Hajnalban megijedni

Ez az első kép nélküli poszt. Leginkább azért, mert hajnalban képtelen voltam lefényképezni magam. Azért is mert annyira megijedtem.

Történt, hogy hétfő hajnalban félálomban úgy éreztem, hogy nehezen nyelek, mint amikor torokgyulladása van az embernek. Megtapogattam a torkom, és azt éreztem, hogy be van dagadva. Méghozzá eléggé. Annyira, hogy kimentem a fürdőszobába, hogy tükör előtt megnézzem.
Borzasztó volt. A tokám, mintha kétszeresére dagadt volna és kemény volt. Olyan volt az érzés, mintha valami baromi nagy pókcsípés lett volna a torkom bal- és jobboldalán.
Nem igazán, sőt egyáltalán nem tudtam visszaaludni. Igen ez az az érzés, amikor az ember számot vet addigi életéről és a következő kérdéseket teszi fel magában. Mi lesz a lakással? Mi lesz a macskával? Kit kérdezzek erről először? Kemoterápia? Műtét? Kihullik a hajam? Tudok majd dolgozni? Most sikkasszak a lakáspénzből és menjek kurvázni Malájföldre, kokainozni Kolumbiába és még egyszer egy meccsre Bilbaóba?
Igen, azt hittem itt a vég, rákos vagyok.
Reggel felé aztán elaludtam, de amint meghallottam Palkó hangját, már röppentem is ki az ágyból. Rám néz: neked meg mi van a torkoddal? Full me van dagadva. Mondom, ja, nekem mondod? Hajnalban szarabbul nézett ki. Fullpara. Azt mondja erre: a nagypara nem jön ilyen gyorsan.
Hm. Kicsit meg is nyugtatott meg nem is. Anyám máris jelentett be a körzetihez.
Lemegyek. Néz a doki, forgatja a fejét, kérdez, csóválja a fejét. Beutal a gégészetre.
Gégésznő szintén. Nézi, nyomkodja: a szakállán keresztül nem érzem. Odateszem az ujját, ahol érzem a duzzanatot. Aha, mondja, benyúl a számba onnan is nyomkodja. Hát magának nyálköve lehet. Erre utal a duzzanat és a mirigyek keménysége. És egy kis nyálmirigy gyulladás. Felír egy lórúgásnyi antibiotikumot.

Az egész tipikusan olyan érzés volt, hogy: Amíg nem történik meg veled, úgysem tudod milyen. Abszolút átérzem, megértem mit élhetnek/élhettek át azok, akinek van/volt már nagy parájuk. Csak délutánra ocsúdtam fel igazán, addig nagyon nyomasztott. Nyomasztott a lehetősége a komoly betegségnek. Öregszem, öregszik a testem, ezzel tisztában vagyok.
Ezt az érzést azonban nem kívánom senkinek...    

Kiment a sörből a buborék

Szokták mondani, hogy a bor egyre jobb lesz a korral, nos a sör, a kinyitott sör egyre rosszabb. Hát valami jó rég kinyitott sörhöz hasonlított a NOFX tegnap este, amiből kiment a buborék, felmelegedett és megkeseredett.

És ezzel beállt abba a sorba, amibe nálam beállt már a Death by Stereo, a No Use, kicsit a Suicidal, vagyis hogy évről-évre fogy belőlük az energia és amiért rajongtam értük az elszállt.
Fat Mike-ék már a 2007-es koncerten sem villantottak nagyot, de akkor még valahogy elviselhetőbb mértéket öltött a dagi közönségbaszogató és Budapesttel meg Magyarországgal való viccelődése. Akkor még volt bennük valami finesz és akkor talán még nem akartak annyira "megmondani". Ez a megmondós attitűd nem áll jól nekik, arra ott van a Propagandhi. A NOFX nem tudott olyan idióta maradni, ami jól állt nekik, lehet, hogy nem hallgatták eleget a The Descendentst, és fölnőttek. Sajnos.
Tulajdonképpen végignéztem ezt, hiszen tizenöt éve láttam először őket a a prágai gördeszkaversenyen (!). Akkor még csak a Kill all the white mant és a Don't call me white-ot, meg a Champs-Élysées-t ismertem tőlük, és ott Prágában szerettem bele a muzsikájukba.
Aztán 2000-ben a Hátsó Szándékos fiúkkal kimentünk Bécsbe a Deconstruction Tourra, ahol a Lagwagon, és a 59times The Pain társaságában léptek föl. (Az első koncert kezdete előtt megláttuk Fat Mike-ot a színpad szélénél. Odamentünk aláírást kérni, marokra fogta a tollat és a jegy hátára nagybetűkkel odaírta: FAT. Az a betűt bekarikázta. Kiosztott négy-öt autogramot, majd megunta és odahívott egy biztonsági őrt, hogy írogasson alá helyette.)
2007-ben voltak a Pecsában és most "tízeurós" koncerten a Parkban. (Te jó ég, mennyit álmodtunk arról, hogy ennyiért ilyen zenekarokat láthassunk itthon, ne kelljen átmenni értük a sógorokhoz!)
És a NOFX lufi szép lassan, leereszt a szemem láttára. Kár érte, sajnálom.
Bocs fiúk, én csak akkor megyek legközelebb - ahogy ígértétek négy éven belül - ha ZP-be jöttök nyolcszázért!

Epilógus: valahogy a Faith No More az, amit sokszor láttam még a fent említetteken kívül és ami meg tudta őrizni a lendületét, imázsát vagy mit. No meg a Sick Of It All...

Akiknek EZ fontos - apám verse

Aki ismeri, tudja apámhoz fűződő érdekes viszonyomat tudhatja, hogy vajmi kevés az esély arra, hogy az ő cuccaival példálózzak. Azonban még1990-ben(!) készített vele Tarján Tamás(!) egy interjút a Népszabó számára, amiben szerepel ez a vers. Hogy pontosan mi késztette apámat e sorok leírására - dédapámtól örökölt Remington-márkájú írógépén - arra nem emlékszem de, hogy ebben a nyomorult Kelet-Közép-Európában időről, időre mindig aktuális, az biztos. Amikor a boltban felolvastam, kétszer bőgtem el magam. Vajon ez csak erre a tájra való, vagy ezt értik Hollandiában és Norvégiában is?

Amúgy az interjú sem szar. (Ha valaki nem tudja elolvasni az alábbi képen, elküldöm szívesen emailben.) Íme.

KÖZLEMÉNY

Alulír(t)ott
ezúton tudatom azokkal
akiknek ez fontos,
a mai naptól
zsidónak,
cigánynak,
romániai magyarnak
                és szásznak,
koszovói albánnak,
flamandok közt vallonnak,
írek között protestánsnak,
baszknak,
lettnek, észtnek, litvánnak,
palesztinnak,
négernek,
sárgának,
indiánnak,
       tartom magam!
Így bánjanak velem,
akiiknek EZ fontos.
Én maradok, mint eddig:
          GALKÓ BALÁZS

Apámat, meg nem tagadom, tessék engemet is mindennek elnézni, azoknak, akiknek EZ fontos.

(Ahhoz, hogy ez a cikk előkerüljön köszönet a közvetítésért Csider István Zoltán kollégának, illetve a kutatómunkáért és a tízes találatért Lőkös Katalin Népszabi-archiválisának!)

Elátkozott partokon

Amennyire nagyot aprítottunk tavaly, olyan nagyot betlizünk az idén, mind mennyiségben, mind minőségben.

Szóval szinte ugyanazon a vonalon mozgunk, mint tavaly, amikor szétfogtuk magunkat irgalmatlan példányokkal, plusz megtaláltuk a "Csatit", a Fűzvölgyi V. Övcsatornát. Ez éven viszont sem Bélavár, sem a Tisza nem kényeztetett el minket, fogtunk ugyan, de kicsiket. Kis csuka, kis süllő, kis balin. Mondjuk, ha ezek méretesek lettek vón, nem elégedetlenkednénk, de hát könyörgöm, az milyen már, hogy augusztus 10-én fogom az első "elvihető" halat? Okés, nem voltunk sokszor, meg egyszer árvíz, egyszer hidegfront, de ebben az évben eddig, szinte kizárólag apró ragadozókat sikerült zsákmányolni. 

Gő és egy tavaszi kolber, Bélavárról

Ami vicces, hogy eddig kábé több balint fogtunk, mint csét, pedig ez nem szokásunk. Pergetve, csontival, fenéken, úszóval. Pedig azon röhögtünk mielőtt a hétvégén szinte lefröcsköltek minket a balinok, hogy a balinozás mint olyan nem létezik. Balint csak mázlival hete fogni. Aztán cáfoltuk ezt az axiómát. Mert mivel másfajta halakat nem tudtunk kapásra ingerelni, maradtak a balinok. Vagyis ragadozó őnök. (Bár az őn etimológiája után kutatva ma arra bukkantam, hogy az őn és a balin nem feltétlenül ugyanaz a hal. Mindegy, amíg mélyebbre nem ásom magam őn-balin témában, mindkét elnevezést használni fogom.)

Én és egy tavaszi kolber, Bélavárról

Mellesleg a balin kiváló hal. Mindamellett, hogy kibaszott idegesítő, ha századszorra is elvéti a csalit, szinte minden napszakban jó láthatóan ragadozik. Ha mást nem tehetünk, jobb szórakozás, mint a dévérezés. A balin ragadozó, innentől rossz nem is lehet. Mint tegnap este megbizonyosodtam sokkal könnyebb megpucolni, mint ragadozótársait, a csukát meg a sillőt. És úgy emlékszem nagyon jó az íze, bár tele van szálkával.

Egész jól utánzok balint nem?

Idén tehát kis zsákmányokat gyűjtögetünk - jobbára tartjuk magunkat a catch and release sporthorgász elvhez - kolberek, sügerek, balinok. Gő már talált is jó receptet hozzájuk: halgombóc. Ezzel a módszerrel szálkamentes lesz a hús. Most már az én mélyhűtőmben is van alapanyag, majd összedobjuk valamikor. De bízom benne azért lesz miből stake-et vágni még az idén...     

A véletlen pacsi

Mondom a szokásos dumát, gesztikulálok, felemelem a kezem, azt jön Jim Greco és belecsap...

A pacsi (fotó: Polinszky Tibor Gyula)

Amikor kiderült, hogy jön a Supra-csapat, Azucki Lacival - akinek a legnagyobb tisztelet és köszönet, hogy idehozta Muskáékat - szinte egyszerre hívtuk egymást, hogy érdemes volna összekötni az idei Deszkás Pikniket és a Suprásokat. 

Már májusban kiagyaltuk ezt, szerveztünk, csűrtünk-csavartunk, aztán egyszer csak elérkezett a júli 15. azaz a vonulás és a demó napja. Már egykor álldogáltak srácok a Lokálnál, kisvártatva pedig már attól paráztunk, hogy a hatalmas tömeg miatt kijönnek a közteresek vagy a zsaruk, de nem így lett, leginkább azért, mert Lacival néha terelgettük az embereket, kihasználva, hogy a megafon felhangosít minket.

Az első gyomorgörcs fél öt tájban jött rám, amikor látható volt, hogy legalább egy órányi sor vár még aláírásra, miközben a felvonulásnak legkésőbb negyed hatkor indulnia kellett. Gyors egyeztetést tartott ekkor a Piknik vezérkar és a Supra managerek, majd Greco mondta ki a végső és mindent eldöntő szavakat: Ha így volt megbeszélve, akkor indulás!

Összeszedtük és áttereltük a deszkásokat a Síp utca végébe, ahol nem igazán felkészült és tapasztalt rendőrök vártak arra, hogy levezessék a vonulást. (A tömeg instruálása közben történt a közjáték Grecoval...)

Aztán Greco elindult. Még szerencse, hogy a rendőrök kapcsoltak és gyorsan az élre álltak, mert az öreg Jim olyan sebességgel kezdett hajtani, hogy alig bírtuk tempót. 

Veretés a kiskörúton (fotó: Novák Márton)

Szerencsém vagy sem, hogy a Bajcsy-Alkotmány sarkon kénytelen voltam két srácot is kiállítani a menetből, mert annyira kifulladtak, így lemaradtam a Szemere utcai káoszról. (A rendőrök ahelyett, hogy csinálták volna az utat beálltak a dugóba, de Greco feltalálta magát és az általa vezetett élboly kikerülte az autósort és továbbhajtott.) Így a Nyugatinál, vezető és terelő rendőrök nélkül feltartottuk a teljes forgalmat. Mi a magyar deszkások, meg Lizard King, meg Terry Kennedy, meg Erik Ellington. Na takarodj!

Ekkor ért mellém Atek, aki már sokszor vonult velünk és azt mondta:

- Kicsit eluralkodott a káosz nem?

- De! - feleltem vigyorogva.

Két hajtás után Kopry ment el mellettem, aki talán még sosem vonult és szólt így:

- Hát ez hatalmas!

És mindkettejüknek igaza volt!

Egy sarokkal odább ismét megállítottunk egy buszt - az pedig blokkolta a körutat, hiszen ferdén állt két sávban. Valaki spontán "kovácsműhelybe" kezdett, majd volt egy deszkaemelés is, majd tovább az Oktogon felé.

Férfiasan bevallom, itt elszakadt a cérnám és az iszonyat tempótól, a takonytól és az ordibálástól kifújva szégyenszemre okádtam egyet. Majd Pennyvel és az egyik fotóssal az Andrássyn hajtottam az Erzsiig.

Arra értem oda, hogy Lacika fut az egyik megafonnal - hiszen egy jó 20 perccel előbb értünk oda - hogy fogadja és eligazítsa a profikat. Aztán elkezdődött a demó. Nem volt olyan veretés mint a DC-n tavaly, de ez sokkal emberibb volt. Jobb arcok voltak a legendák, mint a sztrít líg sztárjai. 

És főleg ahogy a cigány herceg - Greco - baszta magát. Kábé két trükköt próbál/csinált, de azt olyan elánnal, hogy mindannyian példát vehetünk róla. Méltó zárása is volt a délutánnak, amikor beadta a 360 ollie-t, a közönség Greco, Greco! skandálásba kezdett. (Nem tudom hányszor történhetett ilyen az öreggel mondjuk az utóbbi öt évben, de ettől azért biztosan hízott a mája. Legalább ettől, ha már tíz éve nem iszik.)

Aztán Muska, aki sokszor beszélt mini megafonjába a gördeszkázásról, hogy miért fontos, hogy miért utolérhetetlen közösségkovácsoló dolog ez. (És ha ő mondja, az úgy is van, hiszen csőlakók közül deszkázta magát Hollywoodig.)

Hangulat (fotó: Novák Márton)

Kilenctől volt hivatalos party. (Nem értem egyes kölykök miért hitték azt, hogy Muska kilenctől zenél, amikor volt még öt másik dj. Ők azt mondták, hogy mi azt mondtuk. Lófaszt. Senki nem mondta. Azt mondtuk 9-től party. Nem voltak még buliban, koncerten ahol van előzenekar??? Baszki emberek visszaigazolnak egy eseményt, amiről nem is tudják mi? Na mindegy). A Supra bagázs éjfél körül ért az Ankertba s Muska egyből a lemezjátszókba csapott Kevin Romar segítségével. Aztán Penny is magához ragadta a mikrofon néhány taktus erejéig. Baaaszki mi volt ez! 

Szóval óriási volt ez, hatalmas élmény. Pappának köszönhetően már vasárnap kint volt a videó az Offline-on, aztán szerdán jött előbb az Index majd a HVG videós összefoglalója. 

Őszintén? Durvák voltak tavaly a DC-sek, de ez a banda annyival emberibb volt, annyival közvetlenebb és a többi. Életem egyik meghatározó élménye marad mindörökké! Kösz Lacika!

   

Kerekedik a szoba...

Szinte napra pontosan két évre, hogy visszaköltöztem az Érmellékibe, kezd formát ölteni a szobám. Ez főleg egy IKEÁ-s polc megvásárlásának tudható be. Eltűntek a dobozok, még több deszka és képek kerültek a falra.

A legnagyobb felületet a Pontus Alv-installáció foglalja. Még az első Polar szállítmányból tettem félre egy Janus-deszkát, illetve egyet fel is szereltem, kifejezetten azzal a céllal, hogy a szétcsúszkáltat az új mellé rakom majd. Utalva a Pontusban - és tőle függetlenül bennem is - dolgozó kettősségre: egyszerre vidám és szomorú. Aztán tavaly szeptemberben amikor Zsombi, Azucki Laci és Turcsik Viktor Malmőbe mentek, írtam Pontusnak, hogy ugyan küldjön már valami "artvörköt" nekem. Zsombiék el is hozták a két cuccot, amit Pontus kiválasztott. 

Nemrég lecseréltem a deszkámat, így a szétkrosszolt lappal lett teljes az installáció.

   

Következik a macskás Ejnoi-szett. Ezt a grafikát matricán láttam először a Lokál Skateshopban. Macska gazdi lévén azonnal beleszerettem. Hihetetlen, ahogy meg vannak rajzolva. Mindegyik egyéniség, mindegyik más. Minden szem kifejező és aki ismeri a macskákat, annak nyilván mond is valamit a kicsit bandzsítós, vagy szűk, vagy elkerekedett pupilla.

A hazai Enjoi-mágustól, Santostól kaptam ugyan pár matricát, de a lap után sokat kellett kajtatni. Hosszas kalandozás után már a grafikushoz is eljutottam, ő Winston Tseng, az Enjoi art directora. Megírta, hogy sajnos nincs már ebből a modellből, mert 2011 őszi katalógusban szerepelt, de mivel nagyon népszerű volt, így az Enjoi néha utána nyomja, de csak limitáltan és hogy a CCS webshopon néha feltűnik. Hát ezt követően naponta kétszer néztem a CCS-t, míg végre előrendelhető lett. Aztán egyszercsak hív anyám, hogy jött egy nagy csomag... onnantól alig bírtam magammal. Megjött a macsis deszka! Másnap egy gyönyörű öreg kerettel és a matricával mentem is a képkeretezőhöz. 

                                                   

És nem utolsó sorban a már falon lévő darabok. Sorrendben: Anti Hero - John Cardiel grafika: Chris Johanson, Cliché - Lucas Puig grafika: Matt Irving, Cliché - Javier Mandizabal grafika: Eric Frenay.
Hát így megy ez.

Fagylalt-poszt

A múlt heti nagy hőségben többször is fagylalttal illetve jégkrémmel hűtöttem magam. Azonban ez elég drága módszer, így az aranyrudak után ismét az neten keresgéltem olcsóbb előállítási módszert.

Hamar találtam is egy elég szimpatikusat, olyat amit nem kell főzni és fagylaltgép sem kell hozzá. Ezek alapvető kritériumok voltak számomra, hogy a negyven fokban ne kelljen a tűzhely mellett állni, illetve, hogy ne kelljen beruháznom egy fagyikevergető gépbe.

Nutellás fagyit néztem ki először, de csak fél adagot mertem bevállalni, hiszen a tök ismeretlenbe nyúltam, egy két Dr. Oetkeres poros próbálkozástól eltekintve még sosem csináltam. Aszondja hogy. Egy zacskós tejszín - 250 ml - egy tubus cukrozott sűrített tej, egy vagy fél natúr joghurt, és az ízek. E három alapanyag mellé szinte bármit keverhetünk, az arányokat elsőre saccolni kell, nincs mese. (Most az igazi gasztrománok nyilván köpködnek, hogy ez nem lehet igazi fagyi, nyilván igazuk van.)

Két íz amin már túl vagyok, csokoládés és citromos. Hmmm.

Csokis volt az első, amit egy nutellás fagyiból indult ki. 5 deka keserű csoki megolvaszt, hozzá megy egy kicsit több Milka noisette - ez a nutella helyett.

A tejszínt negyedórára a mélyhűtőbe, ezalatt összekeverjük a többi hozzávalót, szép egyenletesre. Ha géppel is megkevergetjük, kicsit habosabb lesz.

A citromos szinte ugyanígy műkszik, egy citrom és két lime leve valamint héja megy bele. A lime sokkal lágyabb, mint a citrom, ugyan drágább is, de érdemes. Cukor nem kell, mert a sűrített tej cukrozott.

Az utolsó lépés, amit érdemes megtenni minden esetben az, hogy a mélyhűtőbe tétel után negyedóránként érdemes átkavarni, amíg el nem kezd megfagyni. Ezáltal jól összekeveredik és egyenletesen hűl le, nem lesznek benne külön jeges és külön krémes darabok.

Most sorban következnek majd a menta, levendula, őszibarack fagyik, nincs megállás. Hogy a Csaba utcai fagyik vagy a Häagen-Dazs szintjét nem éri el a saját, de egy Carte D'Or-t már megkockáztatnék. Nem is beszélve az eheti CBA-s katalógusról virító literes jégkrémről ami csak Önnek, csak most 399 forint. (Jézusom, abba milyen anyagok lehetnek???) Szóval egy ilyen adag magamfajta kijön egy ezresből, egy "gombóc" cirka 100-150-ből. 

Érdemes kipróbálni, nem nagyon lehet elrontani!