Pite, amerikai pite

Onnan van az egész, hogy imádom a meggyes sütiket, főleg a meggyes pitét. Nem a boltit, amibe olyan undormányos töltelék van a meggy között, hanem a házit. Imádtam nagyanyám pitéjét és anyámét is, ameddig csináltak, ameddig képesek voltak jó pitét sütni. De sajna ez a múlté, magad uram, ha szolgád nincs, elkezdtem pitéket sütni, még tavaly ősszel, hogy profi pitesütő legyek a meggyszezonra.

Nem sokáig kutakodtam a recept után, hamar megtaláltam a Streetkitchen amrikai pite bejegyzését. Elsőre sem lett rossz, viszont asszem az én piteformám alacsonyabb, mint a streetkitchené, úgyhogy rendesen kifolyt a cukros, keményítős gyümölcsszaft a sütőbe, kellett súrolni, zsírt oldani rendesen.
Egy párszor eljátszottam még ezt, de az idén egy pár sütés alatt rájöttem a pitekészítés minden csínjára-bínjára. Ilyen praktikáim vannak: jól leszűröm, kinyomkodom a meggyet akár kétszer is. Sütőpapírt teszek a piteforma alá. Dóra azt írja becsomagolja a második sütési etapra, nekem ez elég szopó volt, úgyhogy én tepsit teszek alá.
Amit máshogy csinálok még: nem keresztezem a csíkokat a tetején, baszódjon vele a halál. És jó családi hagyomány szerint egy kevés diót darálok a meggy alá.
És frankón hagyni kell teljesen kihűlni, még úgy és szétomlik. Kanalazós amerikai pite.
Idén már hétnél tartok...