Baszk indián Budapesten

Indio széles mosollyal, Rayo-mezben jött be a könyvesboltba, öccse Javier társaságában. Első dolga volt, hogy közös bilbaói barátainkat hívta fel innen, majd a telefon a kezembe nyomta. Mikel azt kérdezte megismertem-e Indiót (!?!%*). Jorge épp ebédelt és mivel vele nem igazán van közös nyelvem csak annyi értettem mondanivalójából: comer, vagyis hogy eszik. Egoitz nem vette fel...

Ha pár bejegyzéssel visszalapoztok, olvashattok Indióról a Bordeaux-i posztban - együtt mentünk Bordeaux-ba az EB-re - de már négy évvel ezelőtti baszkföldi utunk alkalmával is találkoztunk vele. Akkor még csak tizennégy éves volt.

Azóta kicsit benőtt a feje lágya, bár ezt nem feltétlenül igazolja, hogy tulajdonképpen bilbaóiként a Rayónak szurkol, sőt meccsekre is eljár a Bukanerosszal, mit neki pár száz kilométer.

Indio a szüleivel és öccsével jött Budapestre, nyaralni. Már volt szó róla, hogy jönnek - asszem tavaly - de csak idén jött össze a budapesti út. 

Egyszer csak bejön egy Rayo mezes arc. Azon gondolkoztam, hogy milyen dal fütyülésével sújtsak le rá, amikor észrevettem, hogy Indio az, a tesójával, Javierrel. Mivel épp nagy melóban voltam, megbeszéltük, hogy este találkozunk és odaadta a mezeket - az Iberlanda kimenő-pólóit - amiket Mikel küldött Ricsinek és nekem.

Lugas: Rayito és Iberhool

Estére egy jó magyaros kaját terveztem be, ugyanoda mentünk - Belvárosi Lugas - ahová négy éve ültünk be a három fent említett bilbaóival. Menü ugyanaz a turista-menü, gulyás, paprikás csirke nokedlivel, zárásként somlói. Meg sör. A sört én tukmáltam, mivel először kólát kért. Később amikor felhívtuk Egoitzot, ő is furcsállta, hogy a gyerek sört ivott. Ízlett neki a kaja, fejébe szállt a sör, és bár addig is tulajdonképpen baszkul beszéltünk - illetve ő hozzám és én néha baszkul, néha angolul válaszoltam - alig bírtam követni. De azt tudom, hogy 5-6 játékos hiányzik még a Rayóból.

11-kor hagytam el a Bazilikánál.

Másnap létszámban nagyobb programot toltunk, ugyanis Ricsi és Zoli is becsatlakozott, még ha kevés ideig voltunk mindannyian együtt. Először a Szimpla kertben  ittunk pár sört, aztán a Hrabal sörözőben vártuk be Zolit. Később Zoli és Ricsi leváltak, ketten róttuk a belvárost, és mielőtt lepasszoltam volna Indiót Zolinak a Fröccsteraszon, akartunk enni egyet. De ha hiszitek, ha nem este 10 után sem a Kerkyra sem a Meat and Sauce nem volt nyitva. Maradt a lángos az Arany János utcánál. Az utolsó busszal mentem haza.

Egyszerűen Szimpla

Péntekre "kimenőm" volt. Délelőtt a Szecskában voltak, családilag, délután meg Zoli vitte a Fradi stadionba. Ahogy elképzeltük: stadion túra, múzeum, hivatalos bolt. Ahogy elképzeltük. Mert pont aznap sajnos nem volt túra és ahogy Zoli beszámolt róla, katasztrofális volt a múzeum: döglött legyek a vitrinekben. A múzeumból ugyan van egy ajtó a shopba, de az zárva, szóval gyász az egész. Zoli ki is bökte: Na az ilyenek miatt tart a magyar foci ott, ahol.

Beri, beri, beri good photo!

Szombaton jött a nagy menet. Este fél 8tól MTK-DVTK a Hidegkútiban. A család délelőtt dunai hajózásra ment, de közben pörgettük az sms-eket Indióval. Kérte foglaljak valami jó étteremben asztalt a meccs utánra, vagyis kb 10 utánra, nagyjából addig érünk vissza a városba. Hát ez nagyjából a lehetetlennel volt egyenlő, mivel a konyhák max. fél 10-ig vannak nyitva. Sebaj. Na akkor még azt gyúrjuk ki, hogyan szerezzük meg Pintér Ádám mezét! 

Ehhez azt kell tudni, hogy amikor Bordeaux-ba mentünk Mikel és Indio azt énekelték a Flinstones család címdalával, hogy "Ádám, Ádám Pintér lololololololo!".  

Egyszerűen azért, mert őt ismerték a magyar válogatottból, mivel Pintér korábban játszott a Zaragozában.
Mire elindultam otthonról még nem volt meg hogyan hangzik, hogy Add nekem a mezed spanyolul, szóval nem valami lelkesen bandukoltam lefelé új otthonomból. Azonban gyorsan jött a busz, Edit még bent volt a boltban, szóval bekopogtam és a közben megkapott üzenetet felfirkáltam egy kartonra. Aztán taxival irány a stadion.

Kamuzaragozaiak

Javier és Indio csak néztek, amikor elkértem az útlevelüket a jegyvásárláshoz. Ez a magyar foci, mondtam, mint a Fradi pálya. Kérdi a pénztáros hölgy: melyik szektorba? Nem tudom, először vagyok itt, minél közelebb a játékoskijáróhoz. Nem tudja az melyik, a kolléganő se. Akkor a legdrágábbat tessék adni, az biztos elég közel van. Úgy is lett.
Aztán átmentünk a körút túloldalán lévő késdobálóba egy sörért. Meg persze Nógrádiért, ezt kell enni, ha meccsre megy az ember. Meg persze jó adag szotyiért és tökmagért.
Kicsivel később a stadionban újabb sör és kóla-adag, valamint Sport szelet. Az is jár a meccshez.
A meccs katasztrófa. Legalább jó az akusztika, így a mintegy száz dió és a mintegy harminc libás jó hangulatot teremt. Apropó libások. Nagy jófejség az MTK ultráitól, hogy mind a drapijukon, mind a nagy zászlójukon van liba. Kis fekete humor.
Amikor jönnek le a szünetre Pintér észreveszi a feliratot és mosolyog. Ez meg lesz, mondom Indiónak, látta a feliratot! Innentől jó kedvünk van, majd a libásoknak is, mert szereznek egy gólt, de ez minket nem igazán érdekel, a meccs végét várjuk.
És eljött a mérkőzés vége. Az MTK-sok boldogok, ünnepelnek, a csapat megy egy tiszteletkört, nálunk van a vége. Jön Pintér, Indio mutatja a táblát és meg üvöltök: Ádi, Ádi! A srácok Zaragozából jöttek! Zaragoza!
És akkor Ádi leveszi a mezét és odaadja Indiónak. Közös fotó, határtalan boldogság, ugyan ferdítettem az igazságon kicsit. Mea culpa.

"Ádám Pintér, lolololololo"

Nagy vidámságban egy agyonizzadt mezzel tértünk vissza a belvárosba. A Zorraquino szülők már vártak ránk, hogy vacsoráljunk együtt. Nagyon hajtott az idő, így a Pörc és Prézli teraszán kisírtunk még egy-egy főételt. Én borjú bécsit kértem, de nem is éreztem az ízét, egy mert addigra berúgtam, kettő mert elfáradtam, három mert nagyon kellet figyeljek mit mondanak nekem baszkul.

Nagy búcsúzkodás: másnapra nekik Gellért fürdő és szuvenírvásárlás és szunya, mert hétfő reggel fél hétkor ment vissza a gépük. Viszlát októberben, Bilbaóban!

Ja, és hogy Indio miért Indio? Én azt hittem, hogy valami hülye frizura miatt, de nem. Kiskorában mindig indiánnak öltözött, így maradt rajta a becenév.       

Menekültes

Miközben Orbán sátortáborokba zárná (zárja!) a menekülteket, mi jó sokan, civilek, mindenféle profi menekültistápoló szervezet helyett próbáljuk koordinálni a menekülteket. Nem azért, hogy majd jól döngethessük a mellünket, hanem azért, hogy szerencsétlenek, akik 3 oldal kizárólag magyar szöveget kapnak a határon eljussanak a számukra kijelölt táborokba.

Múlt héten mentem először a "terepre" és rögtön egy sokkoló történettel találkoztam. Ezt elmeséltem Csider barátomnak, aki elkérte a sztorit, hogy a Népszabiban heti rendszerességgel, csütörtökönként megjelenő tárcájába használhassa. Íme az eredeti szöveg, alább pedig a Népszabi linkje. Ja és persze, hogy címlapra kerültünk ami a nyomtatottat illet.


Az első napon...

"Az emberfaj sárkányfog-vetemény:

Nincsen remény! nincsen remény!"

(Vörösmarty: Az emberek)

Amikor a múlt héten a hávégéponthu-n megjelent Migration Aid önkéntes-segítő fészbúk csoport felhívása, ballib neveltetésemből adódó szociális érzékenységem azt diktálta, egyből lépjek be oda. Onnan pedig a lakhelyemhez legközelebbi Miration Aid Déli-hez tagozódtam tovább.

Csütörtök este megyek először terepre. A csoporttagok ötletétől vezérelve, miszerint a helyszínen csináljuk a szenvdicseket előbb lerakom a szendvicsbevalót a bázison, majd hazamegyek késért, amivel vágni és kenni tudunk. Mikor visszaérek, épp van egy afgán csoport, a Nyugatiból hozta őket egy kísérő. Bicskére kell menniük, de mikor indulnak, a vonathoz kiderül, az egyikük szír és neki a debreceni tábort jelölték ki. Valahogy elvesztette a családját és az afgánokhoz csapódott. Neve legyen Abdel, A gyűlölet című filmben rendőrők által agyonvert srác után. Amikor ráeszmél, hogy neki másik táborba kell mennie, teljesen kiborul, zokog, beszélni sem tudunk vele. Aztán megnyugszik picit, életet lehelünk a telefonjába, amiben ugyan nincs sim-kártya, de valamilyen applikációval a net működik rajta. Nem igazán beszél angolul, de nagy nehezen összerakjuk, hogy itt a családja Budapesten, kicsit később az is kiderül, a Jászai környékén vannak.

No usgyi, gondolkodás nélkül elindlok vele, veszek neki jegyet, Vérmezőn át a Moszkvára, onnan villamos. Közben „beszélgetéssel” próbálom oldani a feszültséget.

De attól csak nő a feszültség... Abdel 1925 kilométert gyalogolt Aleppóból. Aleppó nincs, nem létezik többé. Romhalmaz. Abdel 20 éves. Németországba szeretne menni. Megverték a szerb rendőrök, a magyar rendőrök. Már Karlovy Varynál, vagyis tíz kilométerre a német határtól elkapták a cseh rendőrök, megverték, azt visszaküldték Magyarországra. Itt aztán megintcsak megverték, és étlen szomjan bezárták egy napra.

-No war, no problem – magyarázza miért is van itt.

Mikor a Moszkvára érünk, megnyugtatom, már csak tíz perc a család, de már a Mechwartnál rákérdez:

-Ten times?

-Yes, ten minutes. Zehn minuten – mondom neki - barátom, ha Németországba vágysz...

És közben hiába mutatom Abdelnek a várat, a parlamentet, nem tudom feoldani. Hogyan is tudnám, miközben az én városom épp, az övé romhalmaz.

Jászai. Abdel mutogat is a Falk Miksa utcába, ahol egy srác, az egyik kuzin integet:

-My family! My family! – kiabálja. Thank you my friend, thank you! – hálálkodik, miközben majdnem a villamos meg az autók elé lép. Vajon hol, mikor vesztették el egymást?

Én még ilyen mosolyt karonülő baba, kéjes hajadon arcán sem láttam. Ez a mosoly örökre a retinámba, hangja örökre a dobhártyámba ég.

Még egyszer elmondom nekik, ami a kötelességem: Mindenképpen el kell mennetek a kijelölt táborba!

De már nem is hallják, csak nagyon örülnek egymásnak. Együtt vannak és nekik ez mindennél fontosabb…

Valahogy türtőztetem magam, míg átmennek a zebrán, csak utána kezdek zokogni.

Siratom őket, a sorsukat, a mi sorsunkat. Az embertelenséget: ebből humanitárius katasztrófa lesz. És siratom a klasszikus értelmeben vett nyugati civilizációt, amelynek, tartok tőle, ez a népvándorlás lesz a vége.

Az elkövetkező napban vagy tízszer fakadok sírva, amikor erre gondolok vagy elmesélem.

Egy nap kell, hogy rendbe jöjjek lelkileg. Hogy ismét ki tudjak menni a „terepre”.

Ja, és Abdel, csak úgy, mint én, nagyon szereti a focit. Kedvenc csapata a Galatasaray

                                                                 ***

És a Népszabis cikk itt!

Orbán Viktornak és a bandájának meg a jó kurva anyját. Leginkább azért, mert ezt a helyzetet kihasználva, erre a helyzetre spekulálva akarják megnyerni a következő választásokat.  

Az Athletic ereje - minibejegyzés

Csodálatos dolgok történnek az Athletic Bilbao miatt. Alább olvashatjátok milyen menetben voltam a csapatért való rajongás okán, de júniusban történt még más is…

Reggeli után. Ricsi, Mertxe, én.

…egyszer csak bejön a könyvesboltba egy ötven körüli nő, és hadarva azt kérdi: Athletic? és mutogat a képernyőmre. „Si, si! Bai, bai!” válaszolom. És innentől közös nyelvet beszéltünk a piros-fehérre festett frufrujú hölggyel. Azaz közös nyelveket, angolul, spanyolul és baszkul. Beszéltem neki a mi kis szurkolói csoportunkról, mutattam neki a San Mames könyveket, a honlapot, a blogomat és minden Athletices cuccot. Természetesen ő ettől odáig volt, meg vissza. Kiderült, ő Bilbao külvárosából, Santurtziból származik, és a Madrid melletti Guadalajarában él. 

Másnap együtt reggeliztünk, ekkor Pinnyey Ricsi is becsatlakozott. Aztán ettünk gulyást, rákövetkező nap meg vaddisznópörköltet. Sokat beszélgettünk három „közös” nyelvünkön, javasoltam neki programokat, majd szombaton kikísértem a repülőtérre.

Nem is nyújtom tovább a szót, ezzel csak illusztrálni akartam mekkora ereje, hatása van ennek a klubnak!

ESKERRIK ASKO ATHLETIC!

Bréking! - Kolbászriadó!

Akkor most klaviatúrát, tollat letesz, és elindul az Október 6. utca 9-be, a Faszaládéba!

Tálcán, papíron, ahogy kell! fotó: Faszaládé fészbúk.

Páran tudjátok mennyire odavagyok a kolbászokért. A második 7Réteg című gördeszkás kiadványunkba példának okáért a Kis budapesti kolbászkörkép című írást adtam, de itt a blogon is foglalkoztam már rendhagyó kolbászozóval, jelesen a Kolbice nevű találmánnyal. Szeretem a különböző hentesek kolbászait tesztelni és szoktam a szír delikátban merguezt venni. Na de most, ezennel, a mai nap megdőlt mindenféle kolbászba vetett hitem, elképzelésem, mindenem.

Ugyanis elmentem a Faszalédába, amit megnyílása óta magasztal nemcsak a gasztroblog szcéna, hanem egyéb oldalak is. Nem éremtelenül...

Pici hely, nem találtam meg könnyen. Belépéskor a belsőépítész - a Faszaládé tervezője - Szendrő Péter üdvözöl, mint kiderült enni ő is először eszik itt. Elég jó interiort csinált Frencsi, aki kollégáival eszik, azt mondják, a kolbász még "faszább", mint a hely belsője.  

Megnézem az étlapot, majd az akciós szett - 12-15 óráig 2db disznókolbász 1480 ft. - mellett döntök. A csípőset nem igazán szeretem, ezért marad a Budapest csemege és a Citromdisznó. (Hagytam tesztelni valót a jövőre is, kacsamájas csirkekolbász, marhás-bárányos, meg a véres hurka.)

10-12 percet várok a kolbikra. Kerek alutálcán hozzák, rajta papír, amin az egység húsdarálós logója díszeleg. A csemegéshez mustár, a citromoshoz szardellás majonéz (!?) jár, vadítóan ropogós bagettel. Evcajkként kb. húszcentis hegyes végű pálcikák szolgálnak.

Először is a csemege. Baszki. Tökéletesre sütve. Porcogók, mócsingok nélkül és olyan íz...picit a merguezre (észak-afrikai, fűszeres kolbászok) emlékeztet, bár az nem disznóból készül. A kolbász és a mustár keringőre kelnek egymással. Aztán a citromos. Bár nem szeretem a majonézt, azért megkentem vele a kolbit. Na takarodó, ez nem is majonéz! Vagy engem eddig átvertek! A szardella nem is érződik, viszont a citromos, az citromos, üde friss.

Naná, hogy a maradék bagettel feltunkolom a kolbászok zsírját. Hozsannázás helyet csak annyit tudok mondani: egyelőre nem találom a szavakat. 

De tényleg. Itten újragondolták a kolbászokat kérem. Te jó ég, bele sem merek gondolni milyen a többi és mi lesz, ha a srácok ismét agymenést kapnak és kikísérleteznek valami új kombót!     

Marhák. Még tetoválás is lehetne. fotó: Faszaládé fészbúk.

Túlzás nélkül a Faszaládé a kolbászrajongók Mekkája!

Mindenesetre egy valamit elvett tőlem a Faszaládé. A hagyományos kolbász élvezetét. Én most már csak Faszaládé-kolbászt vagyok hajlandó enni. Illetve lehet próbálkozni, ajánlani mi érhet a nyomába!

Szóval: Faszaládé, Október 6. utca 9.!

ui.: Kitűző van még? Legközelebb szeretnék egyet!    

Gasztronómiai igénytelenség vagy mi a szösz

A minap elém került egy ajánló - a Sonkapult - csütörtök estére hirdetett "pincsó" estet. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, így a kora esti Riózás után nem a Móricz, hanem a Gellért felé indultam, hogy lecsekkoljam a pultosokat.

Jóképű sonkába öltözött spárgák aznap nem voltak sajna...

Tök pofás hely a Sonkapult, családias és az ilyet szeretem. A "vitrinben" négyféle falatka. Igazából olyan nagyon szimpatikusnak egyik se tűnt, de ha már ott vagyok, tesztelem a két inkább tetszetőset, gondoltam.
Így is lett választottam egy sonkásat és egy sonkakrémeset. Meg egy szűretlen sört hozzá.

Hát.
Nem voltam elragadtatva. A krémessel kezdtem, aminek inkább torma íze volt, mint sonka, méghozzá annyira, hogy a tetejére szórt snidlinget nem is éreztem. Kérdi az egyik sonkapultos srác, hogy hogy ízlett. Hát, mondom eléggé dominál benne a torma.
Nekimegyek a másiknak. Azon sonka, kaliforniai paprika, kis balzsamecet. Ez sem jó. A sonka magyar sonka és egyáltalán nem dob föl, sőt egy kicsit még pénzkidobásnak is érzem.
Látja ezt rajtam a sonkapultos srác és kérdezi egyből amint lenyeltem a falatot. És ez? Hát, mondom, ez se!
És így tovább: merthogy láttam a szórólapot, amin sonkába tekert spárgák figyeltek, és hogy én baszkföld meg úgy baszkföld, meghogy a pintxo, meg a tapas és hogy nekem mindkét itt evett olyan magyarosnak tűnt.

Naná, erre szavamba vág a sonkapultos sráci, hogy ha hiszem, ha nem ez a 23. pincsó-estjük és hogy megpróbáltak már mindenféle hagyományosnak tekinthető alapanyagokat, értsd szardellát, articsókát, olívakrémet, meg minden mást, de szinte mindegyik rajzuk maradt. Egyszerűen - mondja - magyarosítani kellett.

Ezt nem hiszem el, mondom, tiszta vicc, hogy itthon minden magyarosítani kell, és elmesélem hogyan teszteltem a berlini dönereket, vagy kebapokat, vagy swarmákat - hívjuk ahogy akarjuk. Hogy mennyire érthetetlen számomra, hogy a Berlinből eredő, tehát autentikus ízesítést - petrezselyem, menta, másféle szószok - erős pistával magyarosítani meg telebaszni hagymával és tejfölös szósszal nyakon önteni.
És a sonkapultos srác egyetért, ő is így gondolja, meséli, hogy tortillával is próbálkoztak, de arra mindenki rántottaként mutogatott.

Szóval így megy ez. Bassza meg. Nekünk magyarosítani kell a berlini török, meg a baszk kaját. Hihetetlen. Kérdem én akkor a faszér nincs "magyar pincsó bár". Lehetne zsíroskenyér hagymával falatka, töpörtyűs falatka, sültkolbászos falatka. Azt nem értem, ha valaki török kaját akar enni, akkor miért nem török kaját eszik (kap)? Ha baszk kaját akar, miért nem azt eszik (kap)? Merthogy az erőspistás szendvics az nem döner/kebap/swarma és a magyar, házi, füstölt sonkás falat az nem pintxo...

És egy mondat a Sonkapult védelmében. Ők megpróbálták, de kénytelenek voltak igazodni. Nem éri szó a ház elejét, ez nekünk fogyasztóknak kritika!

Kolbice-teszt

Nem is tudom, hogy került elém a Kolbice. Lehet, hogy a neten láttam, de lehet, hogy szórólapon.  Sültkolbászok rajongója lévén ez a specialitás rögvest befészkelte magát az agyamba s nem hagyott nyugodni, egészen keddig, amikor is végre leteszteltem. (A Hold utcai csarnok felújítása miatt másfél hete egyszer már lukra futottam, akkor nem üzemelt a Kolbice-egység.)  

A kissé még mindig felújítás alatt lévő piacon sok az üres üzlet, de a Kolbice már üzemel! Kérek egyet. 3-4 perc, amíg megsülnek a kolbászok. A szezámmagos tölcsérbe mustárt és kecsöpöt kérek – konzervatív kolbászevő vagyok – a 100 forintért választható extra „feltéteket”, mint sülthagyma, párolt káposzta, cheddaros sajtöntet – kihagyom.

A tölcséremben 3-3 bajor illetve hagyományos magyar kolbászka gőzölög. Hüvelykujjnyi hosszúak és vastagok. A magyarosba bököm a kis nyársat, amit adtak hozzá. Elég jó az állaga, roppan, nem esik szét. Nincs agyonfokhagymázva, mint a henteseknél kapható, ez teszi abszolút nyugat-kompatibilissé.

A bajor kolbász sem túlfűszerezett, kifejezetten finom és jó az állaga ennek is.

Eztán következik a tölcsér. Hát erről csak szuperlatívuszokban. Kicsit féltem tőle, hogy ez lehet a gyenge pontja a találmánynak, félelmem azonban teljesen alaptalan volt, sőt, a tölcsér az egyik legjobb dolog egészben. Még akkor is, amikor már nincs kolbász, mert a kolbászkák zsírjával átitatott kecsöpos-mustáros pékáru magában is remek. Csak a legvégét hajítom ki, amiben már elviselhetetlenül koncentrálódik a két szósz.   

A Kolbice igazán jó ötlet. A tölcsér valóban megkönnyíti a mozgás közben való evést – bár ez állítólag egészségtelen. Nem nehéz kaja köszönhetően a fűszerezésnek és a tölcsérnek. És minden bizonnyal továbbgondolható.

Sok negatív észrevétel nem érheti a Kolbice-t részemről, azonban 990 forintos árával, nekem egy kicsit drága ahhoz, hogy rászokjak, illetve a 6 helyett 7 kolbászkát simán elbírna a tölcsér.

Ha osztályozni kellene, 8 pontot mindenképp megérdemel a tízből!

Hajrá Kolbice!

fotó: Kolbice fészbúk

A véletlen pacsi

Mondom a szokásos dumát, gesztikulálok, felemelem a kezem, azt jön Jim Greco és belecsap...

A pacsi (fotó: Polinszky Tibor Gyula)

Amikor kiderült, hogy jön a Supra-csapat, Azucki Lacival - akinek a legnagyobb tisztelet és köszönet, hogy idehozta Muskáékat - szinte egyszerre hívtuk egymást, hogy érdemes volna összekötni az idei Deszkás Pikniket és a Suprásokat. 

Már májusban kiagyaltuk ezt, szerveztünk, csűrtünk-csavartunk, aztán egyszer csak elérkezett a júli 15. azaz a vonulás és a demó napja. Már egykor álldogáltak srácok a Lokálnál, kisvártatva pedig már attól paráztunk, hogy a hatalmas tömeg miatt kijönnek a közteresek vagy a zsaruk, de nem így lett, leginkább azért, mert Lacival néha terelgettük az embereket, kihasználva, hogy a megafon felhangosít minket.

Az első gyomorgörcs fél öt tájban jött rám, amikor látható volt, hogy legalább egy órányi sor vár még aláírásra, miközben a felvonulásnak legkésőbb negyed hatkor indulnia kellett. Gyors egyeztetést tartott ekkor a Piknik vezérkar és a Supra managerek, majd Greco mondta ki a végső és mindent eldöntő szavakat: Ha így volt megbeszélve, akkor indulás!

Összeszedtük és áttereltük a deszkásokat a Síp utca végébe, ahol nem igazán felkészült és tapasztalt rendőrök vártak arra, hogy levezessék a vonulást. (A tömeg instruálása közben történt a közjáték Grecoval...)

Aztán Greco elindult. Még szerencse, hogy a rendőrök kapcsoltak és gyorsan az élre álltak, mert az öreg Jim olyan sebességgel kezdett hajtani, hogy alig bírtuk tempót. 

Veretés a kiskörúton (fotó: Novák Márton)

Szerencsém vagy sem, hogy a Bajcsy-Alkotmány sarkon kénytelen voltam két srácot is kiállítani a menetből, mert annyira kifulladtak, így lemaradtam a Szemere utcai káoszról. (A rendőrök ahelyett, hogy csinálták volna az utat beálltak a dugóba, de Greco feltalálta magát és az általa vezetett élboly kikerülte az autósort és továbbhajtott.) Így a Nyugatinál, vezető és terelő rendőrök nélkül feltartottuk a teljes forgalmat. Mi a magyar deszkások, meg Lizard King, meg Terry Kennedy, meg Erik Ellington. Na takarodj!

Ekkor ért mellém Atek, aki már sokszor vonult velünk és azt mondta:

- Kicsit eluralkodott a káosz nem?

- De! - feleltem vigyorogva.

Két hajtás után Kopry ment el mellettem, aki talán még sosem vonult és szólt így:

- Hát ez hatalmas!

És mindkettejüknek igaza volt!

Egy sarokkal odább ismét megállítottunk egy buszt - az pedig blokkolta a körutat, hiszen ferdén állt két sávban. Valaki spontán "kovácsműhelybe" kezdett, majd volt egy deszkaemelés is, majd tovább az Oktogon felé.

Férfiasan bevallom, itt elszakadt a cérnám és az iszonyat tempótól, a takonytól és az ordibálástól kifújva szégyenszemre okádtam egyet. Majd Pennyvel és az egyik fotóssal az Andrássyn hajtottam az Erzsiig.

Arra értem oda, hogy Lacika fut az egyik megafonnal - hiszen egy jó 20 perccel előbb értünk oda - hogy fogadja és eligazítsa a profikat. Aztán elkezdődött a demó. Nem volt olyan veretés mint a DC-n tavaly, de ez sokkal emberibb volt. Jobb arcok voltak a legendák, mint a sztrít líg sztárjai. 

És főleg ahogy a cigány herceg - Greco - baszta magát. Kábé két trükköt próbál/csinált, de azt olyan elánnal, hogy mindannyian példát vehetünk róla. Méltó zárása is volt a délutánnak, amikor beadta a 360 ollie-t, a közönség Greco, Greco! skandálásba kezdett. (Nem tudom hányszor történhetett ilyen az öreggel mondjuk az utóbbi öt évben, de ettől azért biztosan hízott a mája. Legalább ettől, ha már tíz éve nem iszik.)

Aztán Muska, aki sokszor beszélt mini megafonjába a gördeszkázásról, hogy miért fontos, hogy miért utolérhetetlen közösségkovácsoló dolog ez. (És ha ő mondja, az úgy is van, hiszen csőlakók közül deszkázta magát Hollywoodig.)

Hangulat (fotó: Novák Márton)

Kilenctől volt hivatalos party. (Nem értem egyes kölykök miért hitték azt, hogy Muska kilenctől zenél, amikor volt még öt másik dj. Ők azt mondták, hogy mi azt mondtuk. Lófaszt. Senki nem mondta. Azt mondtuk 9-től party. Nem voltak még buliban, koncerten ahol van előzenekar??? Baszki emberek visszaigazolnak egy eseményt, amiről nem is tudják mi? Na mindegy). A Supra bagázs éjfél körül ért az Ankertba s Muska egyből a lemezjátszókba csapott Kevin Romar segítségével. Aztán Penny is magához ragadta a mikrofon néhány taktus erejéig. Baaaszki mi volt ez! 

Szóval óriási volt ez, hatalmas élmény. Pappának köszönhetően már vasárnap kint volt a videó az Offline-on, aztán szerdán jött előbb az Index majd a HVG videós összefoglalója. 

Őszintén? Durvák voltak tavaly a DC-sek, de ez a banda annyival emberibb volt, annyival közvetlenebb és a többi. Életem egyik meghatározó élménye marad mindörökké! Kösz Lacika!

   

Fehér kígyó Budapest alatt

Az Alstom metrókocsi jó. Nekem tetszik. Igazából nem is metrókocsi, nem szerelvény, hanem egy óriási kukac. Világos és egyelőre tiszta. Ezzel máris hatalmas kontrasztban van, sötét színű és már-már tisztíthatatlanul öreg, kopott és leharcolt elődeivel. És amihez nem szokott az átlagos fővárosi metrón-utazó: lehet rajta beszélgetni, mert csöndes.

Amikor forgalomba helyzeték, igyekeztem elkapni, kíváncsi voltam rá. De az első időkben csak egyet-egyet láttam, így bosszankodtam, amikor a mozgólépcső baloldalán lerohanva, folyamatosan lemaradtam az Alstomról. Egy ideje azonban fél tíz-háromnegyed tíz körül szinte kizárólag Alstom-kukacok jönnek, így már lemaradni nehéz róluk.
Valaki kérdezte a múltkor, hogy nem kisebbek, nem kevesebb ember fél el rajtuk? De nem. Valóban kisebbeknek, keskenyebbeknek tűnnek, mint szovjet szerelvények, de nem kocsikból állnak, így a csatlakoztatással és a vezetőfülkékkel nagyot lehet spórolni. Nem mellékesen ha az ember végignéz a kukac belsejében, nem érzi magát vagonba zárva.

Ahogy tapasztaltam a bemondással és az ajtók záródását jelző hanggal lehet még valami probléma, de Vitézy Dávid minden bizonnyal hamarosan orvosolja ezt (is).Bízom benne, hogy megmaradnak ezek a metrók hosszú távon is.