m&m's

m&m horgászik, azaz Márton és Máté horgászik. Másodszor együtt, ezúttal két napot.

Miután szeptemberben gyerekpecát tartottunk - lásd előző bejegyzés - egyértelmű volt számomra, hogy a következő kiruccanásra viszem az öcsémet. Szárnypróbálgatás után a mélyvízbe került. Gergő nagyszerű terve szerint először a Csatira mentünk, hogy sügéreket, csukát és kishalakat fogjunk, és még aznap este át Csongrádra, ahol süllőzni terveztünk.

Fél hetes, sötétben indulás, hogy nyolckor már bevethessünk. És csak apám telefonjai: "na, horgásztok már?", "na fogtatok már halat", "na Márton élvezi?" szakítottak meg a csalétkek felkínálásában.
Gő és Galambér is elkezdték szórni a plasztikot, az igen alacsony és nagyon tiszta vízben.
A sügérek kérem azok jöttek szépen. Ennek igencsak örültünk, ugyanis ebédre ceviché-t terveztünk. (A ceviche dél-amerikai étel. A friss halfilére citruslét locsolnak, állni hagyják, ízesítik és befalják.) Egy óra magasságában nekiálltam kilenc szép sügi lefilézésének. Citrom és lime levet locsoltam rájuk, lilahagymát karikáztam és megsóztam. Sajna a koriander zöld és chili lemaradt. (A ceviche-ről bővebben itt és itt.)
Húsz percet álltak a haldarabok a löttyben, aztán nachosszal megettük. (Márton asszem másfél falatot gyűrt le. Kilenc és félévesen asszem én sem lelkesedtem volna a citromos nyers halért...)
Nagyon jó dolog a ceviche. Így is meggyőzött, hátha még legközelebb nyugodt, konyhai körülmények között tudom csinálni, rendesen felkészülve minden hozzávalóval!

Máté kifogta, Márton visszaengedte

A délután csendesebben telt - bár fenéken fogtam egy majdnem méretes csukát - Márton pedig események híján a folyami rákok űzésével foglalatoskodott. A Csatiban rengeteg rák van - itt a védelemnek semmi értelme látszólag - és szépen odagyűltek ahova a kishalaknak beetettünk. Márton vágott egy alkalmas pálcát magának, rákötöttünk egy damilt, pici ólmot és horgot a végére. Döglött csalihallal Márton remekül aprította a rákokat, de volt olyan is, hogy sikerült kiemelnie a kishalazó hálót, amiben két rák is tanyázott.
Volt ott minden. A rákok a Pista nevet kapták, a legnagyobb természetesen Orbán Pista volt, de Márton a parttól úgy fél méterre egész Pista-falvát, kolóniát látott annak minden nehézségével, például a migráns kishalakkal és a kényszer-betelepítési kvóta elleni népszavazással.
Mindeközben Gő és Balázs megfogták a másnapra való kishal adagot: jóképű vörösszárnyúak, mini-dévérek és sencik adták a csalihalak zömét.

Pisták a Pista utca 45-ben

Márton Csati-i sügérrel

Sötétedés körül indultunk át Csongrádra. Ott sem hagytuk alább a minőségi kaják elkészítését és bekebelezését. Tejszínes vargánya-őzláb levest készítettem, amit kivájt zsemléből kanalaztunk. Sajnos Márton erről lemaradt, mert ugyan nem kellett sokat várni a levesre, de ő az egész napos rákászás és sügerezés közben érthető módon teljesen kimerült.
Paradicsomos-fokhagymás - és jó parmezános - tésztával nyomtuk le a leves erdőízét és nyugovóra tértünk, hogy az átállított óra szerint kelhessünk jó korán.

Galambér pazar fotója a gombalevesről. Hmmm...

Így is lett, bár már fent volt a nap mire elindultunk. Szél van. Azanyád!
Kitelepültünk a tuti süllőző helyre, ahol akkor is lehet fogni, amikor máshol nem. Visszagondolva a történtekre baljós előjelként is vehettük volna azt, hogy a tuti helyen Márton fogta az első és mint kiderült egyetlen halat - saját maga harmadik sügerét.
Azt annyi. Átmentünk a kis erdőhöz. Hiába. A nap első és utolsó hala - vagyis az első és a második - között, mintegy nyolc óra telt el. Márton és én is elcsesztünk egy-egy kapást a kövezésen és a hétvége utolsó halát Gergő fogta, mit tesz isten, egy sügért.
Pont. Vége. A szél, a hideg, a kapástalanság olyannyira kedvemet vette, hogy előbb fejeztem be a horgászatot, mint a kistesóm. (Visszagondolva már szégyenlem magam, hogy ilyen példát mutattam neki...)

Márton tiszai sügérrel

Hogy azért minden jó, ha vége jó legyen, a háznál elképesztő türelemmel és precizitással megnyúztam Márton mindhárom sügérjét. Galambér meg is jegyezte, hogy milyen szépen dolgoztam.

A hazaúton bosszankodva elemeztük ki a helyzetet. Már a Csatin is minden halat búvóhely, akadó közeléből szedtük ki. Ami csukát láttunk mind a partközelben volt. A Tiszán megélt néhány kapás után egyből akadt minden horgunk. Vagyis a hideg betörés miatt a halak behúzódtak a fedezékükbe és nem igazán akartak kimozdulni onnan. Soha többé nem horgászunk ilyen időjárásban! Fölösleges.

A történet végére azt tett pontot, hogy Márton anyukája megsütötte a halakat. Nagyon ízlett nekik és Márton büszke volt, hogy az ő fogása tányérra került.

Következő felvonás november 20. Omszk. Márton jössz?

Őnözgetések, balinozgatások, avagy Marinált Bálint

Bálintom 1,95 kilóval és 57 centivel került a levegőre. Hazavittem, lecsutakoltam forró olajba mártottam, majd ecetes lébe három napra.

Gő ezzel a fogással csábított

Nem, nem született utódom, egy tiszai horgászat végződött ezzel az aktussal. A szokásos nyári, tiszai horgászat. Sajnos ezúttal Galambér nélkül, ami azt jelentette számomra, hogy Gergőék után mentem vonattal, Kiskunfélegyházáig IC-vel, onnan BZMOTtal. Huszonegyedik század eleje versus nyolcvanas évek, de semmiképpen sem a jelen. Illetve ez a magyar jelen.
És Csongrádon is magyar jelen: nincs napijegy a nagy horgászboltban. Na kérem Fazekas miniszter úr, így tetszettek megoldani, hogy a csúnya halászokkal ellentétben minden a horgászoké legyen? Nekem tök jó volt az interneten jegyvásárlás. Miért kellett az úgy ahogy működő rendszert szétbaszni? Hogy álljon a horgász Csongrádon és ahelyett, hogy horgászna magát és a tisztelt kompániáját szidja? (Nem beszélve arról, hogy egy esetleges betli után, honnan vegyek tiszai halat? Halászat nincs ugyebár, ergo tiszai hal sincs csak az, amit maga fog az ember. Nevetséges. Pláne mi lesz az amurokkal, busákkal és egyéb invazív fajokkal. Megint kitaláltok valamit, ami szar, azt majd utána kell dolgozni.)
De minden szopás ellenére 4-fél 5 körül már lent voltunk a parton, igaz nem a szeretett kövezésünknél, hanem jóval följebb, mivel a kövön ültek. A Rosta-család - Dávid jött velünk - hamarosan Lilivel és Diane-val egészült ki, így pektattunk együtt egy kicsit, majd amikor a sporttárs elhagyta a kövezést Gő hazavitte Dudut én meg átmentem a kőre.
Sajnos sem a kishalas, sem a harcsás cájgot nem érte támadás, így a kő előtti jól beetetett állóvízben spiccbotoztam, míg megjött Gő, nem is eredménytelenül, fogtam pár jászt, dévért, nagy bodorkákat és egy 20 centi körül kispontyot.
A kapókedv később sem nőtt, Gergő fogott egy kis harcsát, de ennyi. Hogy lehet ennyire halott a víz?
Hajnalban ismét a kőre ültünk, de megint totál feleslegesen, bár egy ladikban csorgó és kuttyogtató tatától megtudtuk, fent a fahíd mellett ülnek többen, keszegeznek és süllőznek.
Amikor elkezdtük érezni a nap erejét kitelepedést is bontottunk, Rostáék mentek a strandra én meg a hűs szobába aludni, hogy legyen erőm a délután-esti horgászathoz.
Váltottuk egymást, a srácok hazaértek és lefeküdtek én meg vegyes érzelmekkel elindultam a hídhoz. (Előtte Lili adta oda nekem a lángost amit a Körös-torokból hoztak, ragaszkodott hozzá, hogy ő adja!)

Kisebbik Bálintom hályogos szeme

A híd mellett van egy "komplejáró", a szimpatikusabbik felén ült egy tata, ezért a kevésbé ígéretes oldalra telepedtem, már csak azért is, mert láttam a sekélyben egy jókora őn riogatja a kishalakat. Bevettem egy fenekes békéshalast, kishalat fogtam spiccbottal és egy nagyon rövid eresztékkel bedobtam a húszcentis vízbe. (Azért vicces, hogy az utóbbi időben, ha más ragadozót nem tudunk fogni akkor balinozunk, mert egy időben egyenesen megfoghatatlannak gondoltuk a ragadozó őnöket, mostanában viszont egész jó betlikerülővé váltak, ha más nincs, balinozunk! És miután Galambér talán idén tavasszal bálintnak nevezte el a balinokat, féktelen agymenésünk lett a balin neveiből: őn, balin, bálint. Például: Őn, Bálint? Igen én őn vagyok!)
Nagyon sokat nem kellett várni, hogy a bálint meglelje. Szépen elvitte az úszót, és iramodott a szerelékkel. Mivel a szák nem volt kinyitva, sőt a bottartóban pihent, felfekvésig húzattam a ragadozót. A faszi szemben nézett is, hogy mit és mekkorát fogtam. Méretes bálint volt és az egyik szemén volt egy kinövés. Először azt hittem valami vízicsiga, hogy le tudom szedni szerencsétlen élősködőjét, de ahogy hozzáértem irgalmatlanul csapkodni kezdett, úgyhogy inkább hagytam és visszaengedtem természetes közegébe.
Nemsokára megjött apa és fia és ők is a húrokba csaptak, olyannyira, hogy apa egy szép magas hátú sügeret akasztott fenéken. (Újabb Lilis képeslap: én is kellett jóéjtpuszit adjak, kis szerelmemnek!)
Egyértelmű volt hát, hogy másnap ott kezdünk - már ha lesz hely.

Három S, azaz Gő terítéke

És mit tesz isten volt. A harcsázást ugyan fel kellett adjuk, mivel a fő sodrás jó messze volt, de annál inkább megtaláltuk a a hamisítatlan süllőzőhelyet. Úgy félóránként nyúltunk egyik vagy másik bot után, enervált kapásokkal jelentkeztek a kis süldők. Fogytak a kishalak így a két-két bedobott bot mellett elkezdtem spiccbotozni, mire a hidászok közül, akik épp karbantartást végeztek, az egyik elkezd süvölteni, hogy öt bot van bedobva. Erre Gő szépen leszámolta, hogy négy fenekező van bent, mire a hídról: Há meg ott a gyerek kezébe az ötödik! Jól van a kurrrva anyád! Kitekertem a nadályost, a jó kurva anyád, hogy ezzel vagy elfoglalva. Hát, mi a fasz bajod van, ha egy spiccbottal kishalazunk?! Okés, a horgászrend két botot enged és a spicc meg a háló is botnak számít, de most komolyan, csütörtök reggel 8-kor az a legnagyobb baja, hogy plusz egy bottal kishalazunk? Ó, hogy mekkora kibebasztott nagy rend van ebben az országban!
Nemsokára jött is a süvöltő, nyakában a rendészeti bilétával, leellenőrzött, majd megfedett bennünket. Hát tisztelt rendészeti hatáskörrel felruházott hidász úr, tessék jönni egy kicsit Budapestre és rendet tenni, úgy ahogy minket leteremtett, mondjuk Qestor-ügyben vagy Rogán-ügyben. Biztosan jól móresre tanítaná a bűnöző-minisztereket!
Gő két süllőcske után vissza a családhoz, nekem maradt még két órám. Kéne valamit aprítani, gondoltam, és nekikészültem átszerelni a nadályos botot süllőzőre, amikor a másik boton a kapásjelző irgalmatlan erővel vágódik a botnak, ami már indulna is befelé. Jó hogy a közelben ültem, mert ez a torpedó elvitte volna a cájgomat! Bevágok és fárasztok, kézbe veszem a szákot és fárasztok, és még mindig fárasztok egy kicsit.
Szép kettes bálint! Azannyát! Igen!!! Lesz ezen a nyáron is Marinált Bálint!
Megint spiccbot, friss kishal, újradob. Alig húzós kapás: mini süllő. Ez volt az utolsó halam ebben a pár napban.
Vissza összepakolni, Gergő kivisz az állomásra - előtte persze búcsúpuszi Lilitől Lilinek. Ja és Dudu megkapta legóember fejlámpámat. Remélem meglesz akkor is, amikor Dávid először visz majd bennünket horgászni, úgy tizenöt év múlva!

A bálintot otthon lemértem, 1,95 kg-ot nyomott, tenyerem szélességénél szélesebb farokúszója nélkül 57 centis! Amikor lemostam otthon és tartottam a farka alatt, fejjel lefelé olyan volt mint valami óriás hering.

Marinált Bálint személyesen

Mivel akármekkora is egy balin mindig tele van szálkával, már tavaly is szálkaoldó marinádban érleltem a sült balint. Olyan öt-hat centis darabokra vágtam a "heringemet", paprikás lisztbe forgattam, megsütöttem. Közben készítettem egy marinádot forró vízbe cukrot szórtam, babérlevelet, borsot és koriandermagot. Ecetet adtam hozzá, majd a kihűlt halszeletek alá és fölé vékonyraszelt hagymát tettem és fölöntöttem a löttyel. 3 nap hűtő.
  
Még egy újdonsággal szolgált ez a horgászat - mindamellett, hogy Rosta Lívia mintegy 48 órára szerelmem lett - hogy az egyik fotót butatelefonomról emailben elküldtem magamnak. És persze nem valami nagyon jó a kép, de azért látható. Bosszankodom is, hogy a nagy bálintot nem fotóztam le, így azt csak marinádban láthatjátok.

Hódolat a Tiszának

Ha jól sejtem minden horgásznak van olyan vize, amit úgy hív „a víz”. Cirka harmincéves horgászpályafutásunk alatt több „vizünk” is volt, amiket ilyen-olyan okból már nem látogathatunk. Hanem megvan az új és nagy változáshoz kell bekövetkeznie ahhoz, hogy ne ez legyen életünk végéig. A Tisza.

Az idei első H.

Nagyjából 5-6 éve lehetett nyár elején, amikor Gővel először Csongrádra mentünk, a Rosták középső nemzettségének gyermekkori barátjához, Kertitomihoz, aki többször vendégül látott minket a stégjén. Rögtön az első alkalommal lesújtottunk a helyi erőkre, fogtunk kecsegét, márnát, süllőt, és amiért leginkább mentünk harcsát. Így elsőre beoltott minket a jó Tisza.

Igaz nem minden alkalommal fogtunk, sőt lehetséges, hogy az első alkalom volt halfajilag a legmenőbb, igen volt, hogy betliztünk is, de azért a Tisza mélyre folyt a szívünkben. Gergő fogott tízen fölüli harcsát, és talán ami a legjobban mutatja a folyó faunáját, német bucót is! De a felsoroltakon kívül szinte minden folyóvízi halat horogra csaltunk már, még pontyot is.

És a Tiszában az a jó, hogy mindig tud újat mutatni és mindig le tud ránk sújtani. Így volt ez másfél hete is, amikor jó sok nadállyal felszerelve vonultunk le a csongrádi kiserdőhöz.
Délelőtt a dzsindzsáson vágtunk keresztül, hogy a csak 0-s vagy az alatti víznél meghorgászható helyen pektassunk. Itt jött pár miniharcsa, egy csuka és egy balin. (A fővárosban mindenféle szakmai ártalomtól senyvedő (szattanó) Galambérnak úgy küldte a halakról készült fotókat Gergő, hogy az email tárgyaként csak a halak kezdőbetűit írta. Így jöttek sorban: H, CS, B, J…)

Gő, a mester

Utóbbi zsákmánynak sztorija is van. A bedőlt fa mellé dobtam úszóval, de a sodrás valahogy mindig kivitte onnan. Gergő mondja: szerintem dobd vissza a fa mellé, de előtte húzd mélyebbre az eresztéket. Megcsináltam és a fa közelébe dobtam. Kisvártatva jött is a kapás, de olyan gyorsan, hogy miközben azt néztem miféle zümmögővel harcol Gő, már el is vitte valami az úszómat, de gyorsan vissza is engedte, úgyhogy esélyem se volt bevágni. Gőnek erre is volt megoldása: ha nincs nyelető féked, hajtsd ki a felkapókart! Ezt is megtettem és régi rablóhalazó lévén pontosan visszadobtam oda, ahol az előbb kapott a ragadozó. Épp csak letettem a botot és felhajtottam a kart, amikor már merült, szaladt is az úszó. Hagytam had nyelje, majd bevágtam és már cibáltam is a szép balint, nehogy bemeneküljön a fába. Érdekes, hogy a szép kövér, másfél kilós balin épp méretes, 42-3 centis volt.

A CS.

A B.

Tiszavirágzás és következményei

Ezután nem sokkal megállt a kapás, méghozzá annyira, hogy kishalat sem tudtunk fogni. Jött a szél, a hideg és az eső. A halak eltűntek, mi is jónak láttuk, ha pihenünk egyet, s ha délután az időjárás engedi vissza, de nem a fa mellé, hanem a mellette lévő kövezésre.   

Virágzik a Tisza

Jó órás szundítás után ismét a vízen voltunk. És miközben fél tucat mini harcsát és sügereket fogtunk, lassan elkezdődött a tiszavirágzás éppen aktuális felvonása. A fa mellett is láttunk kérészbőröket, illetve a rádióban hallottuk, hogy Szegednél virágzik a Tisza, de azt hittük, hogy Csongrádnál már elmúlt. De nem maradtunk le semmiről. Egy két bemutató repülés után ellepték a víz felszínét a kérészek és hihetetlen halmozgást eredményeztek. Jászkó és balinrajok kezdtek lakmározni a rovarokból: eleven halradart csináltak a kérészek, minden halmozgást láttunk. Gő nem is restelkedett, egyből felszerelt egy pici körforgót és dobta a halrajba. Ennek is lett eredménye, mivel kb. tizedik dobásra egy szép kövér jászt fogott.

Nagyjából egy órát tartott a jelenség, aminek a végén a halak eltűntek a vízfelszín közeléből. Egyikőnk sem látott még ilyet, úgyhogy elvesztettük tiszavirágzás-szüzességünket. Közben minden vastagbőrű férgünket elharcsáztuk, nem maradt sem iszapgiliszta, sem nadály, és mert kishalunk sem volt, lassan beszüntettük a horgászatot.        

A J.

Hihetetlen, új arcát láttuk a Tiszának és ismét meggyőződtünk e varázslatos víz elképesztő faunájáról és tartalékairól.

Fogadd hódolatunk, szőke Tisza, nemsokára visszatérünk!

ui.: Gő telefonjával készültek a képek. Pocsék az objektív, ezek sokkal szebb halak voltak!

Így ment ez... 2014-ben

Jó évjáratot tervezett be a sors nekem 2014-re. Azzal kezdődött, hogy Zoli elhozta a mezemet és a San Mames könyveket Bilbaóból, amit egy Wellington-sertésszűzzel ünnepeltem meg. Tavasszal két dologért remegtem igazán, az egyik, hogy megkapjuk öcsémmel a lakáshitelt és ezzel apánk testvéreinek része, mintegy tizenöt évre az FHB-ra szálljon. A másik, hogy az Athletic európai helyre jusson a bajnokságban.
Mindkét óhaj bejött, sőt boldogságomat megsokszorozta, hogy a süllyesztőbe küldött Offline magazin helyett a könyvesboltban leltem "másodállásra", március elejétől én rendelem a külföldi könyveket! (Még hogy a pénz nem boldogít!). Mindezek könyvszakmai tetejébe a Könyvhéten irgalmatlanul megdöntöttünk mindenféle forgalmi rekordot!

Irány Európa!

Ezekkel párhuzamban kezdtem veteményesek felállításába otthon és a Riónál. Előbbi igen jól termett, friss és bioparadicsom és cukkini egészítette ki zöldségigényünket. A Rióst elhanyagoltam és mivel rajtam kívül más nem vette a fáradtságot, hogy palántákat öntözze, így többé-kevésbé kiszáradt. Ellentétben a napraforgókkal, amik még októberben is ott virítottak a rézsűszélen. És ha már a Riónál tartunk, szert tettem egy német barátra Sven személyében, akivel nemcsak együtt deszkáztunk a tavasszal, de ősszel, mielőtt munkába állt, a német még eltöltött pár napot Budapesten. De hogy ennyivel ne múljon el a Riós nyár, augusztus elején elkezdtük betonozni a bárkát, ami szeptember végére nagyjából alakot is öltött. Persze egy diy spot sosem lesz kész, de ahhoz legalább már közeledünk!

Horgászati szempontból megint balekolós évem volt. Pláne úgy, hogy eddigi két legnagyobb akasztott halam ment el. Egy hatalmas harcsa augusztusban, majd egy hatalmas csuka - ezt a szörnyet láttuk is Gővel - szeptemberben. Mindkettő a fenséges Tiszán. Aztán október végén fogtam egy kis süllőt, aminek az sokszorozta meg az értékét, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve darált dióban hempergettem meg, így új receptet kreáltam.

A fociév remekül sikerült, hisz az Athletic 16 év után újra BL-es helyre vívta magát, majd augusztusban a főtábláért kiverte a Napolit. És bár nem indult túl fényesen a szezon, azért 7 BL pont az 7 BL pont, nem is beszélve arról, hogy elvesztettem BL-szüzességem. Kettőt is, hiszen a Porto elleni meccs előtt sosem voltam BL találkozón, így amikor Lembergben megvertük a Shakhtart az európai nyeretlenségi szériám is megszakadt. És a focihoz köthető a bilbaói kirándulás is, amiről az előző posztban részletesen beszámoltam.

Győzelmes visszatérés Ukrajnából. Ez év egyik legjobb pillanata! 

Ami a legjobb főzéseket és kajálásokat illet. Volt az éveleji Wellington, aztán egy időre az olívabogyókrém kerített hatalmába. A veteménynek köszönhetően sokszor volt bográcsban lecsó, lecsós csirke. (Piszok jó a bokorról egyenesen a bográcsba vágni a zöldséget!) És sokat sütöttünk a rácson is: cukkinit, kolbászokat, csirkét. A Gergő esküvőjére készült 150 darab csokiskeksz ipari mennyiséget sütő emberré formált, nagyon jókat ettem Baszkföldön és igyekeztem kitenni magamért amikor itt voltak baszk barátaink: kacsaleves, diós süllő, Wellington és csokitorta menüvel vártam őket. (Amit még egy hét múlva is emlegettek.) A karácsonyi újítás a Street Kitchen mázas sonkája volt, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek!
A kajálás annyira jellemzője volt az évnek, hogy a december 30-én bezabált sonkák, sajtok és bottargás tészták révületéből másnap estére tudtam kikecmeregni, úgyhogy az év fordulóján pirítóssal és csapvízzel ünnepeltem.

A gördeszkázás a Riós sztorik mellett: az OSG-re annyi külföldit sikerült összeszervezzek, amennyien soha nem voltak még és itt az év végi kiállítás a Talajfogás nevezetű csoportos tárlat, amelyen a 7Réteg is kapott egy falat.

Ami meg a közéleti helyzetet illeti: az év végén egyre többet tüntettünk...

ui.: Hamarosan elkészülök végre a lembergi út leírásával is, de annyi dolgom volt a múlt hónapban, hogy egyszerűen képtelen voltam befejezni.

   
  

Elátkozott partokon

Amennyire nagyot aprítottunk tavaly, olyan nagyot betlizünk az idén, mind mennyiségben, mind minőségben.

Szóval szinte ugyanazon a vonalon mozgunk, mint tavaly, amikor szétfogtuk magunkat irgalmatlan példányokkal, plusz megtaláltuk a "Csatit", a Fűzvölgyi V. Övcsatornát. Ez éven viszont sem Bélavár, sem a Tisza nem kényeztetett el minket, fogtunk ugyan, de kicsiket. Kis csuka, kis süllő, kis balin. Mondjuk, ha ezek méretesek lettek vón, nem elégedetlenkednénk, de hát könyörgöm, az milyen már, hogy augusztus 10-én fogom az első "elvihető" halat? Okés, nem voltunk sokszor, meg egyszer árvíz, egyszer hidegfront, de ebben az évben eddig, szinte kizárólag apró ragadozókat sikerült zsákmányolni. 

Gő és egy tavaszi kolber, Bélavárról

Ami vicces, hogy eddig kábé több balint fogtunk, mint csét, pedig ez nem szokásunk. Pergetve, csontival, fenéken, úszóval. Pedig azon röhögtünk mielőtt a hétvégén szinte lefröcsköltek minket a balinok, hogy a balinozás mint olyan nem létezik. Balint csak mázlival hete fogni. Aztán cáfoltuk ezt az axiómát. Mert mivel másfajta halakat nem tudtunk kapásra ingerelni, maradtak a balinok. Vagyis ragadozó őnök. (Bár az őn etimológiája után kutatva ma arra bukkantam, hogy az őn és a balin nem feltétlenül ugyanaz a hal. Mindegy, amíg mélyebbre nem ásom magam őn-balin témában, mindkét elnevezést használni fogom.)

Én és egy tavaszi kolber, Bélavárról

Mellesleg a balin kiváló hal. Mindamellett, hogy kibaszott idegesítő, ha századszorra is elvéti a csalit, szinte minden napszakban jó láthatóan ragadozik. Ha mást nem tehetünk, jobb szórakozás, mint a dévérezés. A balin ragadozó, innentől rossz nem is lehet. Mint tegnap este megbizonyosodtam sokkal könnyebb megpucolni, mint ragadozótársait, a csukát meg a sillőt. És úgy emlékszem nagyon jó az íze, bár tele van szálkával.

Egész jól utánzok balint nem?

Idén tehát kis zsákmányokat gyűjtögetünk - jobbára tartjuk magunkat a catch and release sporthorgász elvhez - kolberek, sügerek, balinok. Gő már talált is jó receptet hozzájuk: halgombóc. Ezzel a módszerrel szálkamentes lesz a hús. Most már az én mélyhűtőmben is van alapanyag, majd összedobjuk valamikor. De bízom benne azért lesz miből stake-et vágni még az idén...