2013. december 30., hétfő

Egy éves a blog!

Ma egy éve kezdtem írni blogot, ez alkalomból sütöttem egy gateau au chocolat nevű sütit. Egy éves statisztika és sütirecept alább.

Középen lehetne kicsit nyersebb is, de elsőre nem rossz!

A sütit nagyon régóta meg akartam csinálni, de valahogy sosem kértem el a receptjét Gergő barátomtól, illetve gyermekei édesanyjától Diane-tól. Vagy ha el is kértem, elfelejtettük. De végre megvan! Ezt a sütit akkor sütötték a francia lányok, amikor Gergő harmincadik szülinapját ünnepeltük Kékkúton. Természetesen felírjuk a menübe! 20 deka jó minőségű étcsokit és 20 deka vajat együtt felolvasztunk. Hozzákeverünk 20 deka cukrot, négy tojást és 10 deka lisztet. 30 perc 200 fokon. A belseje kicsit nyers marad, de az a cél. Én egy picit tovább hagytam, de túl is sült pedig csak öt percet kapott pluszban.

Ami a blogot illeti. 3371-szer tekintettétek meg a napló összesen 57 bejegyzését, vagyis az átlag heti egy bejegyzést, majdnem tízen néztétek meg naponta. Legtöbbször a Nagyiccei happeningról szóló beszámolóra kattintottatok, valószínűleg mert HC-ék megosztották a facebookon.

A karácsonyi izé után összeszedem magam nemsoká és kiértékelem az elmúlt évet. Csak úgy, hisz így megy ez...  

2013. november 22., péntek

Csomag Bilbaóból!

Hosszas tortúra után megjött az a csomag, amelyben ajándékokat küldtek az Athletictől. A San Mamés 100. évfordulójára kiadandó könyvbe kerülő írásomért kaptam. Sajnos a mez - ami a szállítólevélen is szerepel -  nem jött "csak", üsse kő, majd küldik. Nagy szavak helyett képek és felsorolás a cuccokról.
I got the long-waited package from Athletic, with full of prizes I won with the essay I wrote to the book of the 100th anniversary of San Mamés. Unfortunately the shirt wasn't in in the pack, but I don't mind, they will send it. Instead of words here are some pics and the list of the things.
Köszönöm szépen! - AUPA ATHLETIC! - Eskerrik asko!


Fenntartható csomagolás. Természetesen piros-fehér-zöld / Eco friendly wrapping. Red-white-green of course 

Címeres boríték / Envelope with crest of Athletic
Nyílik a csomag / Opening

Kollekció / Collection

- Egy darab gyep a San Mamésból (ennek örülök a legjobban!) / A piece of the field of the Cathedral
- San Mamés 100 sál / scarf
- Athletic bögre / an Athletic mug
- Két pakk kitűző / Two packet badges
- Naptár / Calendar
- Két CD / Two CDs
- Két DVD /Two DVDs
- Agur San Mamés! poszter / poster
- San Mamés kulcstartó / key ring
- San Mamés makett / makett

2013. november 19., kedd

Calzonét!

Az óraátállítás és a korai sötétedés az utcáról és a Rióból visszaűz a konyhába. Főzős hetek-hónapok következnek.


Pizzatésztával régóta kísérletezem, de az igazat megvallva sosem lett az igazi. A biztosan a liszt miatt, gondoltam én. Ezért beleültem kicsit a google-ba és addig keresgéltem, amíg nem találtam emberi léptékű - 1kg-os - 00-ás pizzalisztet, elérhető áron. Az elérhető ár jelen esetben 350-ot jelent.
Aztán, hogy ne pazarékoljam a drága alapanyagot, jó sok pizzatészta-receptet is megnéztem hozzá. Főleg Gianniét. Hiszek Gianninak.
  
Aszondja a derék olasz: 1 kiló liszthez fél liter víz, morzsányi élesztő, só, olívaolaj. Egy kicsi - de nem az összes! - langyos vízbe 1-2 deka élesztő, lisztkupac közepébe kráter, bele az élesztős víz, liszt a széléről belekever. Só. Lassan hozzá a többi víz, majd az olíva. Jól átgyúr. Majd olajjal kikent edénybe - az olaj, hogy a tészta ne ragadjon az edényhez - 15-20 órára. Tetejére nedves konyharuha, hogy ne száradjon ki.

Sütése előtt átgyúr.  Ha ismét életre kelt a tészta lehet nyújtani. (Elvileg kézzel kellene, nem sodrófával.) Tetszőleges méret, feltét vagy töltelék. Aztán mehet a sütőbe.

Még azt is mondja az olasz, hogy otthon nehéz akkora hőt csinálni a sütőben, ami a pizzának jó. Jelentem azért egy egyszerű trükkel sikerült. Amikor beindítom sütőt, egyből beleteszek egy tepsit, max fokozat, hőlégkeveréssel, és így olyan hőt lehet kicsikarni, hogy a sütőpapír megfeketedik! Így a calzone is megsül 15-20 perc alatt.

És azért calzone, mert az jobban, könnyebben lehet melóba vinni. Míg a pizzát nehezen lehet csomagolni, addig a calzone könnyen eltehető.
Persze frissen a legjobb!

Az alábbi linken látható-olvasható Gianni tuti receptje. Listen to Gianni!
http://www.youtube.com/watch?v=ErdqKTVdzRQ

2013. november 11., hétfő

Egy kis baszkulás

A hétvégén Baszk Kulturális Napokat rendezett Izkasun Perez és Molnár "Kultúrtapas" Péter Szegeden, illetve Budapesten.



Mint a baszk kultúra iránt érdeklődők, természetesen a maroknyi Athletic-szurkolói csapat egy része meg is nézte a budapesti felvonást. Vagyis a pénteki felvonást, hiszen a szombati táncházzal egy időben az Oroszlánok Caparrós Levantéjével játszottak.
Az Athletic meccsei pedig semmiféle kultúrával, tánccal nem érnek föl.
Egyáltalán semmi sem ér fel az Athletic meccseivel!
Szóval lenéztünk pénteken a Bontxo bárba, ami a főváros legújabb tabernája és nem bántuk meg.

Szimpatikus hely a Bontxo. A minőségről talán az mondja a legtöbbet, hogy a séf a tulajdonos maga. És totálisan baszkos (ez számomra azért érdekes, mert keveredtem már email-vitába a Pata Negra egyik tulajdonosával a lauburu, valamint a spanyol és a baszk elnevezések kapcsán.).
No de ez mindegy is. Kisvártatva nekiestünk a pintben (0,56 liter) mért, csapolt Estrella Dammnak (barcelonai sör), amely bár nem olcsó, de már két korty is elrepített minket az Ibériai-félszigetre. (Pláne Ricsiéket, akik egy hete még Bilbaóban voltak...).

Molnár Péter mintegy másfél órás előadása elején üdvözölte a vendégeket, kiemelve az Athletic Bilbao hazai szurkolói csoportját, majd még kétszer vagy háromszor beleszőtte mondandójába a bilbaói vendégszeretet illetve a baszk sapkából, a txapel szóból eredő txapeldun, azaz bajnok kapcsán. Péter beszélt/mesélt nekünk a baszkság geográfiai elhelyezkedéséről, történelméről, a történelmi és az autonóm Baszkföldről, a nyelvről, kultúráról, zenéről és kajáról. Mindezt képekkel, térképekkel illusztrálva, szagosan, ízletesen.

És ha már az ízeknél tartunk. Voltak pintxó-k is. Én kettőt kóstoltam meg a négy-öt fajtából. A kroketteket annyira nem szeretem, viszont nagyon érdekelt a véreshurkás és persze a sonkás-sajtos, a gazpachoról sajnos lemaradtam. De az előbbi kettő! A véreshurkástól kicsit ódzkodtam, de ahogy az a kis pimiento a hurkácskák között, úgy kirántja a hurkák ízét, olyan harmóniát teremt... hatalmas.
A másik meg a sonkás. Hát kérem ilyen jót San Sebastianban sem ettem. Tökéletes párost alkotott a sonka a sajttal.

Az este utolsó száma némi baszk autentikus baszk népzene volt, két baszk fiatal előadásában. Rá kellett jönnünk, hogy az Athletic-induló is igencsak erre a zenére épül, pattogós és lelkes. Csak azt sajnálom - bár tudom nem népzenék, sőt az Estaca kifejezetten katalán - hogy nem csendült fel a Kortatu Sarri, sarrija vagy az Estaca...
Négypintes hangulatomhoz igencsak illettek volna.

A katalán szabadsághimnusz a L'estaca, a baszk Betagarri feldolgozásában.



2013. október 28., hétfő

Alternatív szabadságértelmezés

A mátyásföldi skater-punker színtér sajátosan értelmezte a szabadságot és rendhagyó, egyedülálló, "leakalappal" módon búcsúztatta a nyári időszámítást.

Nagyiccén mindenki együtt van!

Régebben is a kedvenc helyeim közé tartozott a Nagyicce spot, sokat járkáltunk oda Hajnal Pappával, mígnem méheket telepítettek mellé s ez a mozzanat elűzött bennünket. (Nagyicce vágó? Hév sínek mellett egykori rakodó vagy raktárépület alapja. Azon építettek pár elemet a helyiek.)
Azóta sokat fejlődött a hely, a helyi deszkás közösséggel együtt, akik nem adták föl az első budapesti d.i.y. pályát csak azért mert a szomszédban megépült a sashalmi pool.

HC-ék egészséges mikrokultúrát gyúrtak maguk köré, illetve egy egészséges kultúrában gyúrnak. Építik a gördeszkákat, társadalmukat, a gördeszkázni való elemeket. Mindezt úgy tűnik megalkuvás nélkül és fenntartható módon.

És október utolsó szombatjára kitaláltak valami olyat amiről én/mi csak álmodoztunk tíz, tizenöt évvel ezelőtt. De persze nem volt annyi vér a pucánkban, hogy meg is csináljuk. (Hmm, mennyire kényelmes is az, amikor megcsinálja a dolgokat helyettünk valaki, n'est ce pas?)
Őszintén szólva ilyet még/már/ma nem vállalnék be. Mert okés, egy gördeszkás háziversenyt szinte meg lehet tartani bárhol, no de punkkoncerttel egybekötöttet, full illegálba? Na takarodó.

De Leviék bevállalták, megcsinálták. Volt jó sok gördeszkázás, órákon keresztül, valamint három és öt óra között három banda koncertje. Az együttesek punkot játszottak, ki jobban, ki rosszabbul. Sajnos vagy nem az énekekből semmit se lehetett hallani, ami egyes zenekaroknál nem hátrány. Hogyan volt ez esetben, az csak onnan fog kiderülni, hogy megnézem a line upot és az alapján belehallgatok a zenékbe. (Istenuccse megteszem!) A harmadik banda az Alice in Chains-gitárossal meg a Raining Blood elejével, meg a NOFX linóleumával kifejezetten bejött.

NOFX, Slayer és Alice in Chains. Mindez Nagyiccén illegálba.

Aztán volt még Tüzes Fing evés - a vegán Levente fenntartható étkezési szokásait is megosztotta velünk - lepényt kaptunk olyan zöldséggel amit a piacon találtak "leesőbe". (Vagyis a kofák által nem eladhatónak vélt, de még hibátlan vagy szinte hibátlan zöldségek. Leventéék ebből (is) szoktak főzni.
A legvégén meg eredményhirdetése is volt a versenynek, amit elhoztak a Riósok azaz, Fehér Atika meg Történelmi Viktorunk.

Történelmi 270

Ismét csak bebizonyosodott, hogy következmények nélküli országban élünk. Jelen esetben az volt a bizonyíték, hogy szombat délután három punkbanda játszott nem akusztikus módon, egy a világtól el nem rejtett, sőt inkább kiemelt placcon. Ránk se hederített senki.

Mit nem mond ez a vonagabi! Itt a jövő elnök úr: gördeszka, punkrock, anarchia!

Szóval ez egy nagyon király dolog volt ától zettig. Köszi mindenkinek akinek keze-lába benne volt!
Levente meg mindenkinek  testvére lett, punknak, deszkásnak, fiúnak, lánynak, kutyának.
Vagy legalábbis én így hiszem mert nekem már a testvérem lesz örökké!

De jó, hogy van ilyen!


utóiratok: az igazi punkok - nem olyan fürdőszoba-punkok, mint én - tovább punkoskodtak a próbateremben adott Rákosin. A képeket a facebookról nyúltam a fenntarthatóság jegyében. Akit vélemények, képek és mozgóképek érdekelnek az keresse fel az esemény facebookját itt: Nagyicce's not dead!
      

2013. október 2., szerda

Előbb mindig a könyvet!

Epedve vártam, hogy újra megjelenjen az Egy fiúról című Nick Horny regény, ezt még nem olvastam. Amint végeztem vele, megnéztem a könyvből készült filmet is.

A főhősök, Marcus, Fiona és Will.


Eléggé rajta vagyok Hornby könyvein. A Focilázzal kezdődött minden, mióta elolvastam a maradék épp eszemet elvette az Athletic iránti rajongás, annak ellenére, hogy a Fociláz az Arsenal körül forog.
Illetve a szurkolás körül, mert a könyv "A" szurkolóról szól, nem egy Arsenal-szurkolóról.
Mivel a Fociláz nagyon bejött, szépen megszereztem, kölcsönkértem a többi Hornby-t is, Pop, csajok, satöbbi, A Meztelen Juliett, Betoncsók, Hogyan legyünk jók?, Hosszú út lefelé.

Azt hiszem azért is jön be Hornby, mert pont azokat az éveket taposom, amiket főhősei. Ők általában harmincas éveik közepén járó, egyedülálló férfiak és nők. Küzdenek az úgynevezett "midlife crisis"-szel, nem találják helyüket a világban. Isznak, szívnak, néha öngyilkosok akarnak lenni, odavannak a fociért, a zenéért, a gördeszkáért, és ezer más dologért amiért rajongani lehet. És nagyon keresnek valamit, amit úgy általában boldogságnak hívunk.

Szóval még volt vagy ötven oldal az Egy fiúról-ból, de már el is kértem Károly Úr kollégámtól a DVD-t. (Még szerencse, hogy nem láttam moziban előbb!). Nagyon kíváncsi voltam a feldolgozásra, korábban olvastam majd megnéztem a Pop, csajok satöbbit is és egész jónak találtam az adaptációt, annak ellenére, hogy nyilván nem minden stimmelt a könyvhöz képest. Hosszú idő után beüzemeltem a lejátszót és egy nyugis este megnéztem a filmet.

Egész jól kezdődött, Hugh Grant kiválóan alakítja a főhőst, mintha Hornby rá írta volna a szerepet, a kölyök és az anyuka figurája is nagyon betalált.. És úgy az egyharmadáig jó is a mozi, ott azonban elszaródik, mert a cselekmény fő szálát ostobán helyettesítik. Ráadásul így a cím sem klappol.
Ugyanis a regényben ez a szál a Nirvana, Kurt Cobain és Cobain öngyilkossága. A könyv címe angolul About a boy, ami utal a Nirvana About a girl című számára. Ezt lecserélték egy tipikus, nyálas amerikai sztorira, az ezerszer elsütött énekversenyes, vagy "kimittudos" szálra.
És onnantól hiába játszanak remekül a színészek, aki olvasta a könyvet, az mosolyogva legyintget az egyes megoldásokra, fordulatokra. Aki meg nem olvasta... nos annak mindegy.
Kár érte.

Konklúzió, hogy mielőtt könyvből készült filmet néz az ember, érdemes (kötelező!) elolvasni az eredeti művet. Ez már többször bebizonyosodott...

2013. szeptember 30., hétfő

Mindenidők legnagyobb szopása

Ismét egy kép nélküli bejegyzés, a cím nem vicc, véresen komoly, ilyen szopáshullámot még nem éltünk meg.

Keseregtem már azon, hogy a tavalyi horgászidényhez képest mennyire silány a mostani, azonban a silányság folytatásához az elmúlt hétvégén olyan balszerencse társult, amellyel nyugodtan kijelenthetem, horgászpályafutásunk során még nem tapasztaltunk.

Talán túlságosan is vártuk ezt a hétvégét Gővel és Galambérral. Talán a nagy akarás vezetett oda, hogy végül irgalmatlant szopunk. Pedig olyan jól indult minden, már reggel hétkor el tudtunk indulni Balázséktól így tíz körül már a Dráva vonzáskörzetében tartózkodtunk. Nagyatátod vettünk jegyet a folyóra - mintegy 10-15 telefon után sikerült olyan egységet találnunk ahol vehető napijegy a Somogy megyei szakaszra - egy meglepően jól felszerelt horgászboltban. Irány a panzió (első blikkre még ok) Berzencén, majd a Dráva Vízvárnál.
Minden szép és jó volt, a Dráva gyönyörű, vad víz. Találtunk kis mellékágat, kövezést is. Bár említésre méltó halat nem fogtunk - talán Gő domolykója volt az - volt rengeteg fajta fenéken, mini változatban, durbincsok minden változatban, géb, küllő, mini jász, dévér, sügér és a többi. Jó tesztje volt egy ismeretlen helyszínnek.
Hullafáradtan tértünk vissza a szállásra, ahol először szembesültünk a panzió hiányosságaival. Törülközőtartó hiánya, retkes evcajgok a sublótban s olyan mikró, amiben egy adag tészta öt perc alatt melegszik fel.
Ettünk, ittunk, hullafáradtan dőltünk le kőkemény ágyainkra. Levegőtlen szoba, tipikusan olyan hőmérséklettel, hogyha betakarózol meleged van, ha ki, akkor fázol. Pihentető alvásra semmi esély.
Szombaton elképesztő lelkesedéssel vetettük rá magunkat a bélavári tavakra. Sajnos a nagy víz, a kotró felejtős volt, mivel - ahogy Lehőcz úr, a tógazda mondotta - "hét fő osztrák személy tartózkodik a kotrón".
Még inkább sajnos, hogy a a többi öt tavon még csak kapás, rávágás, ránehezedés sem volt. Jobbnak láttuk, ha a délután és az estét a kis tavaknál töltjük. Ezek a vizek már jobban néztek ki, volt mozgás is. Sőt Gő kövérkés csukája bizakodásra is adott okot, de csak bizakodásra, mert jött még egy-két sügér, majd az nagyon hirtelen elkezdett alkonyodni. A másnapot találjuk, szervezzük meg, gondoltuk, hogy a kevés időnket vasárnap ne napijegy és helykeresgéléssel töltsük. Napijegy a kocsmából - nyilván onnan - majd irány haza. És innentől indult be igazán a szopógép.
Hogy a hagymás babot is egy órán át kell melegíteni a mikróban, szinte már fel se tűnt, az viszont annál inkább, hogy a panzió alatt húzódó vendéglátóipari helység nem annyira csendes. Ezzel nyolckor még nem is lett volna nagy baj, meg a fáradság miatt gyorsan el is aludtunk, zenebona ide-oda, de onnantól nem jött álom a szemünkre, hogy valaki benyitott a szobába. Gő mondja félálomban, hogy hol a kulcs, be kéne zárni. De az ajtóban nem volt a kulcs se kívül, se belül, se seholse, bármerre kerestük. Nyitott ajtónál feküdtünk volna vissza, ha lentről nem szól elképesztő primitív techno. Gő nem restelkedett tehát, hívta a főnénit. Ennek volt hatása, a tuc-tuc abbamaradt, viszont a közönség még vagy egy órát óbégatott odalenn.
Hajnalban még mindig idegesen keltünk, a gyűlölet, az utálat és a helyről való menekülni akarás mindenféle álmot kiűzött a szemünkből. A berzencei Aranypatkóban is háromszor laktunk: először, utoljára, sohatöbbet.
Kárpótoljuk magunkat egy jó kis rablózással!
Aha, persze.
A somogyudvarhelyi tavak mellett szántóföldek vannak, ott vezet a földút. Felázva, nem kicsit. Elmentünk a végéig, ütközésig, amíg lehet, majd amikor visszafordultunk, hogy jó helyet találjunk - szinte még sötétben - felhágtunk egy platóra, amin elakadt a Szörnyeteg, azaz a benzinpusztító terepjáró. És se té, se tova. És beásta magát. És odacipeltünk ágakat, de semmi. És odacipeltünk zúzott köveket a vasúti töltésről, de semmi.
Gő ekkor hősiesen elindult a töltésen a faluba, hogy kerít egy traktort.
Balázzsal ottmaradtunk és próbáltunk horgászni az ömlő esőben. Az autómentési próbálkozások alkalmával annyira vizes lett mindenem - pedig rajtam volt addig sok esőn átsegítő pelerinem - hogy bakancsom előbb hideg lett, majd átázott és a víz szépen jött felfelé a gatyám szárán.
Kábé két óra múlva Gő megjelent egy traktorral, ami két perc alatt lehúzta a Szörnyet a bakról. Közben - mivel nem volt drótelőkém - elcsesztem a horror-hétvége egyetlen csuka kapását...    
De itt abba is hagyom a történetet, mert ahogy írom, kezdek belázasodni.

Olyan történet volt ez, ami több, mint húsz éve tartó közös horgászpályafutásunk alatt még nem történt, megfejelve azzal, hogy benzinre, kajára, horgászatra több, mint harminc ropit költöttünk fejenként...
  

2013. szeptember 24., kedd

Cserególok

Tegnap este igazi mumusunk volt az Espanyol, így tizenöt éve nyeretlenek vagyunk a kék-fehér barcelonai csapat otthonában.


Aduriz és Gurpegui egyszerre átkozzák a bírót

Szerencsére Valverde nem egy makacs öszvér - mint amilyen Bielsa volt jó párszor - kitette a kapuból a rendkívül bizonytalan Iagót, Moránt Itu váltotta, mellé Mikel Rico került, Benat játszott Ander helyén és De Marcos is bekerült, az ő valódi helye azonban a poszt megjelenéséig ismeretlen.

Az első félidőben nagyon jól játszottak az oroszlánok, Itu és Mikel Rico nagyon jól szűrték a középpályát, feltűnő is volt, hogy Gurpeguinek nem volt sok dolga, San José szinte labdába sem ért.
Viktor Sanchez góljáról nem érdemes szólni, magáért beszél, talán De Gea védte volna a lövését a Liga kapusai közül. Annál inkább a hatalmas bírói hibáról: Aduriz próbált egy középre fejelni egy labdát, ami telibe találta Colotto kezét. A spori két lépésre állt, de sípja néma maradt. Még szerencse, hogy ez csak lelkesítette a csapatot, így még a félidő vége előtt egyenlítettünk De Marcos révén. (Ha még három percet hosszabbít a játékvezető, tuti lövünk még egyet.)

Fingom sincs mint mondhatott Ernő az öltözőben, de második félidőre teljesen szétesett a csapat. Öt perc sem telt el és Sanchez megint betalált - amúgy kiváló középpályánk ezúttal sem lépett oda rá - és hogy az előző félidei történelem ismételje önmagát, megint nem kaptunk meg egy jogos tizit. Helyette jött SS Garcia, 3-1. Paff.
Garcia gólja előtt feltétlenül említést érdemel, hogy az Ibai-Itu csere után mennyire összezavarodott az Athletic. A fél csapat nem találta a helyét, hiába védett Gorka kétszer is nagy bravúrral, azzal nem tudott mit tenni, hogy San José, mint egy óriási óvodás táncikál az ötösön.
Sajnos ezt követően Valverde hiába hozta már be Andert és Susaetát, csak szépségtapaszra futotta az erőnkből, Ibai révén, aki irgalmatlanul becsavart egy szabadot.

Először játszott igazán jól a csapat - az első félidőre igaz ez - látszott mi a játék, látszott mit szeretne Valverde. Mikel Rico kifejezetten jól játszott, labdabiztos volt, jól cselezett és előrefelé is tudott játszani. Mellette De Marcos és Ibai voltak még jók, hiszen mindketten betaláltak, pedig egyikőjük sem játszott végig egy meccset sem idén. Viszont gólmutatójuk a legjobbak között van a ligában, hiszen Oscar 157 , Ibai 93 perc alatt lőtt már kettőt.

A meccs embere nála Mikel Rico.

Az első félidei játék kéne csütörtökön és akkor jól bosszút állhatnánk a Betisen a tavalyiért (3-5 oda). Hát az nagyon kéne...

2013. szeptember 18., szerda

A hangmérnök réme

Tegnap este a Fiesztában olyan lelkesen illusztráltam mennyire a torkomba ugrott a szívem amikor először léptem a San Mamésba, hogy többször is megütöttem a mikróportot. Bocs!


Jobb volt az összkép, mint azzal a két alakkal...


Hogy a legelejétől kezdjük, valamikor 2010-ben Mariann beírta az athletic.club.hu fórumára, hogyha van egy kis időnk írjuk már le neki, mi miért szurkolunk az Athleticnek, fontos lenne neki a szakdolgozatához amit a klubról ír. Egy esős vasárnap délután megírtam neki cirka másfél flekkben, amit ő lefordított és kitett az aupaathletic.com fórumába. Jöttek is a kommentek rá egyből, nagyon tetszett a baszkoknak az írás, hogy mit jelent nekem, mit jelent egy magyarnak az Athletic. Aztán idén áprilisban Mariann szólt, hogy próbálkozzak meg egy esszével a San Mamés-pályázaton, hiszen a "bemutatkozás" már is sikert aratott. Írtam egyet, Mariann lefordította, elküldtem, nyertem. Ezt megírtam a spottévének, akik szeptember elején meginvitáltak bennünket a Fiesztába.
Iszonyat véletlen és szerencse, hogy Mariann ebben a fél évben pont itthon van így ketten fogadtuk el a meghívást.

Az adás előtt egy órával ott kellet lennünk, hogy beszélgessünk a műsorról, úgyhogy Mariann jött hozzám ötre a boltba és onnan metróztunk, taxiztunk ki az M0-ás környékére, a XV. kerületbe, ahol a tévé székel.
És Mariann bejött hozzám a boltba, én pont el voltam foglalva, mondtam, hogy bocs, mindjárt jövök, és ennek ellenére olyan volt, mintha napi kapcsolatban lennénk, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig másodszor csak másodszor találkoztunk.
Ez azért van, csak azért lehet, mert ő is, én is voltam Bilbaóban. Voltunk meccsen is, és ezek okán azt gondolom, - nyilván ő a szakmája/tanulmányai miatt (is), én a szélsőséges érzelmeim miatt - mélyebbre merültünk az Athleticben, mint egy átlagszurkoló. Mert a klub egy dolog, de hozzá jön a város, az emberek, a környezet és a többi.  És igenis sokat jelent, hogy mindketten voltunk ott - remélem minden szurkertársunk eljut oda mielőbb - mert úgy sokkal jobban együtt lehet lenni, hogy az ember azt tudja mondani a másiknak, hogy "...tudod ott jobbra fordulsz...és a kedvenc helyem a tudod melyik...vagy hogy a izével szemben ott az izé..."
Cinkosság, félszavakból és pillantásokból egymás értése. (Ricsi, nemsokára te is csatlakozol a "bandánkhoz"!) Mert aki ott volt, az jobban érti. Erről igazán nem is lehet beszélni, abba is hagyom.

És még fociról is ír.


Szóval kaptunk sminket, mikróportot, amit lehet ütögetni, azt beültünk a stúdióba. Le a kalappal Molnár Mátyás előtt, aki kiválóan moderálta a beszélgetést - legalábbis belülről ezt jött le. Nagyon érdekes volt nekem, - bent a stúdióban is éreztem, de visszanézve főleg - hogy lassúnak tűnt a beszédem, mivel megpróbáltam ügyelni arra, hogy ne csapongjak és hogy ne beszéljek túl slendriánul. Visszanézve az is kiderült, hogy elég hosszú volt a beszélgetés, hogy Hajdú Attila Mariann felé intézett kérdésére az agresszivitásról, végül Iraloa adta a választ, hogy elég informatív volt a műsor, és hogy még rengeteg dolgot szerettem volna elmondani, elmesélni. Úgy érzetem épp csak megkarcolgattuk a jéghegy csúcsát.
Örülök, hogy megemlíthettem a Tamás vezette szurkolói honlapot és hogy két szót szólhattam Ricsiről és Astarloza Tamásról, még ha név szerint nem is tudtam említettem őket.

És akkor a műsor kétharmada után kijöttünk - amúgy is a Madril-ról volt szó, arra meg minek maradjunk, nem igaz? Én elképedtem az utánunk következő műsor jól ismert szakértőin, valamint míg a vissza-taxira vártunk fogadtunk a gratuláló sms-eket. Ez is megvolt.
A sztori utózöngéje, hogy a stúdióban dolgozó férfiak és barátaim közül sokan az ideális nőt látták/látják az intelligens, mosolygós, 180 centi magas, hosszú lábú antropológusban, aki "A" futballcsapatról írta doktoriját... na igen, nincs mit csodálkozni. (Amúgy mennyire durva, hogy a Kötényblogos Audrey és Mariann is nemcsak hogy jó nők, de futballszakértők is egyben?!)

ui.: Megpróbálom megszerezni és föltölteni valahova a műsort.

2013. szeptember 17., kedd

Gálameccs

Igazán gálameccsesre sikerült a San Mamés nyitómérkőzése, volt minden, mint a vurstliban.


Gyönyörű, ugye?


Az értékelés elején az új stadáról. Nagyon szép. Impozáns. Csak szuperlatívuszokban beszélhetünk róla. Ahogy a Nervión fölé magasodik, mintha valami földönkívüli pottyantotta volna oda. Ez már nem is XXI.., inkább XXII.. századi létesítmény. Ami a belsőt illeti, rendkívül látványos a csupa piros interior, bár az eső eleredtével jól látszott, hogy a torzó így még nem teljesen óvja a rajongókat.  Ennek ellenére már a háromnegyed stadionnak is fantasztikus az akusztikája, mi lesz ha teljesen befejezik? Igazi oroszlánbarlang lesz.

Új otthonban a nagy család



Jól kezdődött. A csapat a Caparrós-i időket felidézve kezdett, tíz percen keresztül át sem jött a Celta a félpályán. De amikor átjöttek, Morán kapitális hibáját követően az első kapura lövésből felavatták a San Mamés Barria hálóit. Még szerencse, hogy néhány perccel később San José a többi mezőnyjátékossal ellentétben tudta hol van és bepofozott egy lepattanót, Benat szabadrúgása után. Aztán jött egy tizenegyes. Az egész meccsen bizonytalan Iago Herrerín itt nem hibáztatható, hiszen mindkét kezével érintette a labdát, mielőtt a galíciai támadóhoz ért. És tényleg, mintha gálameccsen lennénk, Charles úgy lőtte  kapu fölé a büntetőt: "Nehogy már egy büntetővel verjük őket a nyitómeccsen!".

A második félidőre - Iago kivételével - az egész gárda összekapta magát, bár a labdabirtoklás kiegyenlítődött. A kapus továbbra is horror dolgokat művelt, szerencse, hogy a félidő derekán két gyönyörű támadással mattoltuk a Celtát. Benat gólja után azt gondoltam, hogy még egyet-kettőt simán verünk nekik, de az utolsó tíz percben már úgy voltam, jó ez így.
Gólzáporos meccs, sok helyzet, megítélt és kihagyott büntető. Csak piros lap nem volt, bár én azt felmutattam magamban Herrerinnek, a kapus cserével végleg kiáll, jöjjön vissza Iraizoz!


Nagy lesz a verseny a gólkirályi címért.


Megint nem derült ki mire számíthatunk a szezonban. A San José-Gurpegui-Morán hármas - Iagóval a háttérben - tragikus, őket soha többé nem szeretném együtt látni. Érthetetlen miért szerelmesek az edzők Gurpeguibe. Okés, Ekiza sérült, ezért kényszermegoldásra volt szükség, de kérdem én, mi a fenének hoztuk vissza Etxeietát? Két játékossal lehetünk maradéktalanul elégedettek, Laporte-val és Benattal. Mindketten világklasszisok.

Jövő héten megyünk az Espanyolhoz. Húúúááá. A hideg kiráz tőlük. Az lesz az igazi felmérő. És hogy mikor? Mit tesz isten, hétfőn. Tízkor.






2013. szeptember 9., hétfő

Ajánlom magamat!

Szó szerint ajánlom magamat, illetve azt a Váczi Mariannt, aki nélkül meg sem írtam volna azt a szösszenetet, ami a San Mamés 100. szülinapjára megjelenő könyvben lesz.

Ebben a stúdióban leszünk!


Mert meghívást kaptunk a Sport Televízió Fieszta című műsorába. Amikor kiderült, hogy az írásom bekerül a könyvbe, elárasztottam leveleimmel a kapcsolódó médiát. (Nem mindennapi sikereinkről írtam Farkas Norbinak, Hollai Olivér barátomon keresztül, a La Liga Loca blognak és Kötényblogos Audrey-nak is.) Ebben nem csak magamat ajánlottam, hanem Mariannt is. Hiszen ő már évek óta tudományos szinten foglalkozik az Athletic és a baszkok kapcsolatával. Antropológia szakon ebből írta diplomáját, sőt ebből is doktorizott a nevadai Reno-ban. 

A műsor szeptember 17-én. kedden 19 órától élőben lesz a Sport1 csatornán!
Majd meglátjátok!

2013. augusztus 27., kedd

Hajnalban megijedni

Ez az első kép nélküli poszt. Leginkább azért, mert hajnalban képtelen voltam lefényképezni magam. Azért is mert annyira megijedtem.

Történt, hogy hétfő hajnalban félálomban úgy éreztem, hogy nehezen nyelek, mint amikor torokgyulladása van az embernek. Megtapogattam a torkom, és azt éreztem, hogy be van dagadva. Méghozzá eléggé. Annyira, hogy kimentem a fürdőszobába, hogy tükör előtt megnézzem.
Borzasztó volt. A tokám, mintha kétszeresére dagadt volna és kemény volt. Olyan volt az érzés, mintha valami baromi nagy pókcsípés lett volna a torkom bal- és jobboldalán.
Nem igazán, sőt egyáltalán nem tudtam visszaaludni. Igen ez az az érzés, amikor az ember számot vet addigi életéről és a következő kérdéseket teszi fel magában. Mi lesz a lakással? Mi lesz a macskával? Kit kérdezzek erről először? Kemoterápia? Műtét? Kihullik a hajam? Tudok majd dolgozni? Most sikkasszak a lakáspénzből és menjek kurvázni Malájföldre, kokainozni Kolumbiába és még egyszer egy meccsre Bilbaóba?
Igen, azt hittem itt a vég, rákos vagyok.
Reggel felé aztán elaludtam, de amint meghallottam Palkó hangját, már röppentem is ki az ágyból. Rám néz: neked meg mi van a torkoddal? Full me van dagadva. Mondom, ja, nekem mondod? Hajnalban szarabbul nézett ki. Fullpara. Azt mondja erre: a nagypara nem jön ilyen gyorsan.
Hm. Kicsit meg is nyugtatott meg nem is. Anyám máris jelentett be a körzetihez.
Lemegyek. Néz a doki, forgatja a fejét, kérdez, csóválja a fejét. Beutal a gégészetre.
Gégésznő szintén. Nézi, nyomkodja: a szakállán keresztül nem érzem. Odateszem az ujját, ahol érzem a duzzanatot. Aha, mondja, benyúl a számba onnan is nyomkodja. Hát magának nyálköve lehet. Erre utal a duzzanat és a mirigyek keménysége. És egy kis nyálmirigy gyulladás. Felír egy lórúgásnyi antibiotikumot.

Az egész tipikusan olyan érzés volt, hogy: Amíg nem történik meg veled, úgysem tudod milyen. Abszolút átérzem, megértem mit élhetnek/élhettek át azok, akinek van/volt már nagy parájuk. Csak délutánra ocsúdtam fel igazán, addig nagyon nyomasztott. Nyomasztott a lehetősége a komoly betegségnek. Öregszem, öregszik a testem, ezzel tisztában vagyok.
Ezt az érzést azonban nem kívánom senkinek...    

2013. augusztus 16., péntek

Kiment a sörből a buborék

Szokták mondani, hogy a bor egyre jobb lesz a korral, nos a sör, a kinyitott sör egyre rosszabb. Hát valami jó rég kinyitott sörhöz hasonlított a NOFX tegnap este, amiből kiment a buborék, felmelegedett és megkeseredett.



És ezzel beállt abba a sorba, amibe nálam beállt már a Death by Stereo, a No Use, kicsit a Suicidal, vagyis hogy évről-évre fogy belőlük az energia és amiért rajongtam értük az elszállt.
Fat Mike-ék már a 2007-es koncerten sem villantottak nagyot, de akkor még valahogy elviselhetőbb mértéket öltött a dagi közönségbaszogató és Budapesttel meg Magyarországgal való viccelődése. Akkor még volt bennük valami finesz és akkor talán még nem akartak annyira "megmondani". Ez a megmondós attitűd nem áll jól nekik, arra ott van a Propagandhi. A NOFX nem tudott olyan idióta maradni, ami jól állt nekik, lehet, hogy nem hallgatták eleget a The Descendentst, és fölnőttek. Sajnos.
Tulajdonképpen végignéztem ezt, hiszen tizenöt éve láttam először őket a a prágai gördeszkaversenyen (!). Akkor még csak a Kill all the white mant és a Don't call me white-ot, meg a Champs-Élysées-t ismertem tőlük, és ott Prágában szerettem bele a muzsikájukba.
Aztán 2000-ben a Hátsó Szándékos fiúkkal kimentünk Bécsbe a Deconstruction Tourra, ahol a Lagwagon, és a 59times The Pain társaságában léptek föl. (Az első koncert kezdete előtt megláttuk Fat Mike-ot a színpad szélénél. Odamentünk aláírást kérni, marokra fogta a tollat és a jegy hátára nagybetűkkel odaírta: FAT. Az a betűt bekarikázta. Kiosztott négy-öt autogramot, majd megunta és odahívott egy biztonsági őrt, hogy írogasson alá helyette.)
2007-ben voltak a Pecsában és most "tízeurós" koncerten a Parkban. (Te jó ég, mennyit álmodtunk arról, hogy ennyiért ilyen zenekarokat láthassunk itthon, ne kelljen átmenni értük a sógorokhoz!)
És a NOFX lufi szép lassan, leereszt a szemem láttára. Kár érte, sajnálom.
Bocs fiúk, én csak akkor megyek legközelebb - ahogy ígértétek négy éven belül - ha ZP-be jöttök nyolcszázért!

Epilógus: valahogy a Faith No More az, amit sokszor láttam még a fent említetteken kívül és ami meg tudta őrizni a lendületét, imázsát vagy mit. No meg a Sick Of It All...

2013. augusztus 13., kedd

Akiknek EZ fontos - apám verse

Aki ismeri, tudja apámhoz fűződő érdekes viszonyomat tudhatja, hogy vajmi kevés az esély arra, hogy az ő cuccaival példálózzak. Azonban még1990-ben(!) készített vele Tarján Tamás(!) egy interjút a Népszabó számára, amiben szerepel ez a vers. Hogy pontosan mi késztette apámat e sorok leírására - dédapámtól örökölt Remington-márkájú írógépén - arra nem emlékszem de, hogy ebben a nyomorult Kelet-Közép-Európában időről, időre mindig aktuális, az biztos. Amikor a boltban felolvastam, kétszer bőgtem el magam. Vajon ez csak erre a tájra való, vagy ezt értik Hollandiában és Norvégiában is?
Amúgy az interjú sem szar. (Ha valaki nem tudja elolvasni az alábbi képen, elküldöm szívesen emailben.) Íme.

KÖZLEMÉNY

Alulír(t)ott
ezúton tudatom azokkal
akiknek ez fontos,
a mai naptól
zsidónak,
cigánynak,
romániai magyarnak
                és szásznak,
koszovói albánnak,
flamandok közt vallonnak,
írek között protestánsnak,
baszknak,
lettnek, észtnek, litvánnak,
palesztinnak,
négernek,
sárgának,
indiánnak,
       tartom magam!
Így bánjanak velem,
akiiknek EZ fontos.
Én maradok, mint eddig:
          GALKÓ BALÁZS

Apámat, meg nem tagadom, tessék engemet is mindennek elnézni, azoknak, akiknek EZ fontos.



(Ahhoz, hogy ez a cikk előkerüljön köszönet a közvetítésért Csider István Zoltán kollégának, illetve a kutatómunkáért és a tízes találatért Lőkös Katalin Népszabi-archiválisának!)

2013. augusztus 12., hétfő

Elátkozott partokon

Amennyire nagyot aprítottunk tavaly, olyan nagyot betlizünk az idén, mind mennyiségben, mind minőségben.

Szóval szinte ugyanazon a vonalon mozgunk, mint tavaly, amikor szétfogtuk magunkat irgalmatlan példányokkal, plusz megtaláltuk a "Csatit", a Fűzvölgyi V. Övcsatornát. Ez éven viszont sem Bélavár, sem a Tisza nem kényeztetett el minket, fogtunk ugyan, de kicsiket. Kis csuka, kis süllő, kis balin. Mondjuk, ha ezek méretesek lettek vón, nem elégedetlenkednénk, de hát könyörgöm, az milyen már, hogy augusztus 10-én fogom az első "elvihető" halat? Okés, nem voltunk sokszor, meg egyszer árvíz, egyszer hidegfront, de ebben az évben eddig, szinte kizárólag apró ragadozókat sikerült zsákmányolni. 


Gő és egy tavaszi kolber, Bélavárról

Ami vicces, hogy eddig kábé több balint fogtunk, mint csét, pedig ez nem szokásunk. Pergetve, csontival, fenéken, úszóval. Pedig azon röhögtünk mielőtt a hétvégén szinte lefröcsköltek minket a balinok, hogy a balinozás mint olyan nem létezik. Balint csak mázlival hete fogni. Aztán cáfoltuk ezt az axiómát. Mert mivel másfajta halakat nem tudtunk kapásra ingerelni, maradtak a balinok. Vagyis ragadozó őnök. (Bár az őn etimológiája után kutatva ma arra bukkantam, hogy az őn és a balin nem feltétlenül ugyanaz a hal. Mindegy, amíg mélyebbre nem ásom magam őn-balin témában, mindkét elnevezést használni fogom.)


Én és egy tavaszi kolber, Bélavárról


Mellesleg a balin kiváló hal. Mindamellett, hogy kibaszott idegesítő, ha századszorra is elvéti a csalit, szinte minden napszakban jó láthatóan ragadozik. Ha mást nem tehetünk, jobb szórakozás, mint a dévérezés. A balin ragadozó, innentől rossz nem is lehet. Mint tegnap este megbizonyosodtam sokkal könnyebb megpucolni, mint ragadozótársait, a csukát meg a sillőt. És úgy emlékszem nagyon jó az íze, bár tele van szálkával.

Egész jól utánzok balint nem?


Idén tehát kis zsákmányokat gyűjtögetünk - jobbára tartjuk magunkat a catch and release sporthorgász elvhez - kolberek, sügerek, balinok. Gő már talált is jó receptet hozzájuk: halgombóc. Ezzel a módszerrel szálkamentes lesz a hús. Most már az én mélyhűtőmben is van alapanyag, majd összedobjuk valamikor. De bízom benne azért lesz miből stake-et vágni még az idén...     

2013. július 18., csütörtök

A véletlen pacsi

Mondom a szokásos dumát, gesztikulálok, felemelem a kezem, azt jön Jim Greco és belecsap...

A pacsi (fotó: Polinszky Tibor Gyula)


Amikor kiderült, hogy jön a Supra-csapat, Azucki Lacival - akinek a legnagyobb tisztelet és köszönet, hogy idehozta Muskáékat - szinte egyszerre hívtuk egymást, hogy érdemes volna összekötni az idei Deszkás Pikniket és a Suprásokat. 
Már májusban kiagyaltuk ezt, szerveztünk, csűrtünk-csavartunk, aztán egyszer csak elérkezett a júli 15. azaz a vonulás és a demó napja. Már egykor álldogáltak srácok a Lokálnál, kisvártatva pedig már attól paráztunk, hogy a hatalmas tömeg miatt kijönnek a közteresek vagy a zsaruk, de nem így lett, leginkább azért, mert Lacival néha terelgettük az embereket, kihasználva, hogy a megafon felhangosít minket.
Az első gyomorgörcs fél öt tájban jött rám, amikor látható volt, hogy legalább egy órányi sor vár még aláírásra, miközben a felvonulásnak legkésőbb negyed hatkor indulnia kellett. Gyors egyeztetést tartott ekkor a Piknik vezérkar és a Supra managerek, majd Greco mondta ki a végső és mindent eldöntő szavakat: Ha így volt megbeszélve, akkor indulás!
Összeszedtük és áttereltük a deszkásokat a Síp utca végébe, ahol nem igazán felkészült és tapasztalt rendőrök vártak arra, hogy levezessék a vonulást. (A tömeg instruálása közben történt a közjáték Grecoval...)
Aztán Greco elindult. Még szerencse, hogy a rendőrök kapcsoltak és gyorsan az élre álltak, mert az öreg Jim olyan sebességgel kezdett hajtani, hogy alig bírtuk tempót. 

Veretés a kiskörúton (fotó: Novák Márton)


Szerencsém vagy sem, hogy a Bajcsy-Alkotmány sarkon kénytelen voltam két srácot is kiállítani a menetből, mert annyira kifulladtak, így lemaradtam a Szemere utcai káoszról. (A rendőrök ahelyett, hogy csinálták volna az utat beálltak a dugóba, de Greco feltalálta magát és az általa vezetett élboly kikerülte az autósort és továbbhajtott.) Így a Nyugatinál, vezető és terelő rendőrök nélkül feltartottuk a teljes forgalmat. Mi a magyar deszkások, meg Lizard King, meg Terry Kennedy, meg Erik Ellington. Na takarodj!
Ekkor ért mellém Atek, aki már sokszor vonult velünk és azt mondta:
- Kicsit eluralkodott a káosz nem?
- De! - feleltem vigyorogva.
Két hajtás után Kopry ment el mellettem, aki talán még sosem vonult és szólt így:
- Hát ez hatalmas!
És mindkettejüknek igaza volt!
Egy sarokkal odább ismét megállítottunk egy buszt - az pedig blokkolta a körutat, hiszen ferdén állt két sávban. Valaki spontán "kovácsműhelybe" kezdett, majd volt egy deszkaemelés is, majd tovább az Oktogon felé.
Férfiasan bevallom, itt elszakadt a cérnám és az iszonyat tempótól, a takonytól és az ordibálástól kifújva szégyenszemre okádtam egyet. Majd Pennyvel és az egyik fotóssal az Andrássyn hajtottam az Erzsiig.
Arra értem oda, hogy Lacika fut az egyik megafonnal - hiszen egy jó 20 perccel előbb értünk oda - hogy fogadja és eligazítsa a profikat. Aztán elkezdődött a demó. Nem volt olyan veretés mint a DC-n tavaly, de ez sokkal emberibb volt. Jobb arcok voltak a legendák, mint a sztrít líg sztárjai. 
És főleg ahogy a cigány herceg - Greco - baszta magát. Kábé két trükköt próbál/csinált, de azt olyan elánnal, hogy mindannyian példát vehetünk róla. Méltó zárása is volt a délutánnak, amikor beadta a 360 ollie-t, a közönség Greco, Greco! skandálásba kezdett. (Nem tudom hányszor történhetett ilyen az öreggel mondjuk az utóbbi öt évben, de ettől azért biztosan hízott a mája. Legalább ettől, ha már tíz éve nem iszik.)
Aztán Muska, aki sokszor beszélt mini megafonjába a gördeszkázásról, hogy miért fontos, hogy miért utolérhetetlen közösségkovácsoló dolog ez. (És ha ő mondja, az úgy is van, hiszen csőlakók közül deszkázta magát Hollywoodig.)

Hangulat (fotó: Novák Márton)


Kilenctől volt hivatalos party. (Nem értem egyes kölykök miért hitték azt, hogy Muska kilenctől zenél, amikor volt még öt másik dj. Ők azt mondták, hogy mi azt mondtuk. Lófaszt. Senki nem mondta. Azt mondtuk 9-től party. Nem voltak még buliban, koncerten ahol van előzenekar??? Baszki emberek visszaigazolnak egy eseményt, amiről nem is tudják mi? Na mindegy). A Supra bagázs éjfél körül ért az Ankertba s Muska egyből a lemezjátszókba csapott Kevin Romar segítségével. Aztán Penny is magához ragadta a mikrofon néhány taktus erejéig. Baaaszki mi volt ez! 

Szóval óriási volt ez, hatalmas élmény. Pappának köszönhetően már vasárnap kint volt a videó az Offline-on, aztán szerdán jött előbb az Index majd a HVG videós összefoglalója. 

Őszintén? Durvák voltak tavaly a DC-sek, de ez a banda annyival emberibb volt, annyival közvetlenebb és a többi. Életem egyik meghatározó élménye marad mindörökké! Kösz Lacika!

   



2013. július 9., kedd

Kerekedik a szoba...

Szinte napra pontosan két évre, hogy visszaköltöztem az Érmellékibe, kezd formát ölteni a szobám. Ez főleg egy IKEÁ-s polc megvásárlásának tudható be. Eltűntek a dobozok, még több deszka és képek kerültek a falra.


A legnagyobb felületet a Pontus Alv-installáció foglalja. Még az első Polar szállítmányból tettem félre egy Janus-deszkát, illetve egyet fel is szereltem, kifejezetten azzal a céllal, hogy a szétcsúszkáltat az új mellé rakom majd. Utalva a Pontusban - és tőle függetlenül bennem is - dolgozó kettősségre: egyszerre vidám és szomorú. Aztán tavaly szeptemberben amikor Zsombi, Azucki Laci és Turcsik Viktor Malmőbe mentek, írtam Pontusnak, hogy ugyan küldjön már valami "artvörköt" nekem. Zsombiék el is hozták a két cuccot, amit Pontus kiválasztott. 
Nemrég lecseréltem a deszkámat, így a szétkrosszolt lappal lett teljes az installáció.

   
Következik a macskás Ejnoi-szett. Ezt a grafikát matricán láttam először a Lokál Skateshopban. Macska gazdi lévén azonnal beleszerettem. Hihetetlen, ahogy meg vannak rajzolva. Mindegyik egyéniség, mindegyik más. Minden szem kifejező és aki ismeri a macskákat, annak nyilván mond is valamit a kicsit bandzsítós, vagy szűk, vagy elkerekedett pupilla.
A hazai Enjoi-mágustól, Santostól kaptam ugyan pár matricát, de a lap után sokat kellett kajtatni. Hosszas kalandozás után már a grafikushoz is eljutottam, ő Winston Tseng, az Enjoi art directora. Megírta, hogy sajnos nincs már ebből a modellből, mert 2011 őszi katalógusban szerepelt, de mivel nagyon népszerű volt, így az Enjoi néha utána nyomja, de csak limitáltan és hogy a CCS webshopon néha feltűnik. Hát ezt követően naponta kétszer néztem a CCS-t, míg végre előrendelhető lett. Aztán egyszercsak hív anyám, hogy jött egy nagy csomag... onnantól alig bírtam magammal. Megjött a macsis deszka! Másnap egy gyönyörű öreg kerettel és a matricával mentem is a képkeretezőhöz. 
                                                   

És nem utolsó sorban a már falon lévő darabok. Sorrendben: Anti Hero - John Cardiel grafika: Chris Johanson, Cliché - Lucas Puig grafika: Matt Irving, Cliché - Javier Mandizabal grafika: Eric Frenay.
Hát így megy ez.

2013. június 24., hétfő

Fagylalt-poszt

A múlt heti nagy hőségben többször is fagylalttal illetve jégkrémmel hűtöttem magam. Azonban ez elég drága módszer, így az aranyrudak után ismét az neten keresgéltem olcsóbb előállítási módszert.





Hamar találtam is egy elég szimpatikusat, olyat amit nem kell főzni és fagylaltgép sem kell hozzá. Ezek alapvető kritériumok voltak számomra, hogy a negyven fokban ne kelljen a tűzhely mellett állni, illetve, hogy ne kelljen beruháznom egy fagyikevergető gépbe.

Nutellás fagyit néztem ki először, de csak fél adagot mertem bevállalni, hiszen a tök ismeretlenbe nyúltam, egy két Dr. Oetkeres poros próbálkozástól eltekintve még sosem csináltam. Aszondja hogy. Egy zacskós tejszín - 250 ml - egy tubus cukrozott sűrített tej, egy vagy fél natúr joghurt, és az ízek. E három alapanyag mellé szinte bármit keverhetünk, az arányokat elsőre saccolni kell, nincs mese. (Most az igazi gasztrománok nyilván köpködnek, hogy ez nem lehet igazi fagyi, nyilván igazuk van.)

Két íz amin már túl vagyok, csokoládés és citromos. Hmmm.
Csokis volt az első, amit egy nutellás fagyiból indult ki. 5 deka keserű csoki megolvaszt, hozzá megy egy kicsit több Milka noisette - ez a nutella helyett.
A tejszínt negyedórára a mélyhűtőbe, ezalatt összekeverjük a többi hozzávalót, szép egyenletesre. Ha géppel is megkevergetjük, kicsit habosabb lesz.

A citromos szinte ugyanígy műkszik, egy citrom és két lime leve valamint héja megy bele. A lime sokkal lágyabb, mint a citrom, ugyan drágább is, de érdemes. Cukor nem kell, mert a sűrített tej cukrozott.

Az utolsó lépés, amit érdemes megtenni minden esetben az, hogy a mélyhűtőbe tétel után negyedóránként érdemes átkavarni, amíg el nem kezd megfagyni. Ezáltal jól összekeveredik és egyenletesen hűl le, nem lesznek benne külön jeges és külön krémes darabok.

Most sorban következnek majd a menta, levendula, őszibarack fagyik, nincs megállás. Hogy a Csaba utcai fagyik vagy a Häagen-Dazs szintjét nem éri el a saját, de egy Carte D'Or-t már megkockáztatnék. Nem is beszélve az eheti CBA-s katalógusról virító literes jégkrémről ami csak Önnek, csak most 399 forint. (Jézusom, abba milyen anyagok lehetnek???) Szóval egy ilyen adag magamfajta kijön egy ezresből, egy "gombóc" cirka 100-150-ből. 

Érdemes kipróbálni, nem nagyon lehet elrontani!  

2013. június 13., csütörtök

Sic itur ad astra

Útban vagyok a csillagok felé...



Mert burjánzik ám rendesen a San Mamés-novella ügy. Az Athletic honlapján is megjelent a hír, kiírták a nevem, elkezdődött az őrület.

Egoitz - a bilbaói szukrer haver - írt, hogy az apja hívta, hogy az EITB-n (a baszk közszolgálati) is bemondták, hogy van egy magyar nyertes a pályázók között.

Aztán szépen lassan tele lett a sajtó vele, lehozták az Athletic főoldalas hírét, így szerepel a nevem a nyertes pályázok körében a Mundo Deportivó-n, a Deiá-n, sőt még egy escritoresvascos.com/ nevű honlapra is kikerült.

Na itt álljunk meg egy pillanatra. Ezek azt hiszik, hogy baszk vagyok? Na lesz majd nagy nézés októberben, ha megyek a megjelenésre. Mert most már ha deszkával kell elhajtanom Bilbaóig, akkor is elmegyek!
Útban vagyok a csillagok felé, ha átvitt értelemben is. Etxeberria, Iraola, Galkó Máté. Haha!

Mi lesz ebből?

2013. május 31., péntek

Bekerült!!!

Bekerült az írásom abba a könyvbe, ami szeptember elején jelenik meg a San Mamés 100. születésnapjára!


Az Athletic alapítványa április elején hirdetett esszépályázatot a 100 szülinapra készül könyvbe, amire Váczi Mariann hívta fel a figyelmemet. Mit felhívta, egyből azt is felajánlotta, hogyha írok valamit le is fordítja spanyolra.

Éltem a lehetőséggel és írtam egyet (itt olvasható a  San Mamés búcsúposztjaként), amit Mariann át is ültetett spanyolra.
Elküldtem. Tegnap este csörög a telefonom, a kijelzőn: +3494... nyúltagyamban sem fordult meg, hogy Bilbaóból hívnak. Pedig onnan hívtak.
Az alapítvány embere elmondta, bekerült a pályázatom a könyvbe! Szeptemberben jelenik majd meg és elvileg októberben lesz valamiféle megjelenési ünnepség. (De jó volna ott lenni!)

Roppant boldog és büszke vagyok, bár talán még nem igazán fogtam föl, hogy mit jelent ez, mit jelent majd, hogy a nevem egy kötetben szerepel Pichichi-vel, Iribarral, Urzaizzal.
Mariann azt írta, "bekerülsz az Athletic történelmébe...". Hát basszus, ez egyelőre tényleg felfoghatatlan!



2013. május 27., hétfő

San Mamés búcsú és búcsúposzt

Tegnap utolsó bajnokiját játszotta az Athletic a San Mamésban.



Muniain ostoba visszarúgásának köszönhetően a nagycsapat dicstelenül búcsúzott a Katedrálistól, a csorbát a kicsik köszörülhetik ki vasárnap hiszen a Levante B ellen itt játszanak a rájátszásban a másodosztályba való feljutásért.

De nem is ez az igazán fontos, hanem, hogy a La Liga Locá-s srácok felkértek egy búcsúposztra az alkalomból, hogy az Athletic az utolsó bajnokin taposta a stadion gyepét.

Sokáig gondolkodtam mi legyen a poszt, gondoltam személytelen stadion-történetre, kicsit személyesebb nosztalgiázásra, de végül amellett döntöttem, hogy elküldöm azt az esszét, amit arra a pályázatra írtam, amit a klub írt ki még áprilisban. Lényege, hogy igaz, személyes történetekből egy háromtagú biztosság kiválasztja a legjobb húsz írást és ez bekerül a San Mamés centenáriumi könyvébe. Váczi Mariann, a kedves antropológus, Athletic-mindentudó hívta fel a figyelmem a pályázatra, majd le is fordította az írásomat, köszönöm neki az "útegyengetést"! Elvileg még a hónapban lesz eredménye a pályázatnak, nagyon kíváncsi vagyok bekerül-e vajon az enyém. Magyarul elég jó a visszhangja, nemcsak a La Liga Locá-n, hanem az NSO-n is, hiszen kitették a főoldalra:


A magyar kommentekből ítélve, ha feleennyire tetszik majd a baszkoknak, akkor berakják. Nem tagadom, valami baromi jó érzés lenne egy ilyen kiadványban szerepelni.

Az írás magyar eredetije itt: Agur, San Mamés!

2013. május 23., csütörtök

Nem tudok ezzel mihez kezdeni

Nem tudok mihez kezdeni Erőss Zsolt eltűnésével...

Fotó: Gál László/MTI


Nem vagyok hegymászó, utálom a hideget mégsem tudok napirendre térni Erőss eltűnése fölött. Minduntalan eszembe jut, piszkál, nem hagy nyugodni. Őszintén és egyszerűen: kivagyok.
Nem ez az első ilyen eset, mindig is megviseltek az ilyen hírek. Bőgtem amikor meghalt Fehér Miki, nehezen viseltem amikor meghalt a kis Dárdai, Foé, majd Kolonics vagy amikor tavaly elhunyt Varga Ákos majd két napra rá MCA., idén meg Lewis Marnell. Nagyanyám halálakor nem készültem ki így...
Bizonyára az a baj, hogy nagyon ragaszkodom - nemcsak emberekhez, tárgyakhoz is - és képtelen vagyok elengedni őket. Szentimentális barom vagyok.

És basszus így vagyok most a konok székellyel. A konok székellyel, aki levágatta összezúzódott lábát, csakhogy mielőbb mászhasson. (Mennyire abszurd sztori már, hogy miközben 8000-es csúcsokat mászott, a Tátrában érte olyan baleset amelynek következtében elvesztette a végtagját.)

Egyelőre nem tudom feldolgozni Erőss eltűnését, az agyam tudja de a szívem nem fogadja el, hogy nincs többé a Hópárduc. Miközben rájövök arra, hogy neki - a hegymászónak - minden bizonnyal ez a legszebb halál, hiszen az úgy szép, ha a költő a csatatéren, a focista a pályán, a zenész vagy a színész a színpadon hal meg.
De hát mégis...

Zsolt, ha már nem élsz, baszki, akkor föntről figyeld már azt a platót, amin ti megcsúsztatok, hogy az utánatok jövőkkel ne történjen ilyen! Most már úgy is a csúcs közelében leszel... örökre...


2013. május 21., kedd

Mázli, parádé, Európa?

Vasárnap este az Athletic győzött Zaragozában.

Itu infantilis mosolya elárulja: jó minden, nyugi van.

Pocsék játékkal, irgalmatlan mázlival és egy parádés góllal nyertünk a La Romaredában és most már öt meccse veretlen a csapat. És nemcsak, hogy veretlen, milyen meccseken veretlen! Négy kiesés ellen küzdő, és a bajnok ellen nem kaptunk ki, ami ezt az évet figyelembe véve nem is rossz. (Gabilondo szurkerkolléga azt írja az athletic.club.hu chatjén, hogy a két nagy mellett csak a Granadának meg nekünk van ilyen szériánk!) Pláne, hogy két-három hete még rezgett a léc rendesen.

És ez a sorozat némi bizakodásra ad okot. Miszerint a különböző eltiltások és helyezések miatt a Liga nyolcadik helyezettje is indulhat az Európa Ligában. (A Malagáról júniusban döntenek, de a LaLigaLoca-n azt írják a spanyol bajnokság követői, hogy veszélyben az Espanyol a Valladolid és a Rayo is.) Tehát, ha ellenfeleink buknak - azaz ha levesszük az elvileg eltiltottakon kívülieket, azaz a Getafét meg a Sevillát - akkor két győzelemmel meg is van az Európa Liga.

Csak folytassuk így! De Marcos betörését és Ibai sarkazását minden fordulóban megnézném jövőre is:


Hát az egy papedli lenne, ha egy ilyen reménytelen szezon után indulhatnánk a kupában. 

Kiesők? Személy szerint a Mallorcát szívesen látnám régóta a második vonalban, ahogy a Zaragozát is. Mellettük most a Celta áll kiesésre és nagyon úgy tűnik, hogy a két galíciai csapat közül az egyik biztosan á segunda. Remélem csak az egyik és akkor maradjon bent a Depor, ha lehet választani.

Jövő, pff, messze van még, kár beszélni róla. Lesz itt még jövés-menés, intrikálás attól félek! A jövő nekem egyelőre május 26. este nyolc óráig tart. Ekkor kezdi a csapat az utolsó meccsét a régi San Mamésban...

 





2013. május 13., hétfő

Bentmaradtunk!

Az Athletic Bilbao három fordulóval a vége előtt, bebiztosította első osztályú tagságát a Primera Divisionban.

Róka és oroszlán. Mindkét csatárunk betalált.

Igen gyötrelmes és hektikus szezon végén, egészen a 35. fordulóig kellett várnunk arra, hogy biztosak lehessünk benne, az új San Mamésban is elsőosztályú meccseket láthatunk majd. 
Igen, ezen a meccsen szerettem volna ott lenni, de a csapnivaló anyagi helyzetem keresztülhúzta eme vágyamat, így szombat délután otthon néztem, ahogy gyakorlatilag másodosztályba taszítjuk a Mallorcát.

A játékvezetőnek köszönhetően az utolsó percig para volt, mert ugyan Fontást kiszórta Hernandez Hernandez spori, már az ezt követő jogos tizenegyesnél elkezdett kompenzálni, mivel a kipattanót bevágó Muniain gólját nem adta meg.
A második félidőben szintén annulálta Ander találatát - Aduriz passza előtt nem volt kint a labda - és azt hittem Llorente kísértetiesen hasonló célját is elveszi. De nem.

A hagyomány folytatódik, vagyis a egyik liga alapítója továbbra is marad elsőosztályú, ahogyan története során mindig. Mindenesetre én a bennmaradás után meg is köszönöm Marcelo Bielsa munkáját, köszönöm a   z előző zseniális szezont és nem köszönöm az idei idegbetegséget. Várjuk a következő trénert - remélem Urrutia nem lesz idióta és legalább Valverdét hozza. (A fejemben megfordult már Heynckes is, aki volt már az Athletic edzője és a bajorokkal idén fantasztikus szezont produkált. De ott van a lehetőség, hogy a büszke és makacs Urrutia az utolsó pillanatban a Bilbao Athletic edzőjét, Zigandát kéri fel...)

A San Maméstől jövő vasárnap búcsúzunk a Levante ellen. Jövőre új stadionban, új célokért küzdünk majd, remélem sikerrel. 


2013. május 3., péntek

Kamaszkori álomcipő

Novák Marci barátom hathatós közreműködésével szereztem egy Nike Air Flight 89-est!


Régen a Szilágyi Erzsébet fasorban volt egy sportbolt, pont ott ahol én hazafelé leszálltam az 5-ös buszról. És  ennek a boltnak a kirakatában volt ez a Nike. Úgy vágytam rá, hogy még! Amikor busszal mentem haza mindig megálltam a kirakat előtt és csorgattam egy kicsit a nyálam, aztán több alkalomra is kértem anyáméktól, de akkoriban szegények voltunk és 1992-93-ban apámnak esze ágában sem volt 5200 forintot adni egy cipőért. (Helyette kaptam irregular Levi's farmerdzsekit, amire egyáltalán nem vágytam. Majd egy évre rá - amikor ezt már nem lehetett kapni - anyám félig titokban vett nekem egy hasonló Converse-t, de az azért nem volt az igazi.)

Szóval amikor a Nike nemrég elkezdte piacra dobni régi, sikeres modelljeit, árgus szemmel figyeltem a Flight 89-est. Mígnem az év elején találtam az ebay-en egy megfizethető darabot. Novákmarcinak meg van ebay account-ja, így összehoztuk a dolgot, megrendelte nekem.

Persze miután elküldtük a pénzt kezdtem csak a Magyarországra megérkező, illetve meg nemérkező csomagoknak utánaolvasni, és amikor már egy hónapja híre sem volt a cipőnek elkezdtem aggódni. Tamáslacit, mint profi ebayezőt faggattam, hogy ez normális-e és pont a határidő lejárta előtt egy nappal megérkezett a cipő.

Nem mintha nagyon felnőttnek érzeném magam, de amint belebújtam, úgy éreztem visszamentem a Pearl James, Nirvanás, Faith no More-os kilencvenes évek elejére, amikor kockás inget, kiszakadt farmert és magasszárú kosarascipőket hordtunk...

Marci, köszi az ügyintézést!

ui.: Természetesen nem "pálfordultam" gördeszkás Nike-t nem veszek és ezzel nem is állok gördeszkára. Don't Do It!

2013. április 25., csütörtök

Cvájundfünfcigtauzend cusauer

Ha már Berlinben voltam egyértelmű volt, hogy megnézem a Herthát az Olimpiai Stadionban.

Matchday. A város kék-fehérben.

Dárdai és Király miatt - de inkább Dárdai miatt - mindig drukkoltam a Herthának, mezgyűjteményemnek is egy Hertha-mez az első darabja, amit Hollai Olivér barátom szerzett nekem még a kétezres évek elején. Amikor a berlini utat terveztem, kinéztem, hogy mikor játszik otthon a csapat. Szerencsére úgy állt a Berlin a meccs előtt, hogy pontszerzés esetén biztosan feljutnak az első osztályba.

Miki előre megvette a jegyeket - 16 euro per kopf - és mint a helyszínen kiderült, ugyan véletlenül, de a legjobb helyre, a berlini tábor, az Ostkurve fölötti lelátóra.
Már a metróból kilépve hallottuk a kórust, ami elképesztett bennünket, és előrevetítette mi vár majd ránk a stadionban.
Hogy más focivilágba csöppentünk, mint az otthoni, azt nemcsak az elképesztő hangulat mutatta, hanem a stadion kertjében felállított Carlsberges standok, ahonnan egyliteres korsóba is csapoltak sört. (Persze visszaváltható korsóba, amiért 2 eurós letétet kellett hagyni. Ha visszaviszed, visszakapod.) Bár a meccs elkezdődött, azért csak vettünk egyet-egyet.

Literes korsóból vedelni a sört

A tábor közvetlen közeléből néztük a mérkőzést, ami egyáltalán nem volt élvezetes, viszont a drukkerek olyan hangulatot teremtettek, hogy már azért megérte. A vezérszurkoló szavára, hol tapsolt, hol ugrált, hol sálat lóbált a mintegy huszonötezres Ostkurve. Alattunk hullámzott, énekelt és tombolt a kék-fehér had.

A szünetben aztán - ahogy Miki megjósolta - megjelentek a sörutánapótló emberek. Nagy tartállyal a hátukon járták a lelátót, és abból pótoltak annak, aki kérte. Elképesztő!

Hiába volt uncsi a meccs, mégis volt katarzis a végén, ugyanis a 85. percben egy Lasogga nevezetű játékos bepofozott egy kapufáról visszapattanó labdát. Akkor őrültek meg csak igazán a derék berliniek. Én sem bírtam, úgy üvöltöttem, mintha a San Mamésban láttam volna gólt.

Gól előtti pillanat. Beadás, kapufa...TOR!



A csapat nyert, bár van még hátra pár forduló biztosan feljutnak. A bajnoki cím még nincs meg, de ez már nem is annyira érdekes a haupstadt lakóinak. A lényeg az Bundesliga 1.!

Hiába voltam beteg hatott rám a tömegpszichózis

Másnap igen jót szórakoztam az újságok vezércikkeinek címein és alcímein, bár nem értek németül, ezek az egyszerű mondatok azért mennek. Pár "értékes" darab: "Nie mehr zweite liga", "Bierdusche für trainer Luhukay", "Kleine autokorso der fans, grosse Stimmung bei Team" vagy csak egyszerűen "Ertsklassig".

Hatalmas volt német meccsen lenni. Teljesen más, mint egy spanyol mérkőzés, ahol a játékosok inkább kiszolgálják a közönséget - ha kiszolgálják - ellentétben a németekkel, ahol a közönség tényleg tizenkettedik ember.

A Hertha-Sandhausen mérkőzés biztosan életem egyik legnagyobb futballélménye! Itt egy a gólról készült felvétel. Talán ebből érthető miért.





Fotók: Miki357