 |
| Három ember egy csónakban |
Balekok
Harmadszor indultunk Franciaországba Gergőhöz és egyáltalán nem tulajdonítottuk jó előjelnek, hogy amikor a reptéri buszhoz gyalogoltunk, jött az email a jó erfransztól, hogy fél órával később indulunk. A buszon kaptuk a következőt: két órás késéssel indulunk. Majd Ferihegyen becsekkolás után az utolsót: éjfél körül indulunk.
Hát most mi a szart csináljunk? Az utolsó RER-t (ez a párizsi HÉV) Gőékhez biztosan elbuktuk, hiszen a landolást hajnali három körülre lőtték be. Rúgjunk be - nagyon nem kellett győzködnünk egymást - és azzal beültünk a reptéri O'Learys "ír" sportkocsmába. Döntöttünk így azért, mert az összes többi helyen elég szarul nézett ki a kaja. Rosszul döntöttünk. Az O'Learys highly not recommended hely. Vagy húsz percet vártunk mire felvették a rendelésünket, ami két burger volt egy-egy sörrel. Na mármost a burger, amit full marhának írtak az étlapon legfeljebb nyomokban tartalmazott marhát, kb. fasírtra emlékeztetett nem csoda, hogy telerakták mindenféle szósszal, bár ez az infó valahogy nem szerepelt az étlapon. A sör autentikus ír Soproni...
Közben kiderült, hogy a késés miatt kapunk 2700 (?!?) forint kajajegyet, amit persze az O'Learys-ben nem tudunk beváltani. Ejj de jó! Aztán az utolsó fekete pont a helynek: mint kiderült zárás előtt tíz perccel a főúr rávett bennünket még egy korsó sörre, amit kis híján húzóra kellett meginnunk, mivel a hely öt perc múlva zárt. Hát valahogy ezt is elfelejtették mondani. Ja és a ceh: 13900.- Ezek után beváltottuk a kuponokat sörre, folytattuk az iddogálást, majd amikor befáradtunk kényelmesebb, puhább helyet nem találván a reptéri játszótérre mentünk pihenni, ahol a játékok puhák vagyis kényelmesebbek, mint a padok, széksorok.
Többen le is fényképeztek minket, sőt a reptéri takarítóhölgyek meg is jegyezték milyen leleményesek vagyunk.
 |
| Alternatív reptéri fekhely |
Ilyen jól indult az utazás, ezek után csak reménykedtünk benne, hogy nem fogunk betlizni úgy, ahogy tavaly s két éve betliztünk Gő tuti helyein.
Három után landoltunk Párizsban. És még szerencse, hogy volt egy-két hiéna, aki mindenféle hivatalosságot nélkülözve várt a későn érkező balekokra. És még további szerencse, hogy tudtuk, hogy nagyjából 100 euró egy fuvar Gergőékhez, úgyhogy belementünk a 120 euróba amit emberünk ajánlott. Már csak röpke 50 percet kellett autókáznunk, mire "hazaértünk".
A balek
A következő balekolás abszolút egyes szám első személyes. Merthogy utazás előtt learattam a szépen kifejlődött padrón paprikákat az erkélyről - lásd előző bejegyzés - mondván ínyenc barátaimmal mindenképp meg kell kóstoltassam eme mennyei csemegét.
Péntek délelőtt meghúztuk a helyi vizet, az Yvette-t, egyrészt pályáztunk szép domolykókra és pisztrángra - ezekre volt esélyünk, Gő szépen fogott belőlük a nyáron - másrészt a Szajnára fogtunk csalihalat, mert patakban szép nagy kárászok és vörösszárnyúak akadnak horogra.
Vissza a kajához. Diane jóféle avokádó-grapefruit-garnéla salátával és párolt-sült farkashal filével várt minket, e kettő közé illesztettük be a sült paprikákat. Bár ne tettük volna! Kétszeresen égtem, egyrészt a szám, a paprikák olyan csípősre értek, másrészt a fejem, hogy akaratomon kívül megszívattam a barátaimat. úgy a felét kóstolgattuk el, a másik fele a kukában landolt. Nem bírtuk megenni.
Ebédtől elnehezülve indultunk Normandiába, Rouen alá, ahol a Szajna mellett két hatalmas bányató található s nem messze az Eure folyócska.
Szajna-teszt
Mintegy két órát autóztunk északnyugatnak, közben a mindig és mindenhol bealudni képes Galambér be-be bólintott az anyósülésen. Azért nem késlekedtünk, mert meg akartuk nézni, hogy az elkövetkezendő két nap mely vizeket érdemes meghorgásznunk, bár Gergő a nyáron egy teljes hétvégét töltött az itteni vizek feltérképezésével. Megálltunk az Eure mellett, a nagy tónál, a kisebb tónál, amelyet hajózható csatorna köt össze a Szajnával, majd letelepedtünk a szállásunk előtt közvetlenül, hogy teszteljük egy kicsit a folyót. A Szajnát itt több ágra osztja pár sziget. A víz nem gyors, mivel pár kilométerrel lejjebb egy nagy duzzasztó van, de azért van áramlás. A hozzánk közel lévő szigetről bedőlt fák tovább lassítják a Szajnát, hínarasokat, visszaforgókat, tökleveleseket létrehozva. Fantasztikus terep!
 |
| Galambér bekezdése |
Én szokásomhoz híven kishallal kezdtem rablózni, úszóval és fenéken, míg két barátom elkezdte megpergetni a vizet. Gő csakhamar filére hízott sügeret villantott, aztán Balázs egy kolbász-csukát fogott második dobásra. A kishalakon nem volt mozdítás.
 |
| A ház előtti Szajna |
Hamar nyugovóra tértünk, hiszen alig aludtunk pár órát és másnap korán akartunk kelni, főleg a csónak összerakása végett.
Szombat
Igazából restellem, hogy az előző két párizsi túránkról nem blogoltam, de bár mindkétszer fenomenálisan éreztük magunkat és nagyon jókat ettünk Dianne-nak és Gőnek köszönhetően, a halak elkerültek minket, szinte kudarcként éltük meg a kalandokat. Ja, igen, a csónak. Tavalyelőtt már összeraktuk és használtuk a Loire-on Gő felpumpálható, merevíthető és rendkívül praktikus Bark márkájú csónakját. Most is ezt alkalmaztuk. Gyors reggeli után összeraktuk a Barkot, de magasan járt a nap, mire vízre szálltunk. Mivel nekem hosszú botjaim vannak, Gergő kisegített egy UL (ultra light, vagyis nagyon könnyű) Thompson-féle SteelheadPro bottal. És nekivágtunk a Szajnának.
A vízről még jobban néz ki! Látjuk hogyan helyezkednek el a hínarak, érezzük a vizet. A szemben lévő sziget sarkánál azonban semmi, a mellette lévő szigetnél szintén semmi, csak apró ütések. Aztán, aztán... amikor visszafelé motorozunk az elektromotorral, Balázs trollingozás közben fog egy sügeret. Amikor az szállásunk felé lévő kis ág elé érünk én is fogok egyet. Sárga négyes Mepps a csali, amit szintén Gő ajánlott. Aztán még egy sügér, meg még kettő-három mindhármunknál. Csorogjunk lejjebb!
 |
| Pergető paradicsom |
Lejjebb csorgunk, dobok egy bokor alá, első húzásra egyből ütés, kapás és az első orsófék-húzó hal, nem hiszitek el, egy hatalmas vörösszárnyú csapott oda a körforgónak! Még csak meg sem szákoltuk, Gő egy másik bokor alól szép domolykót fog, majd Balázs egy filé-sügeret! Elképesztő ez a hely. Kérem én szinte teljesen leszoktam a pergetésről és most, hogy megtaláltuk a helyeket, sec-perc alatt fogtam négy-öt halat. Aztán csorogtunk tovább, fogtuk a sügereket, dobtuk az akadókat, szabadítottuk a műcsalikat, néha lehorgonyoztunk.
 |
| Vörösszárnyú, domi, sügér |
Egy mély bokros résznél aztán Galambér botján irgalmatlan nehezedés. Aki? (Akadó?) Vagy kapi? (Kapás?) Elsőre nehéz volt megmondani, de amikor a bot karikába hajlott majd megszólalt az orsó és a bot vége képtelen volt egy helyben maradni, konstatáltuk, hogy Balázs minden bizonnyal egy irgalmatlan méretű harcsát akasztott. A hal egy ideig állt. Aztán megindult. Balázs próbálta követni, fárasztani, de egyszer csak a jószág megindult és Balázs képtelen volt visszatartani. Illetve szerelékének egy darabja képtelen volt megtartani az állatot: egyszerűen kihajlott egy alumínium kapocs. Nem a horog tört el, nem a fonott zsinór adta meg magát, hanem egy kapocs. Beszarsz. Még csak nem is láttuk a halat!
"A kapi, nem aki, mégis szaki". Azaz kapás, nem akadás, mégis szakadás.
 |
| Ez kapi, nem aki, de sajna szaki. |
Elszörnyülködve elemeztük az akciót és hitetlenkedünk Balázs akasztásán. Bárcsak a jó Koós-féle harcsázókat beraktuk volna a csónakba!
Ekkortájt már magasan járt a nap és kezdtünk megpirranni, úgy döntöttünk tehát, hogy visszamegyünk a házhoz, eszünk, ejtőzünk, fogunk kishalakat és a harcsázószettekkel térünk vissza a tépés helyszínére.
Gő ebédre nagy szendvicseket készített, mi meg fogtunk pár vörösszárnyút délutánra. Három után ismét vízen voltunk. Lecsurogtunk a harcsás helyre, bedobtunk három úszós és egy fenekező készséget és vártunk és vártunk és vártunk, teljesen hiába.
Fejezzük ezt be és pergessünk megint, itt csak ennek van értelme! Jól döntöttünk. Délután valahogy úgy sodort minket a víz, hogy én a közeli partnak mindig háttal ültem, de nem nagyon szegte kedvem, a túlparttól mélyben húzott villantóra jött egy sügér majd nem sokkal később valami nagyobb ütötte a körforgót. Az elején nem igazán húzott, azt hittem megint sügi, de csónakhoz közel erősebbnek bizonyult. Szép világos süllő! Régen fogtam méretes süllőt, kb. 6-7 éve és hogy mikor fogtam pergetve?... arra már nem is emlékszem. Ha lett volna hagymánk, citromunk, korianderünk biztos cevichét csinálunk belőle, ezek hiányában a szép kis süllőt is visszaengedtem, mint a többi halat.
 |
| Pergetett süllőm |
Igazából ez volt az utolsó szombati történés, hacsak nem számítjuk, hogy Gő savanyú káposztás, kolbászos-virslis elzászi vacsorát choucroute-ot, húsos káposztát, rittyentett nekünk.
Vasárnap
Vasárnapra esőt mondtak, de egész jól megúsztuk. Az időjárás változásával azonban a halak kapókedve is megváltozott, sokkal gyérebb lett a szombatihoz képest. Jól megszokott utunkat pergettük végig, hátha sikerül megdobni a harcsát, de igazán semmi sem ment. Hanem kedvenc partszakaszunk végénél, a zápor előtt, Gő egy csét majd kicsivel utána egy domolykót is fogott.
 |
| Zápor előtti csé |
Elképesztő, ahogy Gő a domikat szedi a bokrok alól. Tűpontos dobás a majdnem a partra, és valóban ott a sekélyben lapulnak a domolykók. Aztán rákezdett a heves eső. Visszapergettük magunkat a szálláshoz, a csónakból leeresztettük a benne felgyűlt vizet, vizes cuccainkat a fűtőtestre dobtuk és tartottunk egy kis pihenőt: én ülve bealudtam a kanapén, ami hullámzott és forgott alattam, a csónakban töltött elmúlt másfél nap miatt.
 |
| Szajna-parti idill |
Az eső megszűntével, kora délután szálltunk ismét csónakba, hogy a velünk szemben lévő, eddig meg nem pergetett vizeket kapjuk botvégre.
A folyó többi ága nekem igazából nem jött be hiába volt változatos a part mindenhol, a nagy ágban jöttek a hatalmas uszályok és kirándulóhajók, és valahogy a mellékágak sem tetszettek. Meg voltak a potenciális haltartók, de nem találtam a "helyem". Egyszerűen nem volt bizalmam bennük. Sőt a szél is feltámadt, így elindultunk visszafelé, hogy a maradék időt a tuti szakaszon töltsük.
Szépen csorogtunk visszafelé, egy szélvédett tökleveles mellé értünk, hosszút dobtam előre egy-másfél méterre párhuzamosan a tökössel - gondoltam is milyen önzőség ilyen hosszút dobni, így a többiek lehetőségeit sokáig blokkolom. Húzom a jó öreg 4-es Meppset, jó mélyen, amikor valami irgalmatlan odavág. Messze a csali, a mélyben és valami szörnyeteg a horgán. Bot karikában, fék recseg, de ez a cájg annyi összhangban van és a csónakkal könnyű a hal után menni, hogy pár perc fárasztás után Balázs egy 75 centiméteres csukát szákolt nekem! Olyan átmérője volt, hogy alig bírtam kivenni a hálóból és nézzétek a pofája is sokkal kegyetlenebb, mint a szintén nem kicsi ír csukáké amiket tavaly fogtunk! Üvöltöttem mekkora állatot fogtam ismét, majd következett a nagy halak fogását követő remegés, ami leírhatatlanul jó érzés. (A visszaengedős videón, alább hallatszik Gő reakciója. Nos mi így tudunk örülni a másik halának és azt hiszem ez nagyon fontos több mint három évtizedes barátságunkban! Nem mellesleg olyan jól fárasztottam, hogy mindkét nagy pergető megdicsért és kivételesen Gő sem általa adott bece- illetve gúnynevemen - Matej - szólított, hanem csak simán Máténak!)
 |
| A 75 centis ragadozó |
Nemsokára meg is érkeztünk a mólóhoz és a kikötőhöz de erre a szakaszra visszakanyarodtunk még egyszer, hátha nem csak egy csét rejt a töklevél.
Nem rejtett.
A napnyugtáig hátralévő időt kedvenc águnkban pergettük le, de egy-két sügér kivételével más nem fogtunk.
Azt hiszem ekkor hagyta el a számat a gondolat, miszerint "Úgy érzem kezdek boldog lenni!"
Csappanásnak indult kaja- és sörkészleteinket egy nem is olyan közeli kis szatócsüzletben töltöttük fel, belaktunk és gyorsan nyugovóra tértünk, mert hétfőn elég sok dolgunk volt; horgászat, összepakolás, repülőtérre menés, hazajövés...
Fear of the Bark
Utolsó reggel sem henyéltünk, a kisebbik tó felderítése szerepelt terveink között. De csak terv maradt. A tóhoz vezető uszályok által járt csatorna végéig sem jutottunk el. Csordogálva, keringve néztük meg a part menti hínarasokat, tökleveleseket, bedőlt fákat és akadókat. A délelőtt tovább fogdostuk a sügér-állományt, találtunk olyan fészket, ahonnan minden húzásra jött hal, még ha nem is nagyok, nagyon jó szórakozás volt: öt perc alatt fogtunk fejenként vagy ötöt. A többi jól kinéző rész nem adott ilyen mennyiségben halat, de szinte minden támadást értékesítettünk azért. A sügerek füleiben bizonyára az Iron Maiden dal cseng azóta is, kicsit átírva: Fear of the Bark!
Mivel Balázsnak és nekem három óra körül a reptéren kellett lenni, visszafordultunk. Persze végigdobáltuk ezt az utat is, bár alig-alig eredményesen.
 |
| Lakunk a vízről |
Csónak kivesz, szétszed, becsomagol, - háromszor, mert az első két próbálkozásra nem jól hajtogattuk és nem fért be a zsákba - összepakolás, azt irány a reptér. Az úton jól kibeszéltük ezt a kerek hétvégét, annyira sok volt az akció és az élmény, no meg a fáradtság, hogy alig baromkodtunk. Ellenben Balázsnak a sok forgástól, dobálástól, nekem a sok üléstől és horgonyfelhúzástól készült ki a derekam.
Tulajdonképpen eseménytelen hazaérkezés azon kívül, hogy a gépen ismét megrökönyödtünk honfitársaink bunkóságán. No meg a reptér-belvárosi busz amelyre szerencsétlen külföldiek normál jeggyel próbáltak felszállni. Mentségükre legyen mondva elsőre mi sem találtuk melyik almenüben lehet jegyet venni a 100E-re.
És hogy mikor fogtam tizensok halat pergetve... ilyen talán még nem is volt.
Ami tanulsága a túrának, hogy be kell szerezzünk egy Barkot, akkora hatással volt ránk a nehezen megközelíthető, akadós helyek meghorgászása. A másik, hogy kell vennem egy UL pergető botot.
Gő, ismét nagyon köszönjük a vendéglátást!
fotók Galambér és Gő
