2021. június 14., hétfő

Fetával töltött grillezett kápia!

 Ha idén nyáron csak egy új receptet próbálsz ki, ez legyen az! Fetasajttal töltött grillezett kápia!


Mind a kápiát, mind a fetát nagyon szeretem. Előbbit meg szokom sütni serpenyőben, kevés olívaolajon, héját leszedem, azt mindenfélére rápakolom, legyen az szendvics, tortilla de patatas, saláta, bármi. A fetából mostanában krémet szokok, reszelt répával, újhagymával, zöldfűszerekkel.

A minap összeraktam a kettőt. Kerestem "fetával töltött kápia" recepteket a neten, de igazán egyik sem tetszett teljesen, úgyhogy összekukáztam a magamét. A sajt szerintem fontos. Legyen jó! A szupermarketes "krémfehérsajtokkal" szerintem nem érdemes ilyet csinálni, pláne, ha van egy jó feta lelőhelyed! Az enyém a Dubai Market az Urániával szemben. Nagy edényben, lében, kockára vágva várja a vásárlót a görög feta. Eléggé nem drága, 2200 forint körül lehet egy kiló, egy kocka olyan 300 gramm. 

Paprikát vettem négy szép, egyforma, kicsi, vastaghúsú pirosat, valamint egy-egy zöldet és sárgát. Egy vékony serpenyőt jó felmelegítettem és megégettem a paprikát, majd egy nagy edénybe tettem és follpackkal jól lefedtem, had gőzölődjék. 

A fetát fölmorzsoltam, vágtam hozzá három gerezd friss fokhagymát, egy marék zöldfűszert aprítottam rá: nagyobb részt petrezselymet és mentát kevesebb bazsalikomot és egy kis kakukkfüvet, ráreszeltem fél citrom héját, borsoztam és egy kis olívaolajjal elkevertem.

A kápiák tetejét levágtam, kicsumáztam, kitöröltem és megtöltöttem a fetával, majd 200 fokos előmelígett sütőbe tettem tepsin, olívaolajos sütőpapíron, meg egy kicsit meg is locsoltam.

Talán 20 percet sült, kicsit a végén rápirítottam.  

Nem hiszed el. A sós, citromos, fűszeres feta, a sült kápia édességével, valami elképesztő. A kifolyt sajt feltunkolása erősen ajánlott! Ha van lehetőség érdemes kipróbálni zöld és sárga kápiával is, ha nem is nagyon, de más az ízük!



2021. január 1., péntek

Koronás. karantnénos kaja-poszt

 Ennek az évnek tulajdonképpen csak gasztronómiailag volt értelme. Nem voltak utazások, bulik, közösségi programok. Igazából nem volt semmi se, viszont jó sok kajával kísérleteztem és jó pár étellel bővült a menü.

Ramsay-féle hot pot

A tavaszi lezárás alatt kipróbáltam és többször sütöttem ír szódás kenyeret. Nem olyan nagyon finom, mint egy 24 órán át hűtőben kelesztett kovászos, de ha gyorsan kell kenyér, akkor ezt érdemes csinálni. Úgy találtam leginkább szaftos cuccokhoz érdemes, például hagymás-paradicsomos bab vagy lecsó. A lehetőségekhez képest tökéletesítettem a pizzát és többször csináltam focacciát. Rengeteg spárgát ettem és tettem el a fagyasztóba is. Meglepően jól működik a fagyispárga. És négyféle bazsalikom nőtt az erkélyen - bordó, görög, citrom és sima - szóval nyáron kéthetente ettünk pestót.

Régóta akartam már csinálni az igazán takarékos kenyérmorzsás tésztát. Ez is mentő-étel, hiszen olívaolaj, tészta, parmezán, valami pékáru, fokhagyma (szinte) mindig van otthon, rozmaring meg van a kertben. Próbáljátok ki, nagyszerű!

Három nemzetközi húsétel került a repertoárba: csilis bab, burgundi marha és csirke tikka-masala. Az első kettő régen érett már, csilis bab marhából, étcsokival kávéval, burgundi marha egy kis báránnyal, órákon át lassan főzve. De a harmadik. Én nem vagyok (voltam) oda az indiai kajáért - leginkább az embertelen csípősséget nem bírom - de az egyik novemberi horgászat alkalmával Galambér tikka masalát hozott pergős rizzsel. Elképesztően finom volt, úgyhogy másnap nem bírtam magammal, megvettem az csomagolt aldis csirkét és kevertem a pácot, kedden pedig Balázs instrukciói alapján elkészítettem a tikka masalát. Azóta vagy háromszor csináltam.

Némileg egészségesebb újdonság a spanyolföldön híres ensalata mixta amely össze-vissza variálható. Ez egy nagy saláta, mindenféle hozzávalókkal. Nekem az ízlik a legjobban ami főtt krumplival indul, rá a tépkedett római saláta , vagy tölgylevél, vagy frizé, grillezett kápia csíkok, főtt tojások negyedekben, tonhal, olívabogyó, kukorica, olívaolaj, só, bor, oregánó, esetleg uborka, de lehet benne répa, grillezett spárga vagy bármi ízlés szerint. Irány a google-képkereső: ensalata mixta!

Két új édességről van beszámolni valóm, mindkettő francia eredetű, egyszerű, gyümölcsös süti. Epres galette és borított almatorta, azaz tarte tatin. Nem ördöngösség egyik sem.

És hogy legyen valami új az év végére is, íme Gordon Ramsay hot-potja. Tévében láttam, ahogy Gordon a kislányával csinál ilyent, hűvös őszi-téli estékre, hogy melengető legyen az étel. De honnan vegyek angol kolbászt? A Culinárisból nyilván nem, hisz oda is bevásárolta magát a NER és azért egy ilyenhez mégsem használhatok Aldisat vagy Spárosat. Aztán rájöttem, hogy a back bacont - ez a miénktől teljesen eltérő szalonnafajta, Írországban kaptunk reggelire és azóta mindenhol hajkurászom - a British Pantry-ből lehet rendelni és már néztem is a honlapot. Bingó: slightly herby lincolnshire sausage. Ez biztosan jó lesz! Teljesen más, mint a mi paprikás, fokhagymás kolbászunk, ez épp zsályával készült. Szóval kolbászokat körbesütjük, de nem sütjük ropogósra, ha megreped már jó is. Kolbászok félre. Ugyanebbe az edénybe megy két evőkanál vaj, majd mintegy 400 gramm felvágott lilahagyma. A hagymára barnacukor majd amikor elkezd karamellizálódni két-három evőkanál balzsamecet. Ha a hagyma összeesett mehetnek vissza a kolbászok, két deci vörösbor, amikor az kissé felforrt, két deci marha alaplé. Amikor megint gyöngyözik mehet bele két marok barna csiperke és ez így be a 180 fokos sütőbe 20-25 percre. Kivétel előtt 3 perccel megszórjuk petrezselyemmel.

Bágzi remek répa-édesburgonya pürét készített hozzá, a szilveszteri matiné alkalmával, a maradék szaftot kitörölgettük bagettel.

Jó étvágyat és boldogabb új évet!

Fotó: Bágz 


2020. május 22., péntek

Búcsú a Rókától

Megsirattam Aduriz visszavonulását. Sem Aduriz, sem a csapat, sem a szurkolók nem így tervezték ezt. Ilyen pályafutás után kényszerből visszavonulni mindenképpen igazságtalan dolog az élettől. Aduriznak a győztes kupadöntő után kellett volna elbúcsúznia, de a teste, a csípője nem így döntött. Csak remélem, hogy átérzitek óriási bánatomat, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerült leírni... Ahogy nézem a cikkeket és azt látom, hogy "Aduriz es un ex-jugador...", összefacsarodik a szívem.



A Róka már nem tehet semmit...

Szeretek focizni, szeretek focit nézni bár az utóbbi időben igazán csak az Athletic meccseit szeretem nézni. Tök érdekes volt - visszagondolva - hogy régebben akárcsak a többi gyerek én is mindig gólt akartam lőni, aztán ráébredtem a játék további szépségeire, szerelésekre, cselekre, passzokra és egy idő után furcsán kezdtem nézni azokra, akik mindig gólt akarnak lőni. Meccsnézéssel ugyanez. Egy idő után elkezdtem kedvelni az úgynevezett "vízhordó" játékosokat. A Dárdai- és Iturraspe-típusú játékosokat szerettem, a csapat "szürkéit" akik nem voltak a reflektorfényben.
Mégis a csatárokat sirattam meg. Négyet. Az először Marco van Basten-t, aki az első ideálom volt a labdarúgásban. Elegáns, visszafogott, sosem reklamált, fantasztikus játékos volt. Amikor kiderült, hogy olyan súlyos a bokasérülése, hogy nem játszhat többet, teljesen kiborultam. 
2004-ben Fehér Miklóst, aki a futballpályán halt meg. Kortársam volt, kiemelkedett a magyar foci posványából. Még egy Fehér-falat is csináltunk emlékéül a könyvesboltban. 
Két évre rá Öcsi bácsit. Illetve hát Öcsi bácsit azért néhányszor megkönnyeztem azóta is, amikor megnézem vagy belenézek Almási Tamás dokumentumfilmjébe. Abban vannak olyan mondatok, amiket nem lehet könnyek nélkül kibírni. Érdemes.   
És most Aritz Adurizt.
Aduriz visszavonulása azért fáj, mert rohadtul igazságtalannak tartom. Hihetetlen, hogy egy ekkora harcos, agresszív és kiváló csatár egyik percről a másikra bejelentse, vége. És ha nem jön ez a rohadt kovídiusz, akkor esélyünk lett volna még tizenegy bajnokin és egy kupadöntőn látni őt. Ha meg is úsztuk nagyobb veszteség nélkül a pandémiát, nekünk Athletic-szurkolóknak ez örök hiátus marad. Arról álmodtunk, hogy a kupadöntőt Aduriz dönti el az utolsó percekben!

Ami különleges Adurizban, hogy harminc éves korára ért be. Nem volt kiemelkedően tehetséges játékos, későn került az első csapat közelébe, ahonnan többször is kölcsönadták. 2008-ban megvette a Mallorca - akkor edzője Caparrós nyilatkozata szerint az Athletic gazdasági szempontok miatt adta el. És a sors fintora, hogy két évre rá a csőd szélére jutott baléári csapat szintén anyagi okokból adta tovább a Valenciának. Onnan fejben érett, ereje teljében lévő játékosként tért vissza és lett a XXI. század második legjobb Spanyolországban született góllövője.  
   


Mindenféle statisztika helyett, amit bárki bármikor megtalál a neten, jöjjön egy válogatás Aduriz remek mozdulataiból, amelyek a legnagyobb kedvenceim. Először is itt egy Sevilla elleni találat, 2014 novemberéből, amit a San Mamésben láthattunk Pinnyey kollégával. A Róka mintaszerűen figyeli a játékot, keresi a helyét és a beadás előtt úgy mozog, hogy mindenképp üresen legyen, amikor közelébe ér a labda. A gól tulajdonképpen Aduriz egyik védjegye, elmozgás, berobbanás és kapásból bombázás. Hangzásra amolyan piff. (Sajnos a csatár nem sokkal később meghúzódott, cserét kért így a három nappal későbbi Porto elleni BL-meccsen nem is volt keretben.)




Két évvel később Augsburgban találkoztunk is vele a csapat szállodájában. Én 184 cm vagyok, a képen jól látható, hogy Aduriz alacsonyabb nálam. Hát akkor micsoda rugói vannak az embernek?

Augsburgban Aduriz mellett

Természetesen itt is Ricsivel voltam, a meccs után azon röhögtünk, hogy milyen jó kabala voltunk Aduriznak, hiszen az ő két góljával fordított az Athletic. Azt hiszem ez a meccs volt a legjobb, amit élőben láttam. Rengeteg fiatal bilbaói drukkerrel, bilbaói barátainkkal egy fordulatos, izgalmas meccset éltünk meg. Emberünk itt nem lőtt nagyokat, de mindkétszer remekül helyezkedett!



Ha már szó esett a súlypontemelkedésről. Aduriz rengeteg gól fejelt, specialitása volt, hogy hatalmas erővel tudta megfejelni a labdát. Nagy kedvencem ez a gól, nézzétek mit mozog előtte, hogy aztán a védőt messze túlugorva, elemi erővel fejeljen a hálóba. Ja, nem mellesleg az ellenfél a Real, a védő Pepe, a kapus Casillas. Minden idők egyik legszebb fejes gólja! Tukk.



A tipikus középcsatár hatalmas gólokat lőtt pályafutása alatt, a 16-oson kívülről azonban nem sokat. Két legemlékezetesebb a Granada elleni, a renoválás alatt álló San Mamésben, a másik a Velodrome-ban Marseilleben. Micsoda helyzetfelismerés!




                                   


A Rókának volt azonban egy kevésbé szimpatikus arca. Néha teljesen elgurult a gyógyszere és alattomosan szabálytalankodott, a sok sárga lap mellé begyűjtött jó néhány pirosat is. Az ellenféllel és a bírókkal is szeretett beszélni. Talán emlékeztek milyet pakolt oda Umtitinek, két sárgával kiszállt a Marseille ellen is. Az egyik legnagyobb összecsapása mégis az egykori Athletic-védővel, a meglehetősen favágó Amorebietával volt. Ment az adok kapok és a duma is rendesen!



Sok védő fellélegezhet, hogy nem kell Adurizt többé fognia, viszont amennyire tudott goromba lenni, annyira adott a fair playre is. Aduriznak sosem volt eltúlzott gólöröme, nem alázta meg az ellenfelet és hát a modern labdarúgásban nagyon kevés az alábbihoz hasonló jelenet, amikor egy csatár ha hozzáérnek nem dobja el magát, hanem még mutatja is a bírónak, hogy nem volt semmi. (Pedig láttunk már ilyenért tizenegyest...)



A tizenegyeseknél maradva - ezt a statisztikát nem nagyon láttam - negyvennégy büntetőből tízet elhibázott. Legutóbb a Mallorca ellen, szeptemberben hagyott ki (mondjuk ez abból a szempontból nem baj, hogy így a Barca elleni lett az utolsó gólja), viszont volt egy-két parádés büntije, amely bejárta a világsajtót. Nyilván ez a legnagyobb! Micsoda ötlet!



Az utolsó gól az ellenfél - Barcelona -  és az időzítés - utolsó percekben bejőve, 39 évesen a szezon első meccsén - miatt ekkora horderejű. Ugyanis Aduriz lőtt már ilyen gólt, nem is egyet. Ha már bikafejes és berobbanós kapásgólok jellemezték játékát, az ollózó és félfordulatos mozdulatok is sajátjai. A publikum már becserélésekor elkezdte énekelni a nevét, jól hallani a videón. Miután bevágta nem csoda, hogy a közönség mellett a játékostársak és a kommentátorok is megőrültek! (Külön vicces, hogy együtt néztük a találkozót és talán a félidőben Tamással arról beszéltünk, hogy ez tipikusan olyan meccs, amikor a végén beáll Aduriz és valami szenzációs mozdulattal megszerzi a három pontot...)



És a hattyúdal. Tudtuk, hogy Aduriz a szezon végén visszavonul. Tudtuk, hogy nem fog sokat játszani, de bíztunk benne, hogy egy-két percet minden meccsen kap, hogy láthatjuk még egy párszor. Nem gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó dal, ami felharsan neki. Március elején azt reméltük, hogy Aduriz utolsó dala a kupa megnyerését követő ünneplés alatt csendül majd fel. De nem. A test közbeszólt, így az utolsó nótát a játékostársak énekelték neki a Barca legyőzését követően.



Ég veled Aduriz! Köszönök szépen minden élményt! Mielőbbi felépülést és egészséges életet!  

 







2020. április 24., péntek

Idénynyitó Kovídiusz idején

A csukatilalom lejártával szoktunk idényt nyitni most már évek óta, április elején. Sajnos Korona Kovídiusz miatt az idei első bevetés három hetet késett, sőt a helyszín s a horgász társ is rendhagyó volt, Pilispisti a víz, Bágzi a kolléga. 


Kiszabadultunk...

Pilispisti, azaz Pilisszentiván mellett a helyiek által Slötyinek hívott mintegy hektáros bánya tó. Sok szép emlék köt ehhez a tóhoz: itt kezdtünk igazán önállóan horgászni Gővel és Balázzsal. A kilencvenes évek elején annyi csuka volt benne, hogy ifi napijeggyel is annyit vihettünk amennyit akartunk, ráadásul méretkorlátozás nélkül. Volt olyan nap, hogy hárman huszonegy néhány csét fogtunk, jobbára pergetve. Igazi klasszikus időnk volt ez, villamossal, busszal, majd gyalog vagy stoppal mentünk, s jöttünk. Később törpeharcsa került a vízbe és bár egyszer-egyszer lejártunk, nem lett törzshelyünk a Slötyi annak ellenére, hogy nem sokszor betliztünk. Aztán Ákiék 'Szentivánra költöztek de ennek ellenére néhány pecától eltekintve nem nagyon jártunk ki velük sem. 
Bágzi barátommal, akiről most először esik szó a blogon, meg olyan huszonöt éve ismerjük egymást. Gördeszkázás, bulik, aztán laktunk egy albérletben, együtt focizunk már évek óta és bár Bágz inkább békés halra szokott menni, tavaly eljött velünk a Csatira, ahol a csukafogással is sikerült beoltani. 
Igazából Galambérral a jövő héten, 31-én mentünk volna Párizsba Gőhöz, hogy megint meghúzzuk a tavalyi nagy peca helyszínét a Szajnát, de az ismert körülmények miatt ez ugyebár bukó. Nyilván Gő sem jöhet, Balázs dolgozik, az ügyek folynak a járvány ellenére, ezért Bágzit kellett rávennem a horgászatra. Amíg legutóbbi chatelésünkkor Bágz a felvetésemre azt írta, hogy "Hát azt meg hogy?", és én csak annyit válaszoltam, hogy "Egyéni sportolás célja." még nem mentünk, az azóta eltelt három hét megkattantott mindkettőnket annyira, hogy a minap kimentünk Pilispistire. Előtte kikérdeztem Ákit, mit hol merre, viszont kicsit későn értünk ki, így az igazán jó helyek már foglaltak voltak. Nem bánkódtunk, egy benyúló földnyelvnél helyezkedtünk el, s nem haboztunk a bevetéssel, volt még pár fagyasztott kárászom, úgyhogy már a kishal fogás előtt tudtunk rablóra csalizni, Bágzinak volt is egy mozdítása. Sőt egy másik is, megakasztotta a potykát, de sajna az a part előtt pár méterrel lefordult a horogról. Közben elkezdtem spiccbotozni, de sajna csak gébeket tudtam fogni a sekély vízben. Sebaj, jobb ez, mint a fagylalt, megtűztem egyet az úszósra. Nem kellett várnom sokat az idény első kapására, az idény első halára, az idény első sügerére. 



Első idei. Pici hal, nagy öröm!

Egyszer csak jön egy ellenőrző személy, tök normális volt, kérdezte beikszeltük-e a horgász naptárban a napot. Nem, persze, hogy elfelejtettük, amit sürgősen pótoltunk, mivel a tag azt mesélte, a szövetségi halőrök már többször büntettek itt százezer forintra emiatt. (Azért ez beszarás nem, be kell ikszelni a napot amikor horgászol. Miközben ott van az aznapra megváltott napijegy. Ez milyen f@sz szabály már???) Nemsokára lejött Áki, ugyan nem horgászni ült velünk egy kicsit a parton.
Közben a fenekezős cájgomat is megrángatta egy példány, újabb sügér!


Második csíkos



Áki el, majd jön vissza később, bátyjával Andrissal, mi Bágzival meg elkezdtünk szénné égni a napon. És hogy az odaégésre ne figyeljünk, egyszer csak szépen elindul az úszóm oldalra, nem lefelé, csak szépen nyugodtan oldalra. Utánaengedtem a zsinórt, majd bevágtam, "Hú, ez már szákos" mondok Bágzinak, majd kiugrik a csuka a vízből, rázza a pofáját. Érzem, hogy a part felé jön, próbálom a víz felszín alatt tartani, de megint kiugrik, aztán szabadul. Kirázta a pofájából a horgot. A sekély vízben nyilván elrugaszkodott a talajtól és így szabadult. Rutinos versenyző lévén, azonnal dobom vissza a cájgot ugyanoda. Jött is a kapás, szinte ugyanott, ugyanúgy. Most már nagyon vigyáztam. Csak egyszer ugrott ki, folyamatosan sikerült a felszín alatt tartani. Igen szépen ment, kicsit kellett fárasztani is, többször kitört. Bágzi egy szép 50-es csét szákolt. Ment is a szájbilincsre.



Der Hecht

Nemsokára visszatértek az OroszokAndrás fia Álmos, maga András, és Ákos. Jót bandáztunk, egyszerűen jó volt látni őket, látni bárkit, akit ismerek és nem az anyám, akivel ötödik hete karantálódok. Csatlakozott Ákiék egy ismerőse is, a nagy harcsás csávó, aki már "unja" a csukát. És felhívta a figyelmemet, hogy a csét vagy csapjam le és tegyem az autóba, vagy engedjem el, mert a tavon május 1-ig meghosszabbították a csuka tilalmat, mivel egy csomóan lejöttek "csukázni" és közben süllőket vittek el. Szóval ezek miatt az idióták miatt és most nem vihetek el egy csukát. Persze napijegyváltáskor erről szó sem esik! Baszki, százezerre büntetnek, ha nincs behúzva az iksz, de a csukatilalom meghosszabbítva a süllők védelmében?! Hát akkor a f@szért nem a fogásokat ellenőrzik?! 


Hát milyen országban élünk komolyan! Nyilván nem csapok le egy halat és teszem az autóba. Micsoda gondolat ez egyáltalán? Kurrv@élet. Lassan megürült az ajánlott part szakasz, az Oroszok hazamentek ezért úgy döntöttünk, hogy nem élvezzük tovább a "csuka-unó" nagy harcsavadász társaságát és még egy kis időt eltöltünk ott, ahol a helyi öregek 10 percenként fogták a friss telepítésből származó 2-3 kilós pontyokat. Kapásunk már nem volt, bár néhány szép vörösszárnyút meg dévért sikerült fogni. Így esett meg az idénnyitó idén. És ebben az egész szarságban valami hihetetlenül jó érzés volt barátokkal lenni és nem otthon lenni. Öt hete nem voltam ennyit nem otthon és nem töltöttem ennyi időt senkivel. Hogy átértékelődnek ilyen kicsi dolgok! Már nagyon várom a következő bevetést. Akár még a Slötyin is...




2020. április 10., péntek

Tölgy, Sas-hegy, Athletic

Az utóbbi időben igyekszem környezettudatos lenni. Komposztálok, szelektíven hulladékgyűjtök, amennyire lehet piacon vásárolok és a többi. Tavaly madáritatót és darázsgarázst telepítettem a Dayka Gábor utcát kettészelő kiserdőbe, ma pedig örökbe fogadtam egy tölgyet a Sas-hegyen.

A jel

Ha valaki nem tudná, majd' két éve eladtuk az egykori családi pecót és nekem akkora mázlim volt, hogy meg tudtam venni azt a lakást, ahol már tíz évvel ezelőtt laktam két évig. Akkor béreltem, most sajátom.
A lakás egy kis társasházban van a Sas-hegy lábánál, szemben velem elvadult kertek, parcellák, ahonnan reggelente rikolt a fácán. Átellenben pedig kezdődik a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület, országos jelentőségű természetvédelmi terület, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. 
Ahogy másodszor is ideköltöztem, beléptem az eléggé aktív Sas-hegy Védő Egyesületbe. Az egyesület minden heggyel kapcsolatos információt megoszt a facebookon, jót-rosszat egyaránt, és mint legnagyobb jóság innen szereztem tudomást arról, hogy a nemzeti park a Sas-hegy déli leejtőjén ritkítja a cserjést és őshonos fákkal ülteti be a környéket.
Ezzel kapcsolatban örökbefogadási felhívást is tettek, miszerint ha valaki tudja vállalni, hogy az aszályos időszakban kéthetente fél vödör vízzel megöntöz egy-egy csemetét, akkor fogadja azt örökbe, és jelezze, hogy azt a fát már locsolja valaki.
Tegnap láttam a felhívást, így ma cselekedem. 
Tölgyet választottam, mivel az a fa baszk nemzeti jelkép.
A tölgyemet Haritznak neveztem el, baszkul az haritz tölgyet jelent, de keresztnévként is népszerű, lásd Aritz Aduriz.

Ő Haritz

És ha már több, mint egy hónapja Athletic Bilbao meccsek nélkül vagyok, a környezetvédelembe belecsempésztem kicsit a focit, Haritz tölgyem a jelzését Athletic címerrel láttam el.
Egy kis mozgás, természetvédelem és persze Athletic.

Így megy ez a karantén idején...


2019. december 15., vasárnap

Kamu webáruház figyelmeztetés - Fake webshop alert!!!

Kamu webáruházban "sikerült" vásárolnom, azért írom ezt a posztot, hogyha bárki a világon megtalálja ezt az oldalt, nehogy vásároljon tőlük!!!



Ezen az oldalon  - Alpen-blick.at - találtam egy cipőt, amit régóta szerettem volna megvenni, s ráfaragtam. Túl lelkes voltam, és csak ímmel-ámmal tájékozódtam a webshopról. Sajnos. Ugyanis megtaláltam én az alpenblick.at-t, elérhetőséggel, címmel, de az, mint kiderült egy szálloda és nem úgy írják, mint ezeket a gennyládákat: alpen-blick.at. 
Egyébként is azt gondolta, egy .at oldal biztosan hiteles. Hát nem!
21.000 forintom bánta, de most leírom nektek, ha bárki véletlen ezekre bukkan,  nehogy rendeljen tőlük!

Remélem ezek a rohadékok a blogot nem találják meg és nem lopják el az összes adatomat. Ha meg igen, akkor kivonulok a cybertérből!


2019. szeptember 30., hétfő

Három ember egy csónakban


Három ember egy csónakban
Balekok

Harmadszor indultunk Franciaországba Gergőhöz és egyáltalán nem tulajdonítottuk jó előjelnek, hogy amikor a reptéri buszhoz gyalogoltunk, jött az email a jó erfransztól, hogy fél órával később indulunk. A buszon kaptuk a következőt: két órás késéssel indulunk. Majd Ferihegyen becsekkolás után az utolsót: éjfél körül indulunk. 
Hát most mi a szart csináljunk? Az utolsó RER-t (ez a párizsi HÉV) Gőékhez biztosan elbuktuk, hiszen a landolást hajnali három körülre lőtték be. Rúgjunk be - nagyon nem kellett győzködnünk egymást - és azzal beültünk a reptéri O'Learys "ír" sportkocsmába. Döntöttünk így azért, mert az összes többi helyen elég szarul nézett ki a kaja. Rosszul döntöttünk. Az O'Learys highly not recommended hely. Vagy húsz percet vártunk mire felvették a rendelésünket, ami két burger volt egy-egy sörrel. Na mármost a burger, amit full marhának írtak az étlapon legfeljebb nyomokban tartalmazott marhát, kb. fasírtra emlékeztetett nem csoda, hogy telerakták mindenféle szósszal, bár ez az infó valahogy nem szerepelt az étlapon. A sör autentikus ír Soproni...
Közben kiderült, hogy a késés miatt kapunk 2700 (?!?) forint kajajegyet, amit persze az O'Learys-ben nem tudunk beváltani. Ejj de jó! Aztán az utolsó fekete pont a helynek: mint kiderült zárás előtt tíz perccel a főúr rávett bennünket még egy korsó sörre, amit kis híján húzóra kellett meginnunk, mivel a hely öt perc múlva zárt. Hát valahogy ezt is elfelejtették mondani. Ja és a ceh: 13900.- Ezek után beváltottuk a kuponokat sörre, folytattuk az iddogálást, majd amikor befáradtunk kényelmesebb, puhább helyet nem találván a reptéri játszótérre mentünk pihenni, ahol a játékok puhák vagyis kényelmesebbek, mint a padok, széksorok.
Többen le is fényképeztek minket, sőt a reptéri takarítóhölgyek meg is jegyezték milyen leleményesek vagyunk.

Alternatív reptéri fekhely


Ilyen jól indult az utazás, ezek után csak reménykedtünk benne, hogy nem fogunk betlizni úgy, ahogy tavaly s két éve betliztünk Gő tuti helyein.
Három után landoltunk Párizsban. És még szerencse, hogy volt egy-két hiéna, aki mindenféle hivatalosságot nélkülözve várt a későn érkező balekokra. És még további szerencse, hogy tudtuk, hogy nagyjából 100 euró egy fuvar Gergőékhez, úgyhogy belementünk a 120 euróba amit emberünk ajánlott. Már csak röpke 50 percet kellett autókáznunk, mire "hazaértünk".
   
A balek

A következő balekolás abszolút egyes szám első személyes. Merthogy utazás előtt learattam a szépen kifejlődött padrón paprikákat az erkélyről - lásd előző bejegyzés - mondván ínyenc barátaimmal mindenképp meg kell kóstoltassam eme mennyei csemegét. 
Péntek délelőtt meghúztuk a helyi vizet, az Yvette-t, egyrészt pályáztunk szép domolykókra és pisztrángra - ezekre volt esélyünk, Gő szépen fogott belőlük a nyáron - másrészt a Szajnára fogtunk csalihalat, mert patakban szép nagy kárászok és vörösszárnyúak akadnak horogra. 
Vissza a kajához. Diane jóféle avokádó-grapefruit-garnéla salátával és párolt-sült farkashal filével várt minket, e kettő közé illesztettük be a sült paprikákat. Bár ne tettük volna! Kétszeresen égtem, egyrészt a szám, a paprikák olyan csípősre értek, másrészt a fejem, hogy akaratomon kívül megszívattam a barátaimat. úgy a felét kóstolgattuk el, a másik fele a kukában landolt. Nem bírtuk megenni. 
Ebédtől elnehezülve indultunk Normandiába, Rouen alá, ahol a Szajna mellett két hatalmas bányató található s nem messze az Eure folyócska.  

Szajna-teszt

Mintegy két órát autóztunk északnyugatnak, közben a mindig és mindenhol bealudni képes Galambér be-be bólintott az anyósülésen. Azért nem késlekedtünk, mert meg akartuk nézni, hogy az elkövetkezendő két nap mely vizeket érdemes meghorgásznunk, bár Gergő a nyáron egy teljes hétvégét töltött az itteni vizek feltérképezésével. Megálltunk az Eure mellett, a nagy tónál, a kisebb tónál, amelyet hajózható csatorna köt össze a Szajnával, majd letelepedtünk a szállásunk előtt közvetlenül, hogy teszteljük egy kicsit a folyót. A Szajnát itt több ágra osztja pár sziget. A víz nem gyors, mivel pár kilométerrel lejjebb egy nagy duzzasztó van, de azért van áramlás. A hozzánk közel lévő szigetről bedőlt fák tovább lassítják a Szajnát, hínarasokat, visszaforgókat, tökleveleseket létrehozva. Fantasztikus terep! 

Galambér bekezdése

Én szokásomhoz híven kishallal kezdtem rablózni, úszóval és fenéken, míg két barátom elkezdte megpergetni a vizet. Gő csakhamar filére hízott sügeret villantott, aztán Balázs egy kolbász-csukát fogott második dobásra. A kishalakon nem volt mozdítás. 

A ház előtti Szajna

Hamar nyugovóra tértünk, hiszen alig aludtunk pár órát és másnap korán akartunk kelni, főleg a csónak összerakása végett.  

Szombat

Igazából restellem, hogy az előző két párizsi túránkról nem blogoltam, de bár mindkétszer fenomenálisan éreztük magunkat és nagyon jókat ettünk Dianne-nak és Gőnek köszönhetően, a halak elkerültek minket, szinte kudarcként éltük meg a kalandokat. Ja, igen, a csónak. Tavalyelőtt már összeraktuk és használtuk a Loire-on Gő felpumpálható, merevíthető és rendkívül praktikus Bark márkájú csónakját. Most is ezt alkalmaztuk. Gyors reggeli után összeraktuk a Barkot, de magasan járt a nap, mire vízre szálltunk. Mivel nekem hosszú botjaim vannak, Gergő kisegített egy UL (ultra light, vagyis nagyon könnyű) Thompson-féle SteelheadPro bottal. És nekivágtunk a Szajnának. 
A vízről még jobban néz ki! Látjuk hogyan helyezkednek el a hínarak, érezzük a vizet. A szemben lévő sziget sarkánál azonban semmi, a mellette lévő szigetnél szintén semmi, csak apró ütések. Aztán, aztán... amikor visszafelé motorozunk az elektromotorral, Balázs trollingozás közben fog egy sügeret. Amikor az szállásunk felé lévő kis ág elé érünk én is fogok egyet. Sárga négyes Mepps a csali, amit szintén Gő ajánlott. Aztán még egy sügér, meg még kettő-három mindhármunknál. Csorogjunk lejjebb!

Pergető paradicsom


Lejjebb csorgunk, dobok egy bokor alá, első húzásra egyből ütés, kapás és az első orsófék-húzó hal, nem hiszitek el, egy hatalmas vörösszárnyú csapott oda a körforgónak! Még csak meg sem szákoltuk, Gő egy másik bokor alól szép domolykót fog, majd Balázs egy filé-sügeret! Elképesztő ez a hely. Kérem én szinte teljesen leszoktam a pergetésről és most, hogy megtaláltuk a helyeket, sec-perc alatt fogtam négy-öt halat. Aztán csorogtunk tovább, fogtuk a sügereket, dobtuk az akadókat, szabadítottuk a műcsalikat, néha lehorgonyoztunk.


 
Vörösszárnyú, domi, sügér

Egy mély bokros résznél aztán Galambér botján irgalmatlan nehezedés. Aki? (Akadó?) Vagy kapi? (Kapás?) Elsőre nehéz volt megmondani, de amikor a bot karikába hajlott majd megszólalt az orsó és a bot vége képtelen volt egy helyben maradni, konstatáltuk, hogy Balázs minden bizonnyal egy irgalmatlan méretű harcsát akasztott. A hal egy ideig állt. Aztán megindult. Balázs próbálta követni, fárasztani, de egyszer csak a jószág megindult és Balázs képtelen volt visszatartani. Illetve szerelékének egy darabja képtelen volt megtartani az állatot: egyszerűen kihajlott egy alumínium kapocs. Nem a horog tört el, nem a fonott zsinór adta meg magát, hanem egy kapocs. Beszarsz. Még csak nem is láttuk a halat!
"A kapi, nem aki, mégis szaki". Azaz kapás, nem akadás, mégis szakadás. 


Ez kapi, nem aki, de sajna szaki.



Elszörnyülködve elemeztük az akciót és hitetlenkedünk Balázs akasztásán. Bárcsak a jó Koós-féle harcsázókat beraktuk volna a csónakba!
Ekkortájt már magasan járt a nap és kezdtünk megpirranni, úgy döntöttünk tehát, hogy visszamegyünk a házhoz, eszünk, ejtőzünk, fogunk kishalakat és a harcsázószettekkel térünk vissza a tépés helyszínére. 
Gő ebédre nagy szendvicseket készített, mi meg fogtunk pár vörösszárnyút délutánra. Három után ismét vízen voltunk. Lecsurogtunk a harcsás helyre, bedobtunk három úszós és egy fenekező készséget és vártunk és vártunk és vártunk, teljesen hiába. 
Fejezzük ezt be és pergessünk megint, itt csak ennek van értelme! Jól döntöttünk. Délután valahogy úgy sodort minket a víz, hogy én a közeli partnak mindig háttal ültem, de nem nagyon szegte kedvem, a túlparttól mélyben húzott villantóra jött egy sügér majd nem sokkal később valami nagyobb ütötte a körforgót. Az elején nem igazán húzott, azt hittem megint sügi, de csónakhoz közel erősebbnek bizonyult. Szép világos süllő! Régen fogtam méretes süllőt, kb. 6-7 éve és hogy mikor fogtam pergetve?... arra már nem is emlékszem. Ha lett volna hagymánk, citromunk, korianderünk biztos cevichét csinálunk belőle, ezek hiányában a szép kis süllőt is visszaengedtem, mint a többi halat. 

Pergetett süllőm

Igazából ez volt az utolsó szombati történés, hacsak nem számítjuk, hogy Gő savanyú káposztás, kolbászos-virslis elzászi vacsorát choucroute-ot, húsos káposztát, rittyentett nekünk. 

Vasárnap

Vasárnapra esőt mondtak, de egész jól megúsztuk. Az időjárás változásával azonban a halak kapókedve is megváltozott, sokkal gyérebb lett a szombatihoz képest. Jól megszokott utunkat pergettük végig, hátha sikerül megdobni a harcsát, de igazán semmi sem ment. Hanem kedvenc partszakaszunk végénél, a zápor előtt, Gő egy csét majd kicsivel utána egy domolykót is fogott. 

Zápor előtti csé

Elképesztő, ahogy Gő a domikat szedi a bokrok alól. Tűpontos dobás a majdnem a partra, és valóban ott a sekélyben lapulnak a domolykók. Aztán rákezdett a heves eső. Visszapergettük magunkat a szálláshoz, a csónakból leeresztettük a benne felgyűlt vizet, vizes cuccainkat a fűtőtestre dobtuk és tartottunk egy kis pihenőt: én ülve bealudtam a kanapén, ami hullámzott és forgott alattam, a csónakban töltött elmúlt másfél nap miatt. 

Szajna-parti idill


Az eső megszűntével, kora délután szálltunk ismét csónakba, hogy a velünk szemben lévő, eddig meg nem pergetett vizeket kapjuk botvégre. 
A folyó többi ága nekem igazából nem jött be hiába volt változatos a part mindenhol, a nagy ágban jöttek a hatalmas uszályok és kirándulóhajók, és valahogy a mellékágak sem tetszettek. Meg voltak a potenciális haltartók, de nem találtam a "helyem". Egyszerűen nem volt bizalmam bennük. Sőt a szél is feltámadt, így elindultunk visszafelé, hogy a maradék időt a tuti szakaszon töltsük. 
Szépen csorogtunk visszafelé, egy szélvédett tökleveles mellé értünk, hosszút dobtam előre egy-másfél méterre párhuzamosan a tökössel - gondoltam is milyen önzőség ilyen hosszút dobni, így a többiek lehetőségeit sokáig blokkolom. Húzom a jó öreg 4-es Meppset, jó mélyen, amikor valami irgalmatlan odavág. Messze a csali, a mélyben és valami szörnyeteg a horgán. Bot karikában, fék recseg, de ez a cájg annyi összhangban van és a csónakkal könnyű a hal után menni, hogy pár perc fárasztás után Balázs egy 75 centiméteres csukát szákolt nekem! Olyan átmérője volt, hogy alig bírtam kivenni a hálóból és nézzétek a pofája is sokkal kegyetlenebb, mint a szintén nem kicsi ír csukáké amiket tavaly fogtunk! Üvöltöttem mekkora állatot fogtam ismét, majd következett a nagy halak fogását követő remegés, ami leírhatatlanul jó érzés. (A visszaengedős videón, alább hallatszik Gő reakciója. Nos mi így tudunk örülni a másik halának és azt hiszem ez nagyon fontos több mint három évtizedes barátságunkban! Nem mellesleg olyan jól fárasztottam, hogy mindkét nagy pergető megdicsért és kivételesen Gő sem általa adott bece- illetve gúnynevemen - Matej - szólított, hanem csak simán Máténak!)

A 75 centis ragadozó



Nemsokára meg is érkeztünk a mólóhoz és a kikötőhöz de erre a szakaszra visszakanyarodtunk még egyszer, hátha nem csak egy csét rejt a töklevél. 
Nem rejtett. 
A napnyugtáig hátralévő időt kedvenc águnkban pergettük le, de egy-két sügér kivételével más nem fogtunk.
Azt hiszem ekkor hagyta el a számat a gondolat, miszerint "Úgy érzem kezdek boldog lenni!"
Csappanásnak indult kaja- és sörkészleteinket egy nem is olyan közeli kis szatócsüzletben töltöttük fel, belaktunk és gyorsan nyugovóra tértünk, mert hétfőn elég sok dolgunk volt; horgászat, összepakolás, repülőtérre menés, hazajövés...

Fear of the Bark

Utolsó reggel sem henyéltünk, a kisebbik tó felderítése szerepelt terveink között. De csak terv maradt. A tóhoz vezető uszályok által járt csatorna végéig sem jutottunk el. Csordogálva, keringve néztük meg a part menti hínarasokat, tökleveleseket, bedőlt fákat és akadókat. A délelőtt tovább fogdostuk a sügér-állományt, találtunk olyan fészket, ahonnan minden húzásra jött hal, még ha nem is nagyok, nagyon jó szórakozás volt: öt perc alatt fogtunk fejenként vagy ötöt. A többi jól kinéző rész nem adott ilyen mennyiségben halat, de szinte minden támadást értékesítettünk azért. A sügerek füleiben bizonyára az Iron Maiden dal cseng azóta is, kicsit átírva: Fear of the Bark!
Mivel Balázsnak és nekem három óra körül a reptéren kellett lenni, visszafordultunk. Persze végigdobáltuk ezt az utat is, bár alig-alig eredményesen.   

Lakunk a vízről

Csónak kivesz, szétszed, becsomagol, - háromszor, mert az első két próbálkozásra nem jól hajtogattuk és nem fért be a zsákba - összepakolás, azt irány a reptér. Az úton jól kibeszéltük ezt a kerek hétvégét, annyira sok volt az akció és az élmény, no meg a fáradtság, hogy alig baromkodtunk. Ellenben Balázsnak a sok forgástól, dobálástól, nekem a sok üléstől és horgonyfelhúzástól készült ki a derekam. 
Tulajdonképpen eseménytelen hazaérkezés azon kívül, hogy a gépen ismét megrökönyödtünk honfitársaink bunkóságán. No meg a reptér-belvárosi busz amelyre szerencsétlen külföldiek normál jeggyel próbáltak felszállni. Mentségükre legyen mondva elsőre mi sem találtuk melyik almenüben lehet jegyet venni a 100E-re.

És hogy mikor fogtam tizensok halat pergetve... ilyen talán még nem is volt.
Ami tanulsága a túrának, hogy be kell szerezzünk egy Barkot, akkora hatással volt ránk a nehezen megközelíthető, akadós helyek meghorgászása. A másik, hogy kell vennem egy UL pergető botot.

Gő, ismét nagyon köszönjük a vendéglátást!


fotók Galambér és Gő