Cvájundfünfcigtauzend cusauer

Ha már Berlinben voltam egyértelmű volt, hogy megnézem a Herthát az Olimpiai Stadionban.

Matchday. A város kék-fehérben.

Dárdai és Király miatt - de inkább Dárdai miatt - mindig drukkoltam a Herthának, mezgyűjteményemnek is egy Hertha-mez az első darabja, amit Hollai Olivér barátom szerzett nekem még a kétezres évek elején. Amikor a berlini utat terveztem, kinéztem, hogy mikor játszik otthon a csapat. Szerencsére úgy állt a Berlin a meccs előtt, hogy pontszerzés esetén biztosan feljutnak az első osztályba.

Miki előre megvette a jegyeket - 16 euro per kopf - és mint a helyszínen kiderült, ugyan véletlenül, de a legjobb helyre, a berlini tábor, az Ostkurve fölötti lelátóra.
Már a metróból kilépve hallottuk a kórust, ami elképesztett bennünket, és előrevetítette mi vár majd ránk a stadionban.
Hogy más focivilágba csöppentünk, mint az otthoni, azt nemcsak az elképesztő hangulat mutatta, hanem a stadion kertjében felállított Carlsberges standok, ahonnan egyliteres korsóba is csapoltak sört. (Persze visszaváltható korsóba, amiért 2 eurós letétet kellett hagyni. Ha visszaviszed, visszakapod.) Bár a meccs elkezdődött, azért csak vettünk egyet-egyet.

Literes korsóból vedelni a sört

A tábor közvetlen közeléből néztük a mérkőzést, ami egyáltalán nem volt élvezetes, viszont a drukkerek olyan hangulatot teremtettek, hogy már azért megérte. A vezérszurkoló szavára, hol tapsolt, hol ugrált, hol sálat lóbált a mintegy huszonötezres Ostkurve. Alattunk hullámzott, énekelt és tombolt a kék-fehér had.

A szünetben aztán - ahogy Miki megjósolta - megjelentek a sörutánapótló emberek. Nagy tartállyal a hátukon járták a lelátót, és abból pótoltak annak, aki kérte. Elképesztő!

Hiába volt uncsi a meccs, mégis volt katarzis a végén, ugyanis a 85. percben egy Lasogga nevezetű játékos bepofozott egy kapufáról visszapattanó labdát. Akkor őrültek meg csak igazán a derék berliniek. Én sem bírtam, úgy üvöltöttem, mintha a San Mamésban láttam volna gólt.

Gól előtti pillanat. Beadás, kapufa...TOR!

A csapat nyert, bár van még hátra pár forduló biztosan feljutnak. A bajnoki cím még nincs meg, de ez már nem is annyira érdekes a haupstadt lakóinak. A lényeg az Bundesliga 1.!

Hiába voltam beteg hatott rám a tömegpszichózis

Másnap igen jót szórakoztam az újságok vezércikkeinek címein és alcímein, bár nem értek németül, ezek az egyszerű mondatok azért mennek. Pár "értékes" darab: "Nie mehr zweite liga", "Bierdusche für trainer Luhukay", "Kleine autokorso der fans, grosse Stimmung bei Team" vagy csak egyszerűen "Ertsklassig".

Hatalmas volt német meccsen lenni. Teljesen más, mint egy spanyol mérkőzés, ahol a játékosok inkább kiszolgálják a közönséget - ha kiszolgálják - ellentétben a németekkel, ahol a közönség tényleg tizenkettedik ember.

A Hertha-Sandhausen mérkőzés biztosan életem egyik legnagyobb futballélménye! Itt egy a gólról készült felvétel. Talán ebből érthető miért.

Fotók: Miki357

Off to Berlin

Tegnap fél tíz körül érkeztem meg Mikiékhez, lepakoltam és már indultam is a Templehof reptéren álló új skateplazara.

Skatepark a bezárt reptéren

Igaz, hogy háromkor keltem, hogy kiérjek a 6.20-as járathoz, de fáradtságomat a lelkesedés és az izgalom semmissé tette, hiszen Flo Schneiderrel volt randevúm az egykori Templehof reptér helyén található parkban. Flo egy szessönre invitált, fotózás, videózás a nemrég megnyílt skateplazán.
A Templehof repülőteret 2008-ban zárták be. Még Hitler építtette, a légikikötő hatalmas épülete korának legnagyobb irodarendszere volt - kellett is a Führer grandiózus tervéhez, miszerint Berlinből 12 milliós világfővárost (welthaupstadt) akart csinálni Germania néven - majd ezt használták légifolyosóként, amikor a szovjetek 1948/49-ben blokád alá vették Nyugat-Berlint. Ide dobták le a mindennapi élethez nélkülözhetetlen dolgokat, a lakosság számára. A Templehof, hanem is a belvárosban, de mindenképp lakóövezetben van, így a város vezetése nemrég feloldozta a szolgálat alól. Helyén közparkot alakítanak ki, van itt kutyaiskola, kiskertek és számtalan más dolog, köztük egy nem mindennapi gördeszkapálya.

Nevezetes spotok másai a légihíd helyén

Adam Sello fotós gördeszkás (Flo Pushed című dokumentumfilmjének egyik alanya) jókor volt, jó helyen, jó előre gondolkodott és lecsapott az NDK sötétmultú Köztársasági palotájának bontása során, a (Palast der Republik) félretett párszáz tömb gránitra. Évekig tárolta egy Berlinhez közeli városka skateparkjában - a tizenötezer eurós szállítást például a Red Bull állta - és a megfelleő helyszínre várakozás közben nyolc(!) év alatt elintézte a papírokat.
Végül tavaly ősszel nekikezdtek az éíptésnek. Októberben és novemberben tették le az alapokat - a segédmunka zömét a deszkások végezték - majd idén márciusban megnyílt a hely.
A furcsa alakú placc Berlin több kultikus deszkáshelyét hivatott ábrázolni, a fent látható döntöttfal és a padka rajta a Kulturforum mása, az első képen látható egyenes és döntött padkák is mind megtalálhatók a városban. Magávalragandó hely, addig deszkáztam rajta, amíg annyira fáradt nem lettem, hogy úgy éreztem, mintha homokot szórtak volna a szemembe. Ma ismét itt keztdük a napot.
Gyönyörű történet, hogy a hitleri megalománia bizonyítáka, valamint egy hidegháborús nevezetesség helyén egy a diktatúra palotájának maradványaiból épül gördeszkapálya. Talán így, gördeszkakerekekkel tisztára lehet mosni a történelmet, vagyis annak egy-két darabját.
 

Testemen a jel

Máté Galkó is scarred for life, írja a Consolidated Skateboards holnapja. 

Így bizony, Kosnás Lóri, egy életre belém ütötte a kék és fekete tintát, pici, búgó masinájával.

Régóta akartam már új tetoválást - nem is értem, hogy bírtam ki az utóbbi 13 évet varratás nélkül - és meg is voltak/vannak az ötleteim, hogy mit. Szeretném, ha Sárközi mester egyszer megvarrná a bal vállam, meg agyalok egy Athletic címeren is.

És régóta szerettem volna egy Consolidated kockát. Hát megvan.

Amúgy gördeszkás márka logóját sosem tetováltatnám magamra, ezt is a mögöttes tartalma miatt. Ez a tartalom a Don't Do It mozgalom, amit a Consolidated atyja, Birdo hozott létre, a gördeszkázásba befolyó, de nem gördeszkás cégek térnyerése ellen. (A Don't Do It-ról lesz még szó a blogon a későbbiekben!). 

Birdo nem irigy, nem több pénzt akar, csak annyit, hogy a gördeszkás ipart a multik hagyják meg a gördeszkásoknak. Ezért a kocka a karomon. (Aki nem győzi kivárni, hogy a Don't Do It-ról szónokoljak, annak itt az alapítvány angol oldala: Don't Do It!)

A fenti kép már a  Consolidated oldaláról való, mert alighogy elküldtem nekik, egyből fel is tették honlapjukra!                 

Büszkeség. 

  

Aranyrudak

Megtaláltam az aranyrudak igazi receptjét! Ezek a rudacskák függőséget okoznak, ha aranylázat nem is.

A múltkor - ez év elején - szerény összeggel a zsebembe tértem a közértbe, Bilbao meccsnézésre készültem. "Hát sör mindenképp kell - gondoltam - de kellene még valami rágcsa, csak az orális fixáció miatt is."
Előttem a kosárban sajtos rudak, pogácsák, tallérok. 450 alatt nincs egyik sem. "Hogy a picsába kerülhet ennyibe egy ilyen csomag? Mi kerül ezen ennyibe? Meg kell próbálnom ilyet sütni, hogy többet ne kelljen venni..."

Annak rendje és módja szerint beírtam a google keresőbe, hogy sajtós rúd, és kattintottam az első találatra: egyszerű sajtos rúd recept, a mindmegette vagy a nosalty oldalról. Uccu neki. Az eredeti recept szerint: 30 deka liszt, 25 deka margarin, egy tejföl, só, tojás és sajt a tetejére. Megcsináltam. Nem lett rossz, de nagyon uralkodott benne a margarin íze, ezért a következő alkalommal változtattam az összetevőkön. Aztán megint és megint, így kerekedett ki alternatív ropogtatni valóm, azaz az egyszerű sajtos rúd, bonyolítva.
Mégpedig. 30 deka liszt. 5-7 deka vaj, egy deci olíva, két kanál só, tejföl és parmezán, reszelt parmezán a tésztába is. (Julitól és Zsombitól kaptam egy jó kilós tömböt szülinapomra, azóta mindenbe teszek, amibe lehet. A parmezán nem egyszerűen sajt, hanem kiváló fűszer is!) Össze kell csak gyűrni, fél centisre nyújtani, megkenni tojással, megszórni sajttal, majd 20-25 percig sütni, míg arannyá nem lesz.

Ezzel az egyszerű recepttel is lehet szívni, így megosztom hogy kerülhetjük el a szopódást.
Rétes liszt felejtő, lisztízű lesz tőle a cucc. A tésztát kinyújtás után érdemes megkenni tojással és utána felvágni, mert különben mindenhova szétfolyik a tojás. Derelyemetszővel csinálom, így nem ragadnak össze a rudacskák. A tésztát nem szabad állni hagyni, mert a lisztszemecskék megduzzadnak a zsírtól-olajtól és szintén lisztízű lesz, mint a réteslisztes. A legundokabb dolog az egészben, amikor a tojásos-sajtos rudacskákat a sütőpapíros tepsire kell tenni. Ez a leghosszabb folyamat, pláne, ha a tészta kicsit felmelegszik, és képlékennyé válik. Többféle sajttól finomabb lesz. Sajt helyett/mellett mehet rá kömény és só. Nálam egy adag tészta két tepsi.

Szóval nagyjából háromnegyed óra alatt készíthetünk sajtos rudacskákat. Amik tíz perc alatt elfogynak. De még így is olcsóbb és finomabb, mint a bolti. Hát így...