Bizony ám, három felkiáltójellel, kép nélkül. Igen ilyen idióta vagyok, még mindig nincs fényképezőm otthon.
Az úgy kezdődött, hogy egyszer voltunk Renjoe-val Lengyelországban. Azon belül is Krakkóban egyik nap betértünk a Miod Malina étterembe, ahol igényes környezetben elképesztően finom lengyel specialitásokat ettünk. (Ha Krakkó az úti cél, a Málna kihagyhatatlan!) Utolsó krakkói esténken annak ellenére kértem repetát a főfogásból, hogy már az azt megelőzővel jól laktam, annyira vágytam arra, hogy csak még egy ételt megkóstolhassak.
No a Miod Malinában ettem azt a tejszínes erdei gombaleves - cipóban, ami megihletett.
Az ihlet nem jött volna - 6000-ért nem veszek vargányát - ha Szabó Jancsi füzérkomlósi barátunk nem küld apámmal jó félkiló friss királyvargányát valamint néhány kalap őzlábat.
Az a helyzet, hogy az anyagból könnyű mondás nagyon is igaz. Semmi extrát nem csináltam, mint elolvastam pár receptet a neten, majd ezekre tulajdonképpen tojva a saját fejem és elgondolásom alapján megfőztem a hozzávalókat.
Kis hagymás nagyon apróra vágtam és cirka 5 deka vajon péppé főztem. Eztán ment a vargánya szára, jól felaprítva ez is, majd a vargánya és az őzláb fejek nem túl kicsire vágva.
Un ortodox módon nem levessel vagy alaplével engedtem föl, hanem vízzel, de kevéske vízzel. (Nem lesz húsleves íze, megmarad a karakteres gombaíz.)
Fűszer kevés só, fehérbors, petrezselyem és egy csipet durvára darált dió. Jó összeforraltam - de vigyáztam, hogy a gombadarabkák ne főljenek szét - majd egy deci Milli főzőtejszínnel sűrítettem be. (Próbáltam mást is, de a Milli elég sűrű a zsemléhez.)
És aztán következett a varázslat. Egy zsemle tetejét levágtam, belsejét kikapartam, de nem teljesen. Betettem a sütőbe öt percre, amíg meg nem szikkadt, majd belemertem a levest, tetejére egy kis petrezselymet szórtam.
Kérem a leves átjárja a zsemlét. Mire az ember kikanalazza átázik a zsemle belseje. Belül szaftos, kívül ropogós és minden átjár a tejszínes erdő-íz!
Mennyei csemege!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése