Menekültes

Miközben Orbán sátortáborokba zárná (zárja!) a menekülteket, mi jó sokan, civilek, mindenféle profi menekültistápoló szervezet helyett próbáljuk koordinálni a menekülteket. Nem azért, hogy majd jól döngethessük a mellünket, hanem azért, hogy szerencsétlenek, akik 3 oldal kizárólag magyar szöveget kapnak a határon eljussanak a számukra kijelölt táborokba.

Múlt héten mentem először a "terepre" és rögtön egy sokkoló történettel találkoztam. Ezt elmeséltem Csider barátomnak, aki elkérte a sztorit, hogy a Népszabiban heti rendszerességgel, csütörtökönként megjelenő tárcájába használhassa. Íme az eredeti szöveg, alább pedig a Népszabi linkje. Ja és persze, hogy címlapra kerültünk ami a nyomtatottat illet.


Az első napon...

"Az emberfaj sárkányfog-vetemény:

Nincsen remény! nincsen remény!"

(Vörösmarty: Az emberek)

Amikor a múlt héten a hávégéponthu-n megjelent Migration Aid önkéntes-segítő fészbúk csoport felhívása, ballib neveltetésemből adódó szociális érzékenységem azt diktálta, egyből lépjek be oda. Onnan pedig a lakhelyemhez legközelebbi Miration Aid Déli-hez tagozódtam tovább.

Csütörtök este megyek először terepre. A csoporttagok ötletétől vezérelve, miszerint a helyszínen csináljuk a szenvdicseket előbb lerakom a szendvicsbevalót a bázison, majd hazamegyek késért, amivel vágni és kenni tudunk. Mikor visszaérek, épp van egy afgán csoport, a Nyugatiból hozta őket egy kísérő. Bicskére kell menniük, de mikor indulnak, a vonathoz kiderül, az egyikük szír és neki a debreceni tábort jelölték ki. Valahogy elvesztette a családját és az afgánokhoz csapódott. Neve legyen Abdel, A gyűlölet című filmben rendőrők által agyonvert srác után. Amikor ráeszmél, hogy neki másik táborba kell mennie, teljesen kiborul, zokog, beszélni sem tudunk vele. Aztán megnyugszik picit, életet lehelünk a telefonjába, amiben ugyan nincs sim-kártya, de valamilyen applikációval a net működik rajta. Nem igazán beszél angolul, de nagy nehezen összerakjuk, hogy itt a családja Budapesten, kicsit később az is kiderül, a Jászai környékén vannak.

No usgyi, gondolkodás nélkül elindlok vele, veszek neki jegyet, Vérmezőn át a Moszkvára, onnan villamos. Közben „beszélgetéssel” próbálom oldani a feszültséget.

De attól csak nő a feszültség... Abdel 1925 kilométert gyalogolt Aleppóból. Aleppó nincs, nem létezik többé. Romhalmaz. Abdel 20 éves. Németországba szeretne menni. Megverték a szerb rendőrök, a magyar rendőrök. Már Karlovy Varynál, vagyis tíz kilométerre a német határtól elkapták a cseh rendőrök, megverték, azt visszaküldték Magyarországra. Itt aztán megintcsak megverték, és étlen szomjan bezárták egy napra.

-No war, no problem – magyarázza miért is van itt.

Mikor a Moszkvára érünk, megnyugtatom, már csak tíz perc a család, de már a Mechwartnál rákérdez:

-Ten times?

-Yes, ten minutes. Zehn minuten – mondom neki - barátom, ha Németországba vágysz...

És közben hiába mutatom Abdelnek a várat, a parlamentet, nem tudom feoldani. Hogyan is tudnám, miközben az én városom épp, az övé romhalmaz.

Jászai. Abdel mutogat is a Falk Miksa utcába, ahol egy srác, az egyik kuzin integet:

-My family! My family! – kiabálja. Thank you my friend, thank you! – hálálkodik, miközben majdnem a villamos meg az autók elé lép. Vajon hol, mikor vesztették el egymást?

Én még ilyen mosolyt karonülő baba, kéjes hajadon arcán sem láttam. Ez a mosoly örökre a retinámba, hangja örökre a dobhártyámba ég.

Még egyszer elmondom nekik, ami a kötelességem: Mindenképpen el kell mennetek a kijelölt táborba!

De már nem is hallják, csak nagyon örülnek egymásnak. Együtt vannak és nekik ez mindennél fontosabb…

Valahogy türtőztetem magam, míg átmennek a zebrán, csak utána kezdek zokogni.

Siratom őket, a sorsukat, a mi sorsunkat. Az embertelenséget: ebből humanitárius katasztrófa lesz. És siratom a klasszikus értelmeben vett nyugati civilizációt, amelynek, tartok tőle, ez a népvándorlás lesz a vége.

Az elkövetkező napban vagy tízszer fakadok sírva, amikor erre gondolok vagy elmesélem.

Egy nap kell, hogy rendbe jöjjek lelkileg. Hogy ismét ki tudjak menni a „terepre”.

Ja, és Abdel, csak úgy, mint én, nagyon szereti a focit. Kedvenc csapata a Galatasaray

                                                                 ***

És a Népszabis cikk itt!

Orbán Viktornak és a bandájának meg a jó kurva anyját. Leginkább azért, mert ezt a helyzetet kihasználva, erre a helyzetre spekulálva akarják megnyerni a következő választásokat.  

Akiknek EZ fontos - apám verse

Aki ismeri, tudja apámhoz fűződő érdekes viszonyomat tudhatja, hogy vajmi kevés az esély arra, hogy az ő cuccaival példálózzak. Azonban még1990-ben(!) készített vele Tarján Tamás(!) egy interjút a Népszabó számára, amiben szerepel ez a vers. Hogy pontosan mi késztette apámat e sorok leírására - dédapámtól örökölt Remington-márkájú írógépén - arra nem emlékszem de, hogy ebben a nyomorult Kelet-Közép-Európában időről, időre mindig aktuális, az biztos. Amikor a boltban felolvastam, kétszer bőgtem el magam. Vajon ez csak erre a tájra való, vagy ezt értik Hollandiában és Norvégiában is?

Amúgy az interjú sem szar. (Ha valaki nem tudja elolvasni az alábbi képen, elküldöm szívesen emailben.) Íme.

KÖZLEMÉNY

Alulír(t)ott
ezúton tudatom azokkal
akiknek ez fontos,
a mai naptól
zsidónak,
cigánynak,
romániai magyarnak
                és szásznak,
koszovói albánnak,
flamandok közt vallonnak,
írek között protestánsnak,
baszknak,
lettnek, észtnek, litvánnak,
palesztinnak,
négernek,
sárgának,
indiánnak,
       tartom magam!
Így bánjanak velem,
akiiknek EZ fontos.
Én maradok, mint eddig:
          GALKÓ BALÁZS

Apámat, meg nem tagadom, tessék engemet is mindennek elnézni, azoknak, akiknek EZ fontos.

(Ahhoz, hogy ez a cikk előkerüljön köszönet a közvetítésért Csider István Zoltán kollégának, illetve a kutatómunkáért és a tízes találatért Lőkös Katalin Népszabi-archiválisának!)

Első

Azért van ez, mert Csider kolléga javasolta. Hogy írjak, csináljak egy blogot. Így elkezdem. A többi majd alakul.
Tegnap pisztrángot sütöttem Santosnál, íme az eredmény. (fotó: Santos)

Fűszervajas pisztrángok a sütőből. Fél evőkanálnyi vajba apróra vágott petrezselymet és fokhagymát kevertem, azzal megtöltöttem az alufóliára tett besózott halakat, bebugyoláltam, azt negyed óra tepsin, előmelegített sütőben. Kicsit leragadt a bőre, de pár csepp citrommal és sörkiflivel így mennyei volt.