Idénynyitó Kovídiusz idején

A csukatilalom lejártával szoktunk idényt nyitni most már évek óta, április elején. Sajnos Korona Kovídiusz miatt az idei első bevetés három hetet késett, sőt a helyszín s a horgász társ is rendhagyó volt, Pilispisti a víz, Bágzi a kolléga. 

Kiszabadultunk...

Pilispisti, azaz Pilisszentiván mellett a helyiek által Slötyinek hívott mintegy hektáros bánya tó. Sok szép emlék köt ehhez a tóhoz: itt kezdtünk igazán önállóan horgászni Gővel és Balázzsal. A kilencvenes évek elején annyi csuka volt benne, hogy ifi napijeggyel is annyit vihettünk amennyit akartunk, ráadásul méretkorlátozás nélkül. Volt olyan nap, hogy hárman huszonegy néhány csét fogtunk, jobbára pergetve. Igazi klasszikus időnk volt ez, villamossal, busszal, majd gyalog vagy stoppal mentünk, s jöttünk. Később törpeharcsa került a vízbe és bár egyszer-egyszer lejártunk, nem lett törzshelyünk a Slötyi annak ellenére, hogy nem sokszor betliztünk. Aztán Ákiék 'Szentivánra költöztek de ennek ellenére néhány pecától eltekintve nem nagyon jártunk ki velük sem. 

Bágzi barátommal, akiről most először esik szó a blogon, meg olyan huszonöt éve ismerjük egymást. Gördeszkázás, bulik, aztán laktunk egy albérletben, együtt focizunk már évek óta és bár Bágz inkább békés halra szokott menni, tavaly eljött velünk a Csatira, ahol a csukafogással is sikerült beoltani. 

Igazából Galambérral a jövő héten, 31-én mentünk volna Párizsba Gőhöz, hogy megint meghúzzuk a tavalyi nagy peca helyszínét a Szajnát, de az ismert körülmények miatt ez ugyebár bukó. Nyilván Gő sem jöhet, Balázs dolgozik, az ügyek folynak a járvány ellenére, ezért Bágzit kellett rávennem a horgászatra. Amíg legutóbbi chatelésünkkor Bágz a felvetésemre azt írta, hogy "Hát azt meg hogy?", és én csak annyit válaszoltam, hogy "Egyéni sportolás célja." még nem mentünk, az azóta eltelt három hét megkattantott mindkettőnket annyira, hogy a minap kimentünk Pilispistire. Előtte kikérdeztem Ákit, mit hol merre, viszont kicsit későn értünk ki, így az igazán jó helyek már foglaltak voltak. Nem bánkódtunk, egy benyúló földnyelvnél helyezkedtünk el, s nem haboztunk a bevetéssel, volt még pár fagyasztott kárászom, úgyhogy már a kishal fogás előtt tudtunk rablóra csalizni, Bágzinak volt is egy mozdítása. Sőt egy másik is, megakasztotta a potykát, de sajna az a part előtt pár méterrel lefordult a horogról. Közben elkezdtem spiccbotozni, de sajna csak gébeket tudtam fogni a sekély vízben. Sebaj, jobb ez, mint a fagylalt, megtűztem egyet az úszósra. Nem kellett várnom sokat az idény első kapására, az idény első halára, az idény első sügerére. 

Első idei. Pici hal, nagy öröm!

Egyszer csak jön egy ellenőrző személy, tök normális volt, kérdezte beikszeltük-e a horgász naptárban a napot. Nem, persze, hogy elfelejtettük, amit sürgősen pótoltunk, mivel a tag azt mesélte, a szövetségi halőrök már többször büntettek itt százezer forintra emiatt. (Azért ez beszarás nem, be kell ikszelni a napot amikor horgászol. Miközben ott van az aznapra megváltott napijegy. Ez milyen f@sz szabály már???) Nemsokára lejött Áki, ugyan nem horgászni ült velünk egy kicsit a parton.
Közben a fenekezős cájgomat is megrángatta egy példány, újabb sügér!

Második csíkos

Áki el, majd jön vissza később, bátyjával Andrissal, mi Bágzival meg elkezdtünk szénné égni a napon. És hogy az odaégésre ne figyeljünk, egyszer csak szépen elindul az úszóm oldalra, nem lefelé, csak szépen nyugodtan oldalra. Utánaengedtem a zsinórt, majd bevágtam, "Hú, ez már szákos" mondok Bágzinak, majd kiugrik a csuka a vízből, rázza a pofáját. Érzem, hogy a part felé jön, próbálom a víz felszín alatt tartani, de megint kiugrik, aztán szabadul. Kirázta a pofájából a horgot. A sekély vízben nyilván elrugaszkodott a talajtól és így szabadult. Rutinos versenyző lévén, azonnal dobom vissza a cájgot ugyanoda. Jött is a kapás, szinte ugyanott, ugyanúgy. Most már nagyon vigyáztam. Csak egyszer ugrott ki, folyamatosan sikerült a felszín alatt tartani. Igen szépen ment, kicsit kellett fárasztani is, többször kitört. Bágzi egy szép 50-es csét szákolt. Ment is a szájbilincsre.

Der Hecht

Nemsokára visszatértek az Oroszok. András fia Álmos, maga András, és Ákos. Jót bandáztunk, egyszerűen jó volt látni őket, látni bárkit, akit ismerek és nem az anyám, akivel ötödik hete karantálódok. Csatlakozott Ákiék egy ismerőse is, a nagy harcsás csávó, aki már "unja" a csukát. És felhívta a figyelmemet, hogy a csét vagy csapjam le és tegyem az autóba, vagy engedjem el, mert a tavon május 1-ig meghosszabbították a csuka tilalmat, mivel egy csomóan lejöttek "csukázni" és közben süllőket vittek el. Szóval ezek miatt az idióták miatt és most nem vihetek el egy csukát. Persze napijegyváltáskor erről szó sem esik! Baszki, százezerre büntetnek, ha nincs behúzva az iksz, de a csukatilalom meghosszabbítva a süllők védelmében?! Hát akkor a f@szért nem a fogásokat ellenőrzik?! 

Hát milyen országban élünk komolyan! Nyilván nem csapok le egy halat és teszem az autóba. Micsoda gondolat ez egyáltalán? Kurrv@élet. Lassan megürült az ajánlott part szakasz, az Oroszok hazamentek ezért úgy döntöttünk, hogy nem élvezzük tovább a "csuka-unó" nagy harcsavadász társaságát és még egy kis időt eltöltünk ott, ahol a helyi öregek 10 percenként fogták a friss telepítésből származó 2-3 kilós pontyokat. Kapásunk már nem volt, bár néhány szép vörösszárnyút meg dévért sikerült fogni. Így esett meg az idénnyitó idén. És ebben az egész szarságban valami hihetetlenül jó érzés volt barátokkal lenni és nem otthon lenni. Öt hete nem voltam ennyit nem otthon és nem töltöttem ennyi időt senkivel. Hogy átértékelődnek ilyen kicsi dolgok! Már nagyon várom a következő bevetést. Akár még a Slötyin is...

Tölgy, Sas-hegy, Athletic

Az utóbbi időben igyekszem környezettudatos lenni. Komposztálok, szelektíven hulladékgyűjtök, amennyire lehet piacon vásárolok és a többi. Tavaly madáritatót és darázsgarázst telepítettem a Dayka Gábor utcát kettészelő kiserdőbe, ma pedig örökbe fogadtam egy tölgyet a Sas-hegyen.

A jel

Ha valaki nem tudná, majd' két éve eladtuk az egykori családi pecót és nekem akkora mázlim volt, hogy meg tudtam venni azt a lakást, ahol már tíz évvel ezelőtt laktam két évig. Akkor béreltem, most sajátom.

A lakás egy kis társasházban van a Sas-hegy lábánál, szemben velem elvadult kertek, parcellák, ahonnan reggelente rikolt a fácán. Átellenben pedig kezdődik a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület, országos jelentőségű természetvédelmi terület, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. 

Ahogy másodszor is ideköltöztem, beléptem az eléggé aktív Sas-hegy Védő Egyesületbe. Az egyesület minden heggyel kapcsolatos információt megoszt a facebookon, jót-rosszat egyaránt, és mint legnagyobb jóság innen szereztem tudomást arról, hogy a nemzeti park a Sas-hegy déli leejtőjén ritkítja a cserjést és őshonos fákkal ülteti be a környéket.

Ezzel kapcsolatban örökbefogadási felhívást is tettek, miszerint ha valaki tudja vállalni, hogy az aszályos időszakban kéthetente fél vödör vízzel megöntöz egy-egy csemetét, akkor fogadja azt örökbe, és jelezze, hogy azt a fát már locsolja valaki.

Tegnap láttam a felhívást, így ma cselekedem. 

Tölgyet választottam, mivel az a fa baszk nemzeti jelkép.

A tölgyemet Haritznak neveztem el, baszkul az haritz tölgyet jelent, de keresztnévként is népszerű, lásd Aritz Aduriz.

Ő Haritz

És ha már több, mint egy hónapja Athletic Bilbao meccsek nélkül vagyok, a környezetvédelembe belecsempésztem kicsit a focit, Haritz tölgyem a jelzését Athletic címerrel láttam el.

Egy kis mozgás, természetvédelem és persze Athletic.

Így megy ez a karantén idején...