Az utolsó vörösinges

Szombaton eltemették Miki bácsit, az Öreget. Apámnak apja helyett apja volt, ennek ellenére nincs túl sok emlékem róla. A régi filmjeit nem értettem - igazából lehet, hogy még ma sem - az újakat szerettem, mert üvöltve lehet rajtuk röhögni.

Az Öreg, meg az én öregem

De hát azért apámtól jó sok sztorit hallottunk, és egyet-kettőt annyiszor, hogy már úgy vagyunk vele Palkó öcsémmel, mintha mi is átéltük volna őket.

És szombat délután, miközben lasagne-t csináltam anyám mesélt a temetésről. Hogy méltó volt, hogy kik voltak ott, szóval adogatta a képeslapokat. És mesélte, hogy volt Garibaldizás is, ami azt jelenti hogy a búcsúzók elénekelték ezt:

Kerek ez a zsemlye, 

nem fér a zsebembe!

Kétfelé köll vágni,

Oszt úgy kell megpróbálni!

Éljen Garibaldi!

És ez azért fontos nekem, mert úgy volt, hogy a szüleim azt szerették volna, ha én zenei általánosba járok. Elmentünk hát felvételizni a Marczibányi Téri Ének-Zenei Általános Iskolába. Anyámmal mentem, 1984-ben. De én nagyon nem akartam énekelni, gyűlöltem szerepelni idegenek előtt és leginkább bebújtam egy sarokba. Aztán anyám valahogy rávett, hogy ugyan eresszem már ki csengő-bongó hangomat. És én ezt énekeltem, teljesen magamtól. Egyszerűen ezt akartam énekelni:

Szennyes az én ingem,

szennyes a gatyám is.

Majd hoz Kossuth tisztát,

Türr Pista meg puskát,

Éljen Garibaldi!

És akkor a felvételi bizottság kővé dermedt elnöke - ne felejtsük el '84-et írunk! - ezt kérdezte:

-Na és kitől tanultad ezt a dalt?

A választ kivágtam, mint betyár a faszát:

-Apámtól meg a Jancsótól!

Mondanom sem kell, nem vettek fel. Így nem jártam ének-zenei suliba. Szóval nekem ez a legmaradandóbb emlékem az Öregről. 

Az utolsó vörösingesről...

És most már valószínűleg mindig bőgni fogok, ha ezt meghallom.

Tapenád, avagy olajbogyókrémet mindenhova!

A minap Zolinál Rizikóztunk, illetve ettünk előtte. Vagyis "gurmankodtunk". Nem tudtam, hogy lesz kaja így vittem egy kis olívabogyókrémet. És milyen jól tettem!

Ezt a cuccot is - mint annyi mást - Gergő barátomnál lestem el, vagyis inkább találtam meg újra. Kísérleteztem már olívakrémmel, de nem lett az igazi, mert nem tudtam, hogy az olajbogyó mellett nagyon fontos összetevője a kapribogyó. Igazából a tapenade-elnevezés is ebből jön, Provence-ban hívják tapeno-nak a kaprit.
Sokféle változata van és egy kis fantáziával variálható. Alaprecept: egy marék olajbogyó, egy evőkanál alaposan leöblített kapribogyó, plusz olívaolaj. És innentől csak a fantázia szabhat határt hozzávalókat illetően. Minden bele a turmixgépbe és már kész is a mennyei kence.

Én kétféle, fekete és zöld olívából csinálom. Aszondják a magos bogyónak jobb az íze, ezért mindig veszek magosat is. Mehet bele só és bors. Ez az alaprecept, de tettem már bele fokhagymát, szardellafilét, szardellapasztát, parmezánt, citromot, petrezselymet, kakukkfüvet. Aztán olvastam szárított fügével, szárított paradicsommal, a lehetőségek száma szinte végtelen.    

És hogy miért is tettem jól a tapenádvitelt Zolihoz? Há, mert Zoli lazacot sütött. Gergő barátom mondotta volt, hogy a húga tapenáddal kente meg karácsonykor a harcsaszeleteket és hogy az milyen marha finom volt, de erre az ízorgiára nem számítottam. A teljesen natúr, forró lazac olyat bokszolt a ráolvadó olívakrémmel, hogy szinte kiütötték a fogaimat.

De a tapenád nemcsak a fenséges lazachoz passzol. Magában pirítósra, szendvicsbe, sonkával, sajttal, meg úgy általában mindennel csemege!

Az internet szennye-mocska

Mint minden oldalnak, így a blogos kezelői felületeknek is van statisztikájuk, amit a hozzáférők böngészhetnek, elemezhetnek. Így az én blogomnak is van, innen látom honnan és hányan nézték meg illetve hogyan érték el. A nemrég megdöbbentő felfedezést tettem, a keresési címszavaknál a következőt találtam: hogyan szopjuk le magunkat.

Khm. Nem vagyok prűd, kalandoztam már tizennyolc-karikás oldalakon, de ez azért mégiscsak sok! És törtem a fejem, hogy hogy jött ki az én oldalam?
A válasz egyszerű, a Mindenidők legnagyobb szopása című bejegyzést dobta ki erre a keresésre a kereső. Elképesztő.
Hát ennyit az internet legaljáról!