, mint a rajzfilmekben?
Nem baszki, csiga. Meztelen. 5-15 centi ujjnyi vastag. Pöttyös. Lerágja. Felzabálja. Megsemmisíti a cukkinit. Hajnalban előmerészkedik az aljnövényzetből és iszonyatos ütemben rág.
Ez ellen tenni kell valamit, gondoltam, s belevettettem magam az internet-keresők vonatkozó találataiba. Írták, hogy a gyíkok, sünök, futrinkák megeszik a csigát, de esetemben azt hiszem több tucat gyíkra, két-három süncsaládra volna szükség. Más megoldás: csigapor, háló, csapda.
Nekem a csapda tűnt legolcsóbbnak, leghumánusabbnak, legtermészetbarátabbnak, így azt csináltam.

Le kell ásni egy befőttesüveget a növények közelében, úgy hogy 2 centi a föld fölött legyen, félig-háromnegyedig feltölteni sörrel, és egy kupak 15-20%-os ecetet bele.

Első hajnalra egy szem csiga nem volt benne, ellenben a növények jól lerágva és tiszta csiganyál a vetemény. Kurvaélet. Nem jött be. Este öntöttem még egy kis sört bele, másnap reggelre ez meg is tette a hatását. Két kis sárga házas és egy nagy meztelen esett csapdába. Harmadnapra három kövér meztelen, és így tovább.
Tudom, szemét módszernek tűnik, de legalább boldogan döglenek meg, hisz halálra-isszák magukat.

Különösen undorító dolog kihalászni a dögöket az üvegből. Megmerevedett, nyákos csigákat kihalászni nem lesz a kedvenc szórakozásom. Viszont döbbenettel tapasztaltam, hogy a tűzhelybe dobált hullák annyira sörösek lehetnek, hogy a kis sárga, házas csigák rámennek a dögökre.
Szóval az általam előidézett csigaholokausztot csigakannibalizmus követi. Hát ilyen teremtés a csiga...