Alternatív szabadságértelmezés

A mátyásföldi skater-punker színtér sajátosan értelmezte a szabadságot és rendhagyó, egyedülálló, "leakalappal" módon búcsúztatta a nyári időszámítást.

Nagyiccén mindenki együtt van!

Régebben is a kedvenc helyeim közé tartozott a Nagyicce spot, sokat járkáltunk oda Hajnal Pappával, mígnem méheket telepítettek mellé s ez a mozzanat elűzött bennünket. (Nagyicce vágó? Hév sínek mellett egykori rakodó vagy raktárépület alapja. Azon építettek pár elemet a helyiek.)
Azóta sokat fejlődött a hely, a helyi deszkás közösséggel együtt, akik nem adták föl az első budapesti d.i.y. pályát csak azért mert a szomszédban megépült a sashalmi pool.

HC-ék egészséges mikrokultúrát gyúrtak maguk köré, illetve egy egészséges kultúrában gyúrnak. Építik a gördeszkákat, társadalmukat, a gördeszkázni való elemeket. Mindezt úgy tűnik megalkuvás nélkül és fenntartható módon.

És október utolsó szombatjára kitaláltak valami olyat amiről én/mi csak álmodoztunk tíz, tizenöt évvel ezelőtt. De persze nem volt annyi vér a pucánkban, hogy meg is csináljuk. (Hmm, mennyire kényelmes is az, amikor megcsinálja a dolgokat helyettünk valaki, n'est ce pas?)
Őszintén szólva ilyet még/már/ma nem vállalnék be. Mert okés, egy gördeszkás háziversenyt szinte meg lehet tartani bárhol, no de punkkoncerttel egybekötöttet, full illegálba? Na takarodó.

De Leviék bevállalták, megcsinálták. Volt jó sok gördeszkázás, órákon keresztül, valamint három és öt óra között három banda koncertje. Az együttesek punkot játszottak, ki jobban, ki rosszabbul. Sajnos vagy nem az énekekből semmit se lehetett hallani, ami egyes zenekaroknál nem hátrány. Hogyan volt ez esetben, az csak onnan fog kiderülni, hogy megnézem a line upot és az alapján belehallgatok a zenékbe. (Istenuccse megteszem!) A harmadik banda az Alice in Chains-gitárossal meg a Raining Blood elejével, meg a NOFX linóleumával kifejezetten bejött.

NOFX, Slayer és Alice in Chains. Mindez Nagyiccén illegálba.

Aztán volt még Tüzes Fing evés - a vegán Levente fenntartható étkezési szokásait is megosztotta velünk - lepényt kaptunk olyan zöldséggel amit a piacon találtak "leesőbe". (Vagyis a kofák által nem eladhatónak vélt, de még hibátlan vagy szinte hibátlan zöldségek. Leventéék ebből (is) szoktak főzni.
A legvégén meg eredményhirdetése is volt a versenynek, amit elhoztak a Riósok azaz, Fehér Atika meg Történelmi Viktorunk.

Történelmi 270

Ismét csak bebizonyosodott, hogy következmények nélküli országban élünk. Jelen esetben az volt a bizonyíték, hogy szombat délután három punkbanda játszott nem akusztikus módon, egy a világtól el nem rejtett, sőt inkább kiemelt placcon. Ránk se hederített senki.

Mit nem mond ez a vonagabi! Itt a jövő elnök úr: gördeszka, punkrock, anarchia!

Szóval ez egy nagyon király dolog volt ától zettig. Köszi mindenkinek akinek keze-lába benne volt!
Levente meg mindenkinek  testvére lett, punknak, deszkásnak, fiúnak, lánynak, kutyának.
Vagy legalábbis én így hiszem mert nekem már a testvérem lesz örökké!

De jó, hogy van ilyen!


utóiratok: az igazi punkok - nem olyan fürdőszoba-punkok, mint én - tovább punkoskodtak a próbateremben adott Rákosin. A képeket a facebookról nyúltam a fenntarthatóság jegyében. Akit vélemények, képek és mozgóképek érdekelnek az keresse fel az esemény facebookját itt: Nagyicce's not dead!
      

Előbb mindig a könyvet!

Epedve vártam, hogy újra megjelenjen az Egy fiúról című Nick Horny regény, ezt még nem olvastam. Amint végeztem vele, megnéztem a könyvből készült filmet is.

A főhősök, Marcus, Fiona és Will.

Eléggé rajta vagyok Hornby könyvein. A Focilázzal kezdődött minden, mióta elolvastam a maradék épp eszemet elvette az Athletic iránti rajongás, annak ellenére, hogy a Fociláz az Arsenal körül forog.
Illetve a szurkolás körül, mert a könyv "A" szurkolóról szól, nem egy Arsenal-szurkolóról.
Mivel a Fociláz nagyon bejött, szépen megszereztem, kölcsönkértem a többi Hornby-t is, Pop, csajok, satöbbi, A Meztelen Juliett, Betoncsók, Hogyan legyünk jók?, Hosszú út lefelé.

Azt hiszem azért is jön be Hornby, mert pont azokat az éveket taposom, amiket főhősei. Ők általában harmincas éveik közepén járó, egyedülálló férfiak és nők. Küzdenek az úgynevezett "midlife crisis"-szel, nem találják helyüket a világban. Isznak, szívnak, néha öngyilkosok akarnak lenni, odavannak a fociért, a zenéért, a gördeszkáért, és ezer más dologért amiért rajongani lehet. És nagyon keresnek valamit, amit úgy általában boldogságnak hívunk.

Szóval még volt vagy ötven oldal az Egy fiúról-ból, de már el is kértem Károly Úr kollégámtól a DVD-t. (Még szerencse, hogy nem láttam moziban előbb!). Nagyon kíváncsi voltam a feldolgozásra, korábban olvastam majd megnéztem a Pop, csajok satöbbit is és egész jónak találtam az adaptációt, annak ellenére, hogy nyilván nem minden stimmelt a könyvhöz képest. Hosszú idő után beüzemeltem a lejátszót és egy nyugis este megnéztem a filmet.

Egész jól kezdődött, Hugh Grant kiválóan alakítja a főhőst, mintha Hornby rá írta volna a szerepet, a kölyök és az anyuka figurája is nagyon betalált.. És úgy az egyharmadáig jó is a mozi, ott azonban elszaródik, mert a cselekmény fő szálát ostobán helyettesítik. Ráadásul így a cím sem klappol.
Ugyanis a regényben ez a szál a Nirvana, Kurt Cobain és Cobain öngyilkossága. A könyv címe angolul About a boy, ami utal a Nirvana About a girl című számára. Ezt lecserélték egy tipikus, nyálas amerikai sztorira, az ezerszer elsütött énekversenyes, vagy "kimittudos" szálra.
És onnantól hiába játszanak remekül a színészek, aki olvasta a könyvet, az mosolyogva legyintget az egyes megoldásokra, fordulatokra. Aki meg nem olvasta... nos annak mindegy.
Kár érte.

Konklúzió, hogy mielőtt könyvből készült filmet néz az ember, érdemes (kötelező!) elolvasni az eredeti művet. Ez már többször bebizonyosodott...