A rendetlenség rendje - Nagyicce 2.

A tavalyi banzáj után a nagyiccei srácok megint szerveztek egy punkoskodós gördeszkázást.



Már a plakát is bomba, nem? Nekem egyből a Todd Francis által rajzolt Anti Hero grafikák jutnak az eszembe róla. Az üvöltő magnót totemként levegőbe emelő, lángoló zsaru. Kurvajó. Ez mellet végtelen egyszerűség és letisztultság jó betűtípussal.
Na igen, ez és a tavalyi megmozdulás már előre is vetítette a minőséget. Arról már nem is beszélve, hogy a tót atyafi, Milos segítségével és közreműködésével "Nagyicce Alapjai" pár új betonszart is alkottak a nyáron.

Úgyhogy teljesen ALAP volt, hogy kinézek, még ha kis időre is, még ha csak dísznek viszem a deszkám, mert annyira beteg voltam, hogy előző este az öcsém ki akarta hívni az ügyeletet. (Baszki olyan szarul voltam, hogy még sört se ittam. Én...)

Nem volna túl punk dolog azon keseregni, hogy miért voltunk kevesebben - főleg gördeszkások - mint tavaly, helyette inkább csak annyit, hogy hol volt az ikerbanda, a Rio Crew nagy része? (tisztelet a kivételnek).Egyből látszott, hogy ki az aki nap, mint nap deszkázik a helyen és ki az aki ritkán vagy eddig soha. HC például úgy ment, mint az állat, bár ő mindig és mindenhol úgy megy. És Jurkovich Petya boardkontrollja sem kopott meg, akár ismerős, akár ismeretlen elemeken deszkázik.

HC száll és fog. Fotó: Bánkuti Béci

A zenélésben kissé nagyobb káosz uralkodott, mint tavaly, sőt valamivel kevésbé voltak élvezhetők a koncertek, bár nekem bejött az a banda, aminek a nagydarab basszusgitárosa volt és olyan Fugazi-s volt a hangzása. Petikééknek még egy kicsit gyakorolniuk kell, még ha garázspunk is amit játszanak. Ha jól értettem volt még hátra banda, amikor is...

Ők nyomták Fugazi-stilóban. Nekem bejött. Fotó: masnapok.tumblr.com

... jöttek a zsaruk. Többen, többfelől, sőt a betonszar város felőli végén civil verdában rendőrnők ültek amikor eljöttem. Szóval jöttek a zsaruk és nem azért mert ördögvillát akartak az égbe dobni. És mivel nem izgágáskodtam az történtekkor, illetve nem oknyomoztam, álljon itt a a rendőr-sztori, az egyik szervező, Balla Peti kicsit megszerkesztett tolmácsolásában:

"Az volt a szitu, hogy ugye először nagyon úgy festett hogy a zene mindenképpen off, (persze már reggel egyeztettünk Levivel diplomatikus dumákat erre az esetre, amiket el is lőtt szépen Levi) és az a félórás várakozás az volt hogy felhívták a rendőr bigbost, aki azt mondta hogy derítsék ki kié a terület, és az ő engedélye kell. Nem tudták kideríteni kié a terület, elvileg magánszemély, egy bank meg BKV közt vándorolt, és végül azt mondták addig mehet a buli míg nem érkezik lakossági bejelentés ellene. Viszont ha valaki a sínen megy át keresztbe meg az úttesten, akkor Levit és aki át ment az úton, fejenként minimum 50-re büntetik ha meglátják amikor visszajönnek. ( Én amúgy nem számítottam ilyen hepiendre ). Levié a best trick: a zsekák kimagyarázása!"

Én erre úgy refkeltáltam, hogy csak a helynek ne legyen baja!

Mire Petike bedobta az álomválaszt:

"Bízom benne hogy nem lesz, ezt az eshetőséget az első Nagyicés buli előtt megvitattuk, hogy vagy kockáztatunk és bevállaljuk, vagy tovább álmodozunk életünk legjobb délutánjáról!"

Életünk délutánja. Hát ez gyönyörű! Azért gyönyörű ez az egész - a két eddigi nagyiccei októberi délután - meg a do it yourselfesdi, mert az ember olyat csinál amilyet igazán szeretne magának. Azt hiszem, ha lenne egy fikarcnyi elfogadása és/vagy kultúrája a magyar társadalomban az úgynevezett foglalt házaknak (squat) a Nagyicce és a Rios Crew már rég fedett pályákon deszkázna és egy részük ott is élne...

Amúgy van Nagyicce logo? Mert azonnal magamra varratom!
Több képet, dumát innen értek el: Nagyicce is not dead 2.

Alternatív szabadságértelmezés

A mátyásföldi skater-punker színtér sajátosan értelmezte a szabadságot és rendhagyó, egyedülálló, "leakalappal" módon búcsúztatta a nyári időszámítást.

Nagyiccén mindenki együtt van!

Régebben is a kedvenc helyeim közé tartozott a Nagyicce spot, sokat járkáltunk oda Hajnal Pappával, mígnem méheket telepítettek mellé s ez a mozzanat elűzött bennünket. (Nagyicce vágó? Hév sínek mellett egykori rakodó vagy raktárépület alapja. Azon építettek pár elemet a helyiek.)
Azóta sokat fejlődött a hely, a helyi deszkás közösséggel együtt, akik nem adták föl az első budapesti d.i.y. pályát csak azért mert a szomszédban megépült a sashalmi pool.

HC-ék egészséges mikrokultúrát gyúrtak maguk köré, illetve egy egészséges kultúrában gyúrnak. Építik a gördeszkákat, társadalmukat, a gördeszkázni való elemeket. Mindezt úgy tűnik megalkuvás nélkül és fenntartható módon.

És október utolsó szombatjára kitaláltak valami olyat amiről én/mi csak álmodoztunk tíz, tizenöt évvel ezelőtt. De persze nem volt annyi vér a pucánkban, hogy meg is csináljuk. (Hmm, mennyire kényelmes is az, amikor megcsinálja a dolgokat helyettünk valaki, n'est ce pas?)
Őszintén szólva ilyet még/már/ma nem vállalnék be. Mert okés, egy gördeszkás háziversenyt szinte meg lehet tartani bárhol, no de punkkoncerttel egybekötöttet, full illegálba? Na takarodó.

De Leviék bevállalták, megcsinálták. Volt jó sok gördeszkázás, órákon keresztül, valamint három és öt óra között három banda koncertje. Az együttesek punkot játszottak, ki jobban, ki rosszabbul. Sajnos vagy nem az énekekből semmit se lehetett hallani, ami egyes zenekaroknál nem hátrány. Hogyan volt ez esetben, az csak onnan fog kiderülni, hogy megnézem a line upot és az alapján belehallgatok a zenékbe. (Istenuccse megteszem!) A harmadik banda az Alice in Chains-gitárossal meg a Raining Blood elejével, meg a NOFX linóleumával kifejezetten bejött.

NOFX, Slayer és Alice in Chains. Mindez Nagyiccén illegálba.

Aztán volt még Tüzes Fing evés - a vegán Levente fenntartható étkezési szokásait is megosztotta velünk - lepényt kaptunk olyan zöldséggel amit a piacon találtak "leesőbe". (Vagyis a kofák által nem eladhatónak vélt, de még hibátlan vagy szinte hibátlan zöldségek. Leventéék ebből (is) szoktak főzni.
A legvégén meg eredményhirdetése is volt a versenynek, amit elhoztak a Riósok azaz, Fehér Atika meg Történelmi Viktorunk.

Történelmi 270

Ismét csak bebizonyosodott, hogy következmények nélküli országban élünk. Jelen esetben az volt a bizonyíték, hogy szombat délután három punkbanda játszott nem akusztikus módon, egy a világtól el nem rejtett, sőt inkább kiemelt placcon. Ránk se hederített senki.

Mit nem mond ez a vonagabi! Itt a jövő elnök úr: gördeszka, punkrock, anarchia!

Szóval ez egy nagyon király dolog volt ától zettig. Köszi mindenkinek akinek keze-lába benne volt!
Levente meg mindenkinek  testvére lett, punknak, deszkásnak, fiúnak, lánynak, kutyának.
Vagy legalábbis én így hiszem mert nekem már a testvérem lesz örökké!

De jó, hogy van ilyen!


utóiratok: az igazi punkok - nem olyan fürdőszoba-punkok, mint én - tovább punkoskodtak a próbateremben adott Rákosin. A képeket a facebookról nyúltam a fenntarthatóság jegyében. Akit vélemények, képek és mozgóképek érdekelnek az keresse fel az esemény facebookját itt: Nagyicce's not dead!
      

Ír vagyok

Ír vagyok. 2012. június 14. csütörtök estétől kezdve. Történt az Európa Bajnokságon, hogy a spanyol-ír meccsen, 4-0-ás spanyol vezetésnél az ír drukkerek rágyújtottak a The Fields of Athenry című dalra. A wikipédia szerint a dal "ír folk-ballada; az 1990-es labdarúgó-világbajnokság óta kultikus sporthimnusz". A büszke írek - az EB-re utazó legnagyobb szurkolótábor - mintegy öt-hat percen keresztül énekelték. A hideg futkosott a hátamon tőle és egyáltalán nem értettem, hogy másnap Roy Keane miért hordta le a  fanatikusokat, miszerint négy gólos égésnél minek énekeltek. 

Gyönyörű és romantikus volt ez a gesztus, amivel az írek búcsúztatták csapatukat - ti. ezzel a vereséggel kiestek, hiába volt még egy meccs hátra. Úgy érzetem benne volt az ír történelem keserűsége a nagy éhínségtől kezdve, az IRA merényletein át, Henry kezezős góljáig. Így ismételték a refrént:

A The Fields of Athenry-t több zenekar feldolgozta, sok punk-rock banda is. Bár a Dropkick Murphys-féle is nagyon üt, nálam a No Use For a Name-é a favorit, talán a bömbölő "csordavokál" miatt. Íme:

Apropó! Bár nyilván nem ér nagy ír író elődei nyomába, mindenképpen érdemes elolvasni Robert McLiam Wilson Az Euréka utca című regényét, amely a kilencvenes évek elején, Észak-Írországban, Belfastban játszódik. Protestáns és katolikus fiatalok óhajtják és gyűlölik a békét. Magyar fordítása kifutott, alighanem csak könyvtárban fellelhető, az Atlantiszban van angolul, '99-ben a BBC négyrészes mini-sorozatot csinált belőle.

Update! A Vaterán találtam egy példányt, lecsaptam, megvettem. Ha valakit érdekel - természetesen valamiféle letétért cserébe - szívesen odaadom. De előbb elolvasom megint!