Irgalmatlanul vártam egy jó aprításra. Ezért Galambérral már
a legutóbbi (tiszai) betli után előirányoztuk a május 1-i horgászatot.
 |
| Az első négy csíkost Balázs fogta |
Tavalyi évem is sivár volt horgászatilag, annak ellenére,
hogy életem halait akasztottam meg augusztusban és szeptemberben a Tiszán.
Mindkettő elszabadult és csak az egyiket láttam. De az a csuka akkora volt,
hogy nem is bánkódtam amikor elvitte a zsinórt, mondván egy ekkora állattal
úgysem tudok mit kezdeni. (Ezzel nyugtatom magam a mai napig.) Utána egy
süllőcske adatott még októberben.
Hanem az időjárás sem volt kegyes hozzánk, az utóbbi négy
horgászatból, négynek tett keresztbe a szél. Most sem volt ez másként
és ha megint betliztünk volna akkor minden hitem meginog. De nem így történt.
Hanem úgy, hogy életünkben először fogtuk szét magunkat szélben.
Szóval Galambérral lementünk a csatira. Nem indultunk valami
korán, a reggeli kapást az esti próbáltuk cserélni. Fél kilenc körül be is
vettettünk és Balázs az első másfél órában ki is pergetett négy szép sügeret.
Mondtam is magamban, ha most nem fogok, soha többé nem jövök ide, mivel három
ropi fölött van a napijegy és én ott még sosem fogtam normális halat, egy-két
nagyobb sügér kivételével. A kishalak azonban jöttek minden méretben,
megnyugtatásomra nemsoká süllyedt a kishalas úszó, és megjött az első csíkos is, kicsivel nagyobb, mint a
csalihal. Aztán jött még három hasonló kaliberű.
Egykor aztán egy elakadás után újradobom a cájgot. Az úszó,
ahogy kell megáll, majd süllyed, de megint megáll és csak áll épphogy
elmerülve. Na jó, a hülye sügér tipikusan benyelte a csalit és most nem mozdul.
Bevágok. Ellenállás. Nagy sügér, gondolom. Aztán elindul az orsó: ez bizony nem
sügér, az nem húzza meg a féket. Nem hát. Egy szép csukeszt láttam a vízben.
Acélelőke van, nem kell parázni, bár azért elég agresszív példány. Balázs, aki
épp a kocsinál szerelt nem találta a szákot, így egy határozott mozdulattal a
zsinegnél fogva emelte partra szegény párát. Szájbilincs. Végre valami!
 |
| Kolbász fenéken. Ő visszament. |
Eztán bekövetkezett a délutáni szünet. Csak nem a szélben,
ami ráadásul esőfelhőket fújt fölénk, és az eső is eleredt szép csendesen.
Kíméletlenül bánt velünk az időjárás, majd a csati faunája is. A
kapásszünetben Balázs leült mellém
feederezni, de csak törpeharcsák jöttek, úgyhogy kisvártatva ismét a partot
rótta. A közelemben csapakodott, amikor egyszer csak mozdul a kapásjelzőm, torkomba
ugrik a szíven, odadobbantok, de Galambér szól: bocs én voltam. Újradobok.
Megint ugyanúgy emelkedik a jelző. Te vagy, kérdezem. Nem, mondja, a jelző már
a botnál, nem mozdul tovább. Várok, egy percet még kb. aztán bevágok. Semmi. De
kishal sincs a horgon. Visszadobás ugyanoda. Mindössze pár perc telik el,
amikor megint emelkedik a karika. És most te vagy, Balázs? Nem ő. Akkor bot
bedönt, kapásjelző továbbemelkedik. Bevágás, akasztás és Balázs egy hasonló,
kicsit kisebb csét ránt a partra. Jeee. Üvöltök az örömtől. Jeeesz! Csukát
engedek vissza. Olyan élmény zsákmányt visszaengedni. Utánozhatatlan!
És a visszaengedés jutalommal jár, ami Balázsnál csapódik
le: húsz perc múlva jön a közelből egy kolbásszal, aminek a szájából piros
twister lóg. Eltehető méret, megy is a szájbilincsre a haltartóban gyűlő
sügerek mellé.
Hanem az időjárás nem tágít. Egyre jobban fúj és néha esik
és a parton egyre több a türhő. Ezen körülmények nem engedik, hogy napnyugtáig
maradjunk. Fél nyolc körül szedjük a sátorfánkat.
 |
| Balázs pergetett cséje. |
Másfél órán keresztül pucoltam a zsákmányt. Éhesek voltak a
rablók, szinte kivétel nélkül mind gyomrában volt félig emésztett kishal. És
hogy mi lett további sorsuk? A nagy sügereket megnyúztam és anyák napi ebédként
szolgáltam fel anyukámnak. Só, bors, olívaolaj, serpenyő. Majd frissiben rá az
előre elkészített fűszervaj, ami rá- mellé- körbeolvad. Erősen ajánlott nemcsak
halakhoz, de azt hiszem minden hirtelensült cucc mellé remek.
 |
| A menü. |
Ugyanezt megismételtem az este, azzal a különbséggel, hogy a
kisebb sügereken amiken rajtahagytam a pikkelyeket, alufóliába csomagoltam majd tíz percet kaptak 200 fokon, sütőben. Kibontva szétnyitottam a halacskákat és ment rájuk a fűszervaj. (Fűszervaj: 10 dekás vaj egyharmada tűzön megolvasztva bele fokhagyma pertezselyem. Majd hozzáadagolva a megmaradt vaj fele. Közben egy citrom héja belereszelve. Formázás. Hűtés.) A
csukából szeleteket vágtam, serpenyőben megsütöttem és ők is megkapták a
jéghideg fűszervajat. Körítés meg mi más lehetett volna, mint a mostanra
beérett bio-spenót, a kertből.
Röviden ennyi volt a pénteki rablózás és annak
következményei.
Tanulság:
nagyon jó ötlet volt megcsináltatni DAM botom spiccét. A nyolc halból hetet
azzal fogtam. Nyugodtan nevezhetjük ezt a jó DAM remek visszatérésének!
(akciófotók: Balázs, gasztrofotó: Bágz)
