Az utolsó vörösinges

Szombaton eltemették Miki bácsit, az Öreget. Apámnak apja helyett apja volt, ennek ellenére nincs túl sok emlékem róla. A régi filmjeit nem értettem - igazából lehet, hogy még ma sem - az újakat szerettem, mert üvöltve lehet rajtuk röhögni.

Az Öreg, meg az én öregem

De hát azért apámtól jó sok sztorit hallottunk, és egyet-kettőt annyiszor, hogy már úgy vagyunk vele Palkó öcsémmel, mintha mi is átéltük volna őket.

És szombat délután, miközben lasagne-t csináltam anyám mesélt a temetésről. Hogy méltó volt, hogy kik voltak ott, szóval adogatta a képeslapokat. És mesélte, hogy volt Garibaldizás is, ami azt jelenti hogy a búcsúzók elénekelték ezt:

Kerek ez a zsemlye, 

nem fér a zsebembe!

Kétfelé köll vágni,

Oszt úgy kell megpróbálni!

Éljen Garibaldi!

És ez azért fontos nekem, mert úgy volt, hogy a szüleim azt szerették volna, ha én zenei általánosba járok. Elmentünk hát felvételizni a Marczibányi Téri Ének-Zenei Általános Iskolába. Anyámmal mentem, 1984-ben. De én nagyon nem akartam énekelni, gyűlöltem szerepelni idegenek előtt és leginkább bebújtam egy sarokba. Aztán anyám valahogy rávett, hogy ugyan eresszem már ki csengő-bongó hangomat. És én ezt énekeltem, teljesen magamtól. Egyszerűen ezt akartam énekelni:

Szennyes az én ingem,

szennyes a gatyám is.

Majd hoz Kossuth tisztát,

Türr Pista meg puskát,

Éljen Garibaldi!

És akkor a felvételi bizottság kővé dermedt elnöke - ne felejtsük el '84-et írunk! - ezt kérdezte:

-Na és kitől tanultad ezt a dalt?

A választ kivágtam, mint betyár a faszát:

-Apámtól meg a Jancsótól!

Mondanom sem kell, nem vettek fel. Így nem jártam ének-zenei suliba. Szóval nekem ez a legmaradandóbb emlékem az Öregről. 

Az utolsó vörösingesről...

És most már valószínűleg mindig bőgni fogok, ha ezt meghallom.