Terem a vetemény!

Idei kattanás egyértelműen a növénytermesztés-gondozás. Két helyen is gyakorlom, otthon és a Rióban.

Virágzó cukkinik otthon

Most kezdtem csak a gazdálkodást, így egyelőre"igénytelen" zöldségeket mertem bevállalni. Azt hallottam a cukkinivel és a paradicsommal nincs sok gáz, közéjük hagymát dugványoztam.

Most kezdenek érni. 

A cukkininek már volt értelme, hiszen a Rióból vittem haza cukkinivirágot, hogy sörtésztába mártsam és bő olajban süssem ki őket. Az eredmény nem túl ízes - leginkább lájtos cukkini íze van - viszont annál látványosabb. Ropogós napsárga virágok, szárral, ropogósan. Nagyon jól néz ki, tipikus vendégváró falatka, kicsit sznob, de nagyon jó találmány!

A cukkiniken is van már termés - egyelőre csak a csíkos terem, hiszen az a legnagyobb - és a paradicsomokon is gömbölyödnek már termések. Tegnap fel is kötöztem őket, hogy érje a fény a bogyókat.

A Riót a könyvhét miatt elhanyagoltam kicsit, de támadok újra, hátha lesz még ott is betakarítás. A folyóparti telken most a napraforgók veretik leginkább, sajnos a hagymákat már kigyomlálta valaki...

  

Az a jó, hogy így full bio minden! Így jövőre egyértelmű, hogy ültetek paprikát, hagymát is, lehet megpróbálom a zellert meg a répákat. 

Sőt, még tyúkokon is gondolkodom!

Csigaholokauszt

Idei őrületem a veteményes. Életemben először ültettem paradicsomot, hagymát, cukkinit. Otthon már március elején ástam egy ágyást, amit áztatott az eső, majd többször le is döngöltem. Ebbe jött 200 liter virágföld és 50 liter szarvasmarhatrágya.

Holokauszt és kannibalizmus csiga módra

Jól megáztattam, összekevertem a vásárolt talajt, majd amikor már elég meleg volt már ültettem is a zöldségeket. A paradicsomok már rügyeznek, a hagymák is veretik magukat rendesen, de a cukkinivel csak a para volt.
Eddig.
Öt-hat cukkini palántám, növénykém tűnt el nyomtalanul. Este látom szépen fejlődött a két sziklevél, reggel hűlt helye, még a kis szárnak is.
Mi ez? Vakond? Lehúzza a föld alá, mint a rajzfilmekben?
Nem baszki, csiga. Meztelen. 5-15 centi ujjnyi vastag. Pöttyös. Lerágja. Felzabálja. Megsemmisíti a cukkinit. Hajnalban előmerészkedik az aljnövényzetből és iszonyatos ütemben rág.
Ez ellen tenni kell valamit, gondoltam, s belevettettem magam az internet-keresők vonatkozó találataiba. Írták, hogy a gyíkok, sünök, futrinkák megeszik a csigát, de esetemben azt hiszem több tucat gyíkra, két-három süncsaládra volna szükség. Más megoldás: csigapor, háló, csapda.
Nekem a csapda tűnt legolcsóbbnak, leghumánusabbnak, legtermészetbarátabbnak, így azt csináltam.

Le kell ásni egy befőttesüveget a növények közelében, úgy hogy 2 centi a föld fölött legyen, félig-háromnegyedig feltölteni sörrel, és egy kupak 15-20%-os ecetet bele.

Első hajnalra egy szem csiga nem volt benne, ellenben a növények jól lerágva és tiszta csiganyál a vetemény. Kurvaélet. Nem jött be. Este öntöttem még egy kis sört bele, másnap reggelre ez meg is tette a hatását. Két kis sárga házas és egy nagy meztelen esett csapdába. Harmadnapra három kövér meztelen, és így tovább.
Tudom, szemét módszernek tűnik, de legalább boldogan döglenek meg, hisz halálra-isszák magukat.

Különösen undorító dolog kihalászni a dögöket az üvegből. Megmerevedett, nyákos csigákat kihalászni nem lesz a kedvenc szórakozásom. Viszont döbbenettel tapasztaltam, hogy a tűzhelybe dobált hullák annyira sörösek lehetnek, hogy a kis sárga, házas csigák rámennek a dögökre.
Szóval az általam előidézett csigaholokausztot csigakannibalizmus követi. Hát ilyen teremtés a csiga...

 

Vége a legjobbnak!

Véget ért a legjobb Athletic-szezon, amit a klub szurkolójaként átéltem. Utoljára ’98-ban végzett BL-t érő helyen a csapat – az akkor gyűjtött 65 pontért ezüstérem járt.

A Hangya vigyázó szemeit a BL-re veti

Sőt, a Txingurri-féle gárda annyiszor győzött idén, mint a legutóbbi bajnokcsapat, ami 83-84-ben szintén húsz győzelmet számlált. Többre értékelem ezt a szezon, mint a Bielsa által dirigált, két döntővel – elbukott döntővel – végződő nagy tavaszi menetelést. Szerintem nagyon fontos az a kiegyensúlyozottság, amit Valverde adott a csapatnak.

Egy fejben teljesen széthullott, egykori fő gólvágóját vesztő keretet vett át a nyáron és kovácsolt belőlük „otra liga” győztes együttest. Olyat, amelynek játékosai egymásért is küzdenek, amely képesek tíz perc alatt megújulni. Amelyben összesen tizenöt játékos ér el gólt, és amelynek legeredményesebbje spanyol pichichi, amely túl tud lendülni csapatkapitánya és sérüléséig gólkirálya kidőlését. Ha hozzá vesszük még, hogy volt olyan meccs, amikor a keret három (!) középső védője sem állt rendelkezésre, vagy amikor annyira elfogytak a támadók, hogy ifiktől kellett csatárt hozni, hát le a kalappal a mester előtt!

Egyhamar nem felejtem el, ahogy Balenziaga néhány fordulóval a vége előtt mindenben kisegítette az „újonc” Etxeitát. Azokat a meccseket, ahol az első játékrészben tiszta káosz volt a csapat, x-re meg buktára állt, azt a másodikban minden rendeződött! Vagy amikor hiányzott Aduriz, de a Bilbao Athleticből pótlására felhozott, első meccsét játszó Guillermo betalált a Betis ellen? Csodálatos volt, én mondom. És egyáltalán nem bánom, hogy az Espanyol mumusunk maradt…

A hab a tortán már csak az volt, hogy mintegy 8 (!) fordulóval a vége előtt kiderült, hogy a 8. helynél nem végezhetünk hátrább. Eggyel később az, hogy az EL-ben biztosan indulhatunk, majd hárommal a vége előtt az, hogy nem érhet be minket a Sevilla. Azaz, hogy tizenhat év multán ismét a BL-be mehet az Athletic.

Hálásak vagyunk Valverdének még akkor is, ha a BL-ért meg kell szenvedjünk, hiszen az augusztus 8.-i sorsoláson kaphatjuk akár az Arsenalt is, addig azonban csak azért kell izgulnunk, hogy a nagy tőkés klubok ne vigyék el sikereink kovácsait.  

Csapatunk egyik legjobbja, Itu minden bizonnyal megy Brazíliába...

Mellesleg a szezon vívmányai voltak, hogy soha ennyi közös meccsnézésnem volt szurkolói csoportunk történetében, hogy új szurkoló arcokat ismertünk meg, hogy újabb baszk barátokra tettünk szert, ezúttal Budapesten. Most csak az kéne, hogy akár a BL-ben, akár az EL-ben magyar, de mindenféleképp közeli csapatot is kapjunk, hogy élőben szurkolhassunk a csapatnak bilbaói barátaink társaságában!

Gasztronómiai igénytelenség vagy mi a szösz

A minap elém került egy ajánló - a Sonkapult - csütörtök estére hirdetett "pincsó" estet. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, így a kora esti Riózás után nem a Móricz, hanem a Gellért felé indultam, hogy lecsekkoljam a pultosokat.

Jóképű sonkába öltözött spárgák aznap nem voltak sajna...

Tök pofás hely a Sonkapult, családias és az ilyet szeretem. A "vitrinben" négyféle falatka. Igazából olyan nagyon szimpatikusnak egyik se tűnt, de ha már ott vagyok, tesztelem a két inkább tetszetőset, gondoltam.
Így is lett választottam egy sonkásat és egy sonkakrémeset. Meg egy szűretlen sört hozzá.

Hát.
Nem voltam elragadtatva. A krémessel kezdtem, aminek inkább torma íze volt, mint sonka, méghozzá annyira, hogy a tetejére szórt snidlinget nem is éreztem. Kérdi az egyik sonkapultos srác, hogy hogy ízlett. Hát, mondom eléggé dominál benne a torma.
Nekimegyek a másiknak. Azon sonka, kaliforniai paprika, kis balzsamecet. Ez sem jó. A sonka magyar sonka és egyáltalán nem dob föl, sőt egy kicsit még pénzkidobásnak is érzem.
Látja ezt rajtam a sonkapultos srác és kérdezi egyből amint lenyeltem a falatot. És ez? Hát, mondom, ez se!
És így tovább: merthogy láttam a szórólapot, amin sonkába tekert spárgák figyeltek, és hogy én baszkföld meg úgy baszkföld, meghogy a pintxo, meg a tapas és hogy nekem mindkét itt evett olyan magyarosnak tűnt.

Naná, erre szavamba vág a sonkapultos sráci, hogy ha hiszem, ha nem ez a 23. pincsó-estjük és hogy megpróbáltak már mindenféle hagyományosnak tekinthető alapanyagokat, értsd szardellát, articsókát, olívakrémet, meg minden mást, de szinte mindegyik rajzuk maradt. Egyszerűen - mondja - magyarosítani kellett.

Ezt nem hiszem el, mondom, tiszta vicc, hogy itthon minden magyarosítani kell, és elmesélem hogyan teszteltem a berlini dönereket, vagy kebapokat, vagy swarmákat - hívjuk ahogy akarjuk. Hogy mennyire érthetetlen számomra, hogy a Berlinből eredő, tehát autentikus ízesítést - petrezselyem, menta, másféle szószok - erős pistával magyarosítani meg telebaszni hagymával és tejfölös szósszal nyakon önteni.
És a sonkapultos srác egyetért, ő is így gondolja, meséli, hogy tortillával is próbálkoztak, de arra mindenki rántottaként mutogatott.

Szóval így megy ez. Bassza meg. Nekünk magyarosítani kell a berlini török, meg a baszk kaját. Hihetetlen. Kérdem én akkor a faszér nincs "magyar pincsó bár". Lehetne zsíroskenyér hagymával falatka, töpörtyűs falatka, sültkolbászos falatka. Azt nem értem, ha valaki török kaját akar enni, akkor miért nem török kaját eszik (kap)? Ha baszk kaját akar, miért nem azt eszik (kap)? Merthogy az erőspistás szendvics az nem döner/kebap/swarma és a magyar, házi, füstölt sonkás falat az nem pintxo...

És egy mondat a Sonkapult védelmében. Ők megpróbálták, de kénytelenek voltak igazodni. Nem éri szó a ház elejét, ez nekünk fogyasztóknak kritika!

Döbbenet

Kolbice-teszt

Nem is tudom, hogy került elém a Kolbice. Lehet, hogy a neten láttam, de lehet, hogy szórólapon.  Sültkolbászok rajongója lévén ez a specialitás rögvest befészkelte magát az agyamba s nem hagyott nyugodni, egészen keddig, amikor is végre leteszteltem. (A Hold utcai csarnok felújítása miatt másfél hete egyszer már lukra futottam, akkor nem üzemelt a Kolbice-egység.)  

A kissé még mindig felújítás alatt lévő piacon sok az üres üzlet, de a Kolbice már üzemel! Kérek egyet. 3-4 perc, amíg megsülnek a kolbászok. A szezámmagos tölcsérbe mustárt és kecsöpöt kérek – konzervatív kolbászevő vagyok – a 100 forintért választható extra „feltéteket”, mint sülthagyma, párolt káposzta, cheddaros sajtöntet – kihagyom.

A tölcséremben 3-3 bajor illetve hagyományos magyar kolbászka gőzölög. Hüvelykujjnyi hosszúak és vastagok. A magyarosba bököm a kis nyársat, amit adtak hozzá. Elég jó az állaga, roppan, nem esik szét. Nincs agyonfokhagymázva, mint a henteseknél kapható, ez teszi abszolút nyugat-kompatibilissé.

A bajor kolbász sem túlfűszerezett, kifejezetten finom és jó az állaga ennek is.

Eztán következik a tölcsér. Hát erről csak szuperlatívuszokban. Kicsit féltem tőle, hogy ez lehet a gyenge pontja a találmánynak, félelmem azonban teljesen alaptalan volt, sőt, a tölcsér az egyik legjobb dolog egészben. Még akkor is, amikor már nincs kolbász, mert a kolbászkák zsírjával átitatott kecsöpos-mustáros pékáru magában is remek. Csak a legvégét hajítom ki, amiben már elviselhetetlenül koncentrálódik a két szósz.   

A Kolbice igazán jó ötlet. A tölcsér valóban megkönnyíti a mozgás közben való evést – bár ez állítólag egészségtelen. Nem nehéz kaja köszönhetően a fűszerezésnek és a tölcsérnek. És minden bizonnyal továbbgondolható.

Sok negatív észrevétel nem érheti a Kolbice-t részemről, azonban 990 forintos árával, nekem egy kicsit drága ahhoz, hogy rászokjak, illetve a 6 helyett 7 kolbászkát simán elbírna a tölcsér.

Ha osztályozni kellene, 8 pontot mindenképp megérdemel a tízből!

Hajrá Kolbice!

fotó: Kolbice fészbúk

Szerecsen nem kell?

Szövetségi kapitány úr!

Tudom, negatív kérdést nem szabad feltenni. De igazából nem is kérdezek. Csak egy nevet írok kapitány úr, ami nemhogy negatív, hanem igenis pozitív.

Kenneth Otigba

Idén a holland bajnokság - egyelőre - hatodik helyén álló Heerenveen labdarúgója. Huszonegy bajnokin és hat kupameccsen játszott eddig, védő létére hat gólt szerzett.

Aki pedig hétről, hétre kezdőbe állítja az Ajax, a Feyenoord és a PSV ellen is, nem más kapitány úr, mint Marco van Basten. Játékosként többszörös holland és olasz bajnok, kupagyőztes és UEFA-kupa és BL győztes, Európa-bajnok, aranylabdás, aranycipős. Szövetségi kapitányként 52 meccsen dirigálta a hollandokat (67,31%-os mutatóval). Négy éven át.

Attila, viccet csinál a szakmájából!

üdvözlettel:

Galkó Máté