Kertem-kertem...

Zöldségeket termesztek, fákat nevelek a kertben. Bár önellátásra nyilván nem elég a vetemény, azért saját spenótot csinálni a halhoz vagy a lasegnéhoz illetve magoncokat nevelni amik majd a Rióba kerülnek, elég fasza dolog.

Virágba borult a spenót, így leszedtem. Tavasszal azt olvastam hogy egy-másfél négyzetméternyi spenóttőről mintegy másfél kiló spenótlevél jön le. Nagyjából így is lett, a még fagy alatt elültetett magok mostanra szépen beértek. A kábé 20-24 tőnek java része megmaradt, csak pár levelet rágcsált meg valami kártevő.

Szűrőnyi spenótlevél. Majdnem egy kiló!

Igazság szerint múlt hétvégén arattam már belőle, ugyanis voltam horgászni és kivételesen fogtam is ehető halat. Tulajdonképpen azért ültettem a spenótot előre megfontolt szándékkal, hogy az árpilisi-májusi (feltételezett) halakhoz legyen friss biospenót.

Vajon párolva a lasagne középső rétegeként.

Tavaly csak cukkinivel és paradicsommal kísérleteztem, idén ezek mellé jött a már felvázolt spenót, burjánzik a cukorborsó, amit a bizkaiai Lekeitióban evett köret miatt ültettem. A paprikák nagyon kényesek voltak, így még csak palántaként növekednek. A kukoricák viszont nagyon mennek, 10 nap alatt tíz centit nőttek.

A cukorborsók nagyot mennek. Túl vannak a fél méteren.

És végül, de nem utolsó sorban a csemeték. Egy akácka nő lépcső aljában lévő hatalmas cserépből. Bár invazív faj, azért a Rióba jó lesz. A Tisza mellől hoztam nemrégiben pár fűzfaágat: párat vízbe tettem, párat meg állandóan öntözött földbe. Ezek is megmaradnak olybá tűnik. De a tölgyfa hogyan lett?! Kis tölgy is nő, de tartok tőle nem azokból a lehetőségekből amit Gernikából hoztam a baszkok szent tölgyének a kertjéből. (Ősszel beraktam a bőröndömbe pár hajtást, ágat, bimbót, hogy itthon tudjam szaporítani a bilzakai szent tölgyet.) Mindenesetre városi legendának azért jó, hogy ez onnan való.

A csongrádi fűz.

A bizkaiai tölgy.

Az invazív akác.

  
   

Csatizmus

Irgalmatlanul vártam egy jó aprításra. Ezért Galambérral már a legutóbbi (tiszai) betli után előirányoztuk a május 1-i horgászatot.

Az első négy csíkost Balázs fogta

 Tavalyi évem is sivár volt horgászatilag, annak ellenére, hogy életem halait akasztottam meg augusztusban és szeptemberben a Tiszán. Mindkettő elszabadult és csak az egyiket láttam. De az a csuka akkora volt, hogy nem is bánkódtam amikor elvitte a zsinórt, mondván egy ekkora állattal úgysem tudok mit kezdeni. (Ezzel nyugtatom magam a mai napig.) Utána egy süllőcske adatott még októberben.

Hanem az időjárás sem volt kegyes hozzánk, az utóbbi négy horgászatból, négynek tett keresztbe a szél. Most sem volt ez másként és ha megint betliztünk volna akkor minden hitem meginog. De nem így történt. Hanem úgy, hogy életünkben először fogtuk szét magunkat szélben.

Szóval Galambérral lementünk a csatira. Nem indultunk valami korán, a reggeli kapást az esti próbáltuk cserélni. Fél kilenc körül be is vettettünk és Balázs az első másfél órában ki is pergetett négy szép sügeret. Mondtam is magamban, ha most nem fogok, soha többé nem jövök ide, mivel három ropi fölött van a napijegy és én ott még sosem fogtam normális halat, egy-két nagyobb sügér kivételével. A kishalak azonban jöttek minden méretben, megnyugtatásomra nemsoká süllyedt a kishalas úszó, és megjött az első csíkos is, kicsivel nagyobb, mint a csalihal. Aztán jött még három hasonló kaliberű.

Egykor aztán egy elakadás után újradobom a cájgot. Az úszó, ahogy kell megáll, majd süllyed, de megint megáll és csak áll épphogy elmerülve. Na jó, a hülye sügér tipikusan benyelte a csalit és most nem mozdul. Bevágok. Ellenállás. Nagy sügér, gondolom. Aztán elindul az orsó: ez bizony nem sügér, az nem húzza meg a féket. Nem hát. Egy szép csukeszt láttam a vízben. Acélelőke van, nem kell parázni, bár azért elég agresszív példány. Balázs, aki épp a kocsinál szerelt nem találta a szákot, így egy határozott mozdulattal a zsinegnél fogva emelte partra szegény párát. Szájbilincs. Végre valami!

Kolbász fenéken. Ő visszament.

Eztán bekövetkezett a délutáni szünet. Csak nem a szélben, ami ráadásul esőfelhőket fújt fölénk, és az eső is eleredt szép csendesen. Kíméletlenül bánt velünk az időjárás, majd a csati faunája is. A kapásszünetben  Balázs leült mellém feederezni, de csak törpeharcsák jöttek, úgyhogy kisvártatva ismét a partot rótta. A közelemben csapakodott, amikor egyszer csak mozdul a kapásjelzőm, torkomba ugrik a szíven, odadobbantok, de Galambér szól: bocs én voltam. Újradobok. Megint ugyanúgy emelkedik a jelző. Te vagy, kérdezem. Nem, mondja, a jelző már a botnál, nem mozdul tovább. Várok, egy percet még kb. aztán bevágok. Semmi. De kishal sincs a horgon. Visszadobás ugyanoda. Mindössze pár perc telik el, amikor megint emelkedik a karika. És most te vagy, Balázs? Nem ő. Akkor bot bedönt, kapásjelző továbbemelkedik. Bevágás, akasztás és Balázs egy hasonló, kicsit kisebb csét ránt a partra. Jeee. Üvöltök az örömtől. Jeeesz! Csukát engedek vissza. Olyan élmény zsákmányt visszaengedni. Utánozhatatlan!

És a visszaengedés jutalommal jár, ami Balázsnál csapódik le: húsz perc múlva jön a közelből egy kolbásszal, aminek a szájából piros twister lóg. Eltehető méret, megy is a szájbilincsre a haltartóban gyűlő sügerek mellé.

Hanem az időjárás nem tágít. Egyre jobban fúj és néha esik és a parton egyre több a türhő. Ezen körülmények nem engedik, hogy napnyugtáig maradjunk. Fél nyolc körül szedjük a sátorfánkat.

Balázs pergetett cséje.

Másfél órán keresztül pucoltam a zsákmányt. Éhesek voltak a rablók, szinte kivétel nélkül mind gyomrában volt félig emésztett kishal. És hogy mi lett további sorsuk? A nagy sügereket megnyúztam és anyák napi ebédként szolgáltam fel anyukámnak. Só, bors, olívaolaj, serpenyő. Majd frissiben rá az előre elkészített fűszervaj, ami rá- mellé- körbeolvad. Erősen ajánlott nemcsak halakhoz, de azt hiszem minden hirtelensült cucc mellé remek.

A menü.

Ugyanezt megismételtem az este, azzal a különbséggel, hogy a kisebb sügereken amiken rajtahagytam a pikkelyeket, alufóliába csomagoltam majd tíz percet kaptak 200 fokon, sütőben. Kibontva szétnyitottam a halacskákat és ment rájuk a fűszervaj. (Fűszervaj: 10 dekás vaj egyharmada tűzön megolvasztva bele fokhagyma pertezselyem. Majd hozzáadagolva a megmaradt vaj fele. Közben egy citrom héja belereszelve. Formázás. Hűtés.) A csukából szeleteket vágtam, serpenyőben megsütöttem és ők is megkapták a jéghideg fűszervajat. Körítés meg mi más lehetett volna, mint a mostanra beérett bio-spenót, a kertből.

Röviden ennyi volt a pénteki rablózás és annak következményei.

Tanulság: nagyon jó ötlet volt megcsináltatni DAM botom spiccét. A nyolc halból hetet azzal fogtam. Nyugodtan nevezhetjük ezt a jó DAM remek visszatérésének! 

(akciófotók: Balázs, gasztrofotó: Bágz)

Újabb Athletic-könyv

Újabb Athletic-könyv jelent meg, ezúttal a szurkolócsoportokról. Én írtam bele a mi penánkról és Budapestről. 

Naná, hogy ez is Váczi Mariannak köszönhetjük, ő szólt az utolsó pillanatban, hogy van lehetőség bekerülni a kötetbe, ha elég gyorsak vagyunk. Több sem kellett, billentyűzet mögé ültem, Pinnyey Ricsit pedig fotók miatt riasztottam. Irgalmatlanul kíváncsi vagyok a könyvre. Amíg szerzünk belőle álljon itt a szentimentális szösszenet, ami igazából egy szerelmeslevél.  

Messze a San Mames legendás ívétől, túl a Pireneusokkon, túl az Alpok keleti leejtőin, a Kárpát-medencében él tízmillió magyar. A tízmillió magyar egytucatnyi fiának s lányának szíve augusztus végétől május végéig bőséges években hetente többször, ínségesebb esztendőkben hetente egy alkalommal egyszerre dobban. Mit dobban?! Torkukba ugrik s kilencven percen keresztül nem is mozdul onnan, bárhogy tépik hajukat, rágják körmüket az izgalomtól, idegességtől. Mert az Athleticnek szurkolnak. Ők a magyar piros-fehérek, Magyarország oroszlánjai.

Közös, örök, romantikus szerelmünk Athletic! 

Fogadd maroknyi magyar szurkolód bemutatkozását dióhéjban! Mivel nekünk nem adatott meg, hogy köldökzsinórral kötődjünk Hozzád, szabad akaratunkból lettünk követőid. Egyedülálló, lenyűgöző, szentimentális "játékos-politikád" mely indított el mindannyiunkat azon az úton, aminek a végén csapdád állt. Mi beleestünk és Beléd szerettünk élethossziglan. Van közöttünk akinek már százéves évfordulód óta kedvence vagy, de az elmúlt évtized végére már mindannyian bűvkörödbe kerültünk. Innen Magyarországról régebben nem volt olyan egyszerű követni ami arrafelé történik, volt idő, mikor csak az Estudio Estadio összefoglalójában láthattunk. Ekkor úgymond még szabadok voltunk, de a kommunikációs csatornák fejlődésével egyre inkább függőid lettünk: a televízióban vagy az interneten minden szereplésed elérhető!
Persze az igazi az volna, ha mindig személyesen találkozhatnánk, de tudod olyan távol vagyunk Tőled, hogy ritkán engedhetjük meg magunkat, hogy személyesen nézzük meg a játékodat. Azért amikor a környéken jársz útra kelünk...
Emlékszel amikor tizenegy éve Bécsben térdig érő hó esett? Az Austria radikálisait lovasrohammal futamították meg a rendőrök. Hát onnan való első relikviánk, egy szurkolótól vásárolt sál! A mérkőzés elmaradt, de az ismétlésen mi megint ott voltunk!
Néhány év múlva először találkoztunk Nálad. Még a régi Katedrálisban, ugyan vesztes meccset láttunk, de akkor tért vissza eltiltásából Gurpegui. Az egész San Mames a kapitány nevét skandálta! Még most is kiráz a hideg.
Tudod nekünk az egyik legizgalmasabb Hozzád kapcsolódó dolog, amikor az európai kupákat sorsolják. Megfeszülve szorítunk azért, hogy olyan helyre húzzanak, ami számunkra könnyen elérhető. Képzelheted mennyire örültünk a Slovannak! A győztes mérkőzés előtt találkoztunk az egész csapattal Pozsony belvárosában. Abban az évben Salzburgban bilbaói barátokat szereztünk, sőt azon az őszön, a következő szezonban Prágában találkoztunk velük, Miattad. Sportszerű közönséged másodszor ejtett ámulatba minket, hiszen megtapsolták a jól játszó, győztes Spartát. A prágai játékosok visszatapsoltak a közönségednek és mi ott álltunk elámulva: ilyen foci is létezik. Azóta hogy vannak bilbaói barátaink már többet járunk Feléd. Megmutatják nekünk a varázslatos baszk partvidéket, a hegyeket és elvisznek kedvenc tavernáikba ahol számunkra minden falat mennyei manna. Sőt tavaly ők jöttek hozzánk és a baszk-magyar csapat együtt vonatozott tizenhat órán át Lvivbe, hogy tanúja lehessen a történelmi Bajnokok Ligája győzelemnek. San José! San José! San José! – ordítottunk a vonaton visszafelé Budapestre.
Két éve szó szerint beírtuk magunkat történelmedbe. A San Mames századik évfordulójára készült könyvben két írásunk is olvasható, az egyik felkérésre készült, a másik az esszépályázat egyik győztese. Magyarországon több lap, a sport televízió és honlapok is foglalkoztak velünk és ezáltal Veled.
Szóval így vagyunk mi, magyar rajongóid. Látod, a köztünk lévő távolság ellenére ezer szállal kötődünk Hozzád! Időszámításunk meccstől meccsig tart és nekünk minden meccsnap ünnepnap. Küzdjünk kiesés ellen vagy nyerjük „a másik ligát”, meneteljünk kupadöntőig vagy búcsúzzunk az első körben, a San Mamesban, itthon vagy külföldön, mindig ugyanolyan szenvedéllyel vagyunk, amikor felhangzik az Athleeeetic! Eup! 

Budapest
Budapest Magyarország fővárosa, majdnem kétmillió lakosával Kelet-Közép- Európa egyik metropolisza, nyüzsgő világváros. Bár a város környékén már kelta korban település állt, és a rómaiak Aquincum néven várost is emeltek, az első kőhidat csak 1848-ban emelték a Dunán, Buda és Pest csak 1873-ban egyesült. Magyarország hányattatott történelmével osztozott, az 1526-os törököktől elszenvedett mohácsi vereség után birodalmak jöttek-mentek Pesten és Budán is. Oszmán Birodalom, Habsburg Birodalom, Harmadik Birodalom, Szovjet Birodalom alakították az elmúlt ötszáz évet. A magyar nép azonban minden évszázadban felkelt az elnyomók ellen - párnapos forradalomtól többéves szabadságharcokig - s próbálta kivívni függetlenségét.
Budapest új város, nincsenek meg benne a hagyományos városközpontok, ehelyett több negyedre oszlik. A turistákat leginkább a Várnegyed és a Belváros és a Városliget vonzza. A régi Zsidónegyedből buli negyed lett a világhíres romkocsmákkal. Ha zöldben akarnak lenni a budapestiek a Margit-szigetre vagy a Normafára mennek. Budapest számtalan gyógyvizű fürdője télen-nyáron jó program, az Athletic-szurkolóknak pedig ajánlott egy közös meccsnézés a magyar penával de legalábbis a törzshely, a Zöld Gyémánt felkeresése! Szívesen állunk kalauznak is, írjatok bátran az athleti.club.hu oldalra vagy keressétek a Hungarian Athletic Bilbao Fans profilt a Facebookon!

Bréking! - Kolbászriadó!

Akkor most klaviatúrát, tollat letesz, és elindul az Október 6. utca 9-be, a Faszaládéba!

Tálcán, papíron, ahogy kell! fotó: Faszaládé fészbúk.

Páran tudjátok mennyire odavagyok a kolbászokért. A második 7Réteg című gördeszkás kiadványunkba példának okáért a Kis budapesti kolbászkörkép című írást adtam, de itt a blogon is foglalkoztam már rendhagyó kolbászozóval, jelesen a Kolbice nevű találmánnyal. Szeretem a különböző hentesek kolbászait tesztelni és szoktam a szír delikátban merguezt venni. Na de most, ezennel, a mai nap megdőlt mindenféle kolbászba vetett hitem, elképzelésem, mindenem.

Ugyanis elmentem a Faszalédába, amit megnyílása óta magasztal nemcsak a gasztroblog szcéna, hanem egyéb oldalak is. Nem éremtelenül...

Pici hely, nem találtam meg könnyen. Belépéskor a belsőépítész - a Faszaládé tervezője - Szendrő Péter üdvözöl, mint kiderült enni ő is először eszik itt. Elég jó interiort csinált Frencsi, aki kollégáival eszik, azt mondják, a kolbász még "faszább", mint a hely belsője.  

Megnézem az étlapot, majd az akciós szett - 12-15 óráig 2db disznókolbász 1480 ft. - mellett döntök. A csípőset nem igazán szeretem, ezért marad a Budapest csemege és a Citromdisznó. (Hagytam tesztelni valót a jövőre is, kacsamájas csirkekolbász, marhás-bárányos, meg a véres hurka.)

10-12 percet várok a kolbikra. Kerek alutálcán hozzák, rajta papír, amin az egység húsdarálós logója díszeleg. A csemegéshez mustár, a citromoshoz szardellás majonéz (!?) jár, vadítóan ropogós bagettel. Evcajkként kb. húszcentis hegyes végű pálcikák szolgálnak.

Először is a csemege. Baszki. Tökéletesre sütve. Porcogók, mócsingok nélkül és olyan íz...picit a merguezre (észak-afrikai, fűszeres kolbászok) emlékeztet, bár az nem disznóból készül. A kolbász és a mustár keringőre kelnek egymással. Aztán a citromos. Bár nem szeretem a majonézt, azért megkentem vele a kolbit. Na takarodó, ez nem is majonéz! Vagy engem eddig átvertek! A szardella nem is érződik, viszont a citromos, az citromos, üde friss.

Naná, hogy a maradék bagettel feltunkolom a kolbászok zsírját. Hozsannázás helyet csak annyit tudok mondani: egyelőre nem találom a szavakat. 

De tényleg. Itten újragondolták a kolbászokat kérem. Te jó ég, bele sem merek gondolni milyen a többi és mi lesz, ha a srácok ismét agymenést kapnak és kikísérleteznek valami új kombót!     

Marhák. Még tetoválás is lehetne. fotó: Faszaládé fészbúk.

Túlzás nélkül a Faszaládé a kolbászrajongók Mekkája!

Mindenesetre egy valamit elvett tőlem a Faszaládé. A hagyományos kolbász élvezetét. Én most már csak Faszaládé-kolbászt vagyok hajlandó enni. Illetve lehet próbálkozni, ajánlani mi érhet a nyomába!

Szóval: Faszaládé, Október 6. utca 9.!

ui.: Kitűző van még? Legközelebb szeretnék egyet!    

Athletic és baszk bűvölet

Az utóbbi heteket, napokat sűrűn átszövik az Athletic és a baszkság. A csapat menetben van, volt Korrika Budapesten és most, hogy kiderült Barcelonában lesz a kupadöntő megy az agyalás, hiszen Mariann felajánlotta, hogy tudok(unk) nála aludni és Egoiztékkal is levelezek, hogy ők mikor és hogyan mennek.

A Hangya célra tart!

Kezdjük ott, hogy az Athletic ismét bejutott a spanyol kupa döntőjébe, méghozzá nem is akármilyen produkcióval, hiszen 3-at vágott az Espanyolnak idegenben. ’98 óta nem győztük le őket Barcelonában! Emellett öt nyertes meccses szériát is felállított a társaság, ami legutóbbi bajnoki érem óta – szintén ’98 – nem adatott meg.
Ezzel egy időben kb. interjút készített velünk a Kulturtapas, amiben elmondhattuk miért és mennyire szívünk csücske az Athletic. Kattints ide az írásért!  Ezt megfejelve egyszer csak jön Marianntól egy email: Van-e már hivatalos penánk, mert készül a szurkolócsoportokról egy könyv és az utolsó pillanatban „beintéz” minket, ha írok gyorsan valamit. Naná, hogy megszületett az írás, és pár kép kísértében küldtem is. Mariann lefordította majd tovább is küldte. (Nemsoká kiteszem a magyar verziót!)
Közben kapok egy levelet Páncsics Dusántól – Páncsics doktor fia – hogy ő is Athletic-szurkoló, mennyire bejön neki a mi elfogultságunk, és hogy mikor megyünk megint Bilbaóba, ő is csatlakozna, de bármi infó jó neki, mert mindenképp megy Baszkföldre. Aupa Dusán!

A Korrika menő. Budapesten is! Fotó: Gecsei Dina

A múlt héten meg Korrika, a két Tamás, Athletic és Astarloza valamint Gecsei Dina magyar txurri-urdin társaságában. Ezt a futást a baszk nyelvért szervezik kétévente, szerte a világon. Magyarországon – Budapesten és Szegeden – másodszor volt ilyen. Illetve a tíznapos rendezvény rövidített változata. Először is futottunk egy kicsit, sajnos kevesen, de annál lelkesebben. (Személy szerint igen örülök neki, és nagy becsben tartom a Korrika futómellényt, amit kaptunk.) A filmnézést a meló miatt ki kellett hagynom, viszont este visszajöttem a városba, nevezetesen a Bontxóba. (A bárt egy korábbi baszkulás beszámolójában már megemlítettem. A bejegyzés olvasható a Bontxo honlapján.) Irgalmatlanul kíváncsi voltam a pintxo-pote, azaz falat-pohár ajánlatra…

Gyermeki örömmel válogatok. Fotó: Gecsei Dina

Nem hiába. A Bontxo pultján ott sorakoztak a kis katonák, rendkívül ízlésesen, fogpiszkáló helyett kis kardocskákkal átszúrva, a bagetthez rögzítve. Többek között volt mini hamburger, libamájhabos, féldecis gazpacho, krumplis-tortillás chorizóval, idiazabal sajtos-birsalmasajtos. És három lieblingem: vaslaponsült parprika tetején fürj tükörtojással, tapenádal megkent tetején grillezett garnélával és nem utolsó sorban a következő költemény: vaslapon megkapatott paradicsomszelet, rajta egy darabka vörös tonhal steak, tetejében a pácolt szardella, a bouquerones. Nyilván leragadtam a pultnál, vettem egy kört – a tonhalassal kezdtem – majd még egyet. Szerencsére Kulturtapas Péter az este felénél lefoldotta a pintxo-pote kötelezőséget és felbontotta az árat is: 390-ért pohár sör/deci bor vagy pintxo.

A tonhalsteakes csoda Fotó: Bontxo facebook

Még jobban rámentem ez előbbiekre, de csak a kedvenceket ettem, egyszerűen nem akartam agyonvágni az ízeket. Közben tök jót beszélgettem Bontxo Jauna-val, Gáborral, szóba került a Keler sör is, de legnagyobb bánatomra a Kelert egyáltalán nem exportálják, még Spanyolországon belül sem kapható, leginkább csak Baszkföldön. (Legközelebb üres hátizsákkal kell menjek.) Péter és Oxel (aki kb. maga a szegedi baszk lektorátus) felolvasták a Korrika-fáklya rúdjának belsejében elrejtett hagyományos üzenetet, majd ennyivel nekem véget is ért az este, mivel minden ízre emlékezni akartam.
A Korrika fő vívmánya számomra csak eztán következett, mint kiderült Astarloza Tamás este beszélgetett Oxellel, aki hétfőnként baszk nyelvet tanít az ELTÉ-n. Károly és Péter kollégáimmal egyeztetve, az ő szíves engedelmükkel el is mentem első órámra. Csak ketten voltunk Oxelen kívül, és pár percig hezitáltam is, hogy maradjak-e, mert már 4-5 órája megy a tanfolyam, de végül maradtam. És nem bántam meg.
Csodálatos, ahogy értelmet nyernek dalszövegek, az Athletic-himnusz, egyes rigmusok, kifejezések szóösszetételek. Nagyon élveztem, járni fogok…
És akkor tegnap kiderült, hogy május 30-án, Barcelonában lesz a kupadöntő. Na ez meg azért érdekes, mert Mariann még a penás-könyvvel való levelezésünkkor írta, hogyha Barcelonában lesz a döntő, amire ugyan minimális az esély, tudunk nála aludni. És baszki a női megérzés, ott lesz a finálé. Úgyhogy most azon vacillálok, menjek-e Barcelonába, majd esetleges győzelem esetén Bilbaóba. Vagy menjek egyenesen Bilbaóba, vagy nézzem az itthoniakkal a meccset…

Ha lennék közösségi oldalon, ez lenne az új profilképem. Fotó: Gecsei Dina

ui.: Bontxo: beszélgetésünkkor azt mondtad, a magyarok nem dobálják le a fogpiszkálókat. Én a Korrika estéjén rituálisan ledobáltam az összegyűrt szalvétákkal együtt. Remélem jól tettem! 
Dinának meg nagy pacsi a fotókért!   

Bringás-sörös pörkölt

Főztem egy olyat, aminek több apropója is van. Nem túl aktuálisak ugyan, de mégiscsak apropók. A leg mindennapibb, hogy szeretem a sört és a marhahúst, így a kettő ötvözésével készült pörkölt csak jó lehet. (Persze azért el lehet cseszni a receptet, néhány mozdulatnál nem árt odafigyelni…)

Régóta a könyvjelzők között figyel ez a recept, nagyjából megjelenésével egy időben, a Tour alatt, azaz tavaly nyáron becsillagoztam. Innen az egyik ok, szeretem nézni a bringás körversenyeket, álmom, az egyiken végigmenni a mezőnyt követve. (Még akkor is, ha az Athletic mintáját követő baszk Euskaltel csapat már megszűnt.) Elképesztő, varázslatos, ritkán látott tájakon vezet mindhárom nagy, a Tour, a Vuleta és a Giro is.

A másik ok, amiért megfőztem, hogy amikor baszk barátaink Budapesten jártak, Astarloza Tamás szurker-kolléga igencsak levizsgáztatta srácokat körversenyekből és a szép emlékű Euskatel-csapatból. Annyira jól sikerült Tamás spontán kérdéssora, hogy Egoitz és Mikel teljesen kész voltak tőle, ahogy Tamás is a tudásuktól: Baszki, ezek mindent tudnak! – mondta. Egoitz hasonlóan szólt hozzám: Hombre, ez honnan tud ennyi mindent!? (Innentől és ezért lett a baszkok ide-útjának egy szlogenje: Who is the rider...? Mivel Tamás legtöbbször így kérdezett.)

E három összetevő elég volt ahhoz, hogy egy programhiányos este – azaz mit programhiányos, a főzés az egyik legjobb program! – nekilássak, lépéről lépésre, követve Égigérő utasításait.

A sör. Mivel flamand receptről van szó - és miért ne hinnék Paszulynak - az egyik legismertebb belga ale-t, a Duvel használtam, ami több mint 8 alkoholszázalékával szinte rózsaszínre szívta a marhát.  

Naszóval. Nagyjából mindent a recept szerint csináltam, pár kiegészítéssel. Jénaiban főztem, mert az egyetlen olyan edény otthon, aminek nem műanyag vagy fa a nyele. Mivel nagyon tartja a hőt, már a hús, majd a szalonna pirítása közben elkezdtem kapargatni az „értékes pörzsanyagot”, nehogy odaégjen. A kikapart cuccot félretettem a húsra. A csombort kihagytam, az oregánót szárítottal helyettesítettem. A petrezselyem-rozmaring csokrot sütőbetétel előtt kivettem a löttyből. Egy közepes paradicsomot és két evőkanál paradicsompürét tettem bele. A sütőt cirka 160-170 fokra tekertem, így is kellett neki vagy másfél óra mire minden megpuhult. A recept szerint 2 deci sörben ázott a dög, a maradék Duvelt – 1,33 dl – már a sütőben öntöttem hozzá a folyadék utánpótlása végett. 

Köretnek hosszú cikkekre vágtam pár nagyobb krumplit, tepsire és olívaolajozott sütőpapírra tettem, sót, borsot, pár levél rozmaringot kapott, majd kb. egy órát a 190-200 fokos sütőben. (Közben azért megforgattam őket, hogy mindhárom oldaluk színt kapjon.)

A tányérba szedett krumplikat megtörtem és rámertem, a kissé kesernyés löttyöt. Hogy szerény maradjak: felvesszük a menüsorba!

Aupa Mikel! Aupa Astarloza! Aupa Égigérő!

ui.: Bocs a fényképért, az én gépemet hazavágta egy Ikeás elem. Ezért az Atlantisz új és még nem igazán tesztelt gépével fotóztam. A képi ábrázoláson látható köret hagymás törtkrumpli a Belvárosi Disznótoros nevű gasztronómiai műintézményből. Ja, igen és a petrezselyem is hiányzik a tetejéről...

Kurd-lobbi-poszt

A minap elém került egy cikk a neten: kurd nők fegyveres harca az Iszlám Állam ellen. Kattintottam is a cikkre és a benne lévő hivatkozásokra. Aztán a google keresőbe írtam a témát és kicsit utánanéztem a dolognak.

Pólóval a kurdokért!

Mindig is kedveltem a szabadságmozgalmakat, a függetlenségükért küzdőket, melynek ékes példája a baszkok iránti vonzalmam, s most már szerelmes vagyok minden fegyveres kurd nőbe!
A kurd munkáspárt - PKK - az Iszlám Állam elleni harc egyik legaktívabb résztvevője. Az Ödzsalan vezette kurd függetlenségi törekvés az utóbbi években részben kénytelen volt elfordulni a Törökországtól való elszakadástól, hiszen kvázi hátba támadta Irakból és Szíriából az ISIS. Erre föl a derék kurdok - akik ma ez egyik legnépesebb ország nélküli nemzet - erejüket a pusztító idióták ellen kénytelenek bevetni.
A Közel-Keleten hagyományos női "másodrangúságra"  fittyet hányva a kurd nők is fegyvert fogtak. Történeteiktől, képeiktől hangos most a nyugati média, pláne, hogy nyugati segítséggel, sikerrel verték ki az ISIS-t a szír-török határon fekvő Kobane városból. A cikkeket angolul lehet olvasni itt: Marie Claire itt: Washington Post no meg itt: BBC. (Illetve a cikkekben található további linkeken.)
A lényeg, hogy a nagy kutakodásban ráleltem erre az oldalra, ahonnan én, te, ő, támogatni tudjuk a YPJ-t, a fegyverrel harcoló kurd nőket: INNEN TUDSZ TÁMOGATÓS PÓLÓT RENDELNI!

Ugyan teljesen nem vagyok tisztában a helyzettel, csak "amennyire az én műveltségemből futja" de teljes szívemből és egy póló megvásárlásával, azaz tizenegy-pár dollárral támogatom  kurdok szabadságharcát. Mely a törökökről egyelőre az ISIS-re fókuszál.