Új jelszó: tejes sügér!

A hétvégén, idén már negyedszerre voltam a Csatin, ezúttal Galambér társaságában. (Ebben a szezonban még nem is voltunk mindhárman egyszerre.) És mint 2015-ben rendesen, a Csati most is ellátott bennünket akcióval.

Katalógusfotó Galambértől

Negyed hat tájban indultunk, hogy pirkadatra bevethető állapotba kerüljenek a fölszerelések. Fél hétkor már horgot kötöttünk és hétre már meg is tűztem az első kishalat, és egy óra múlva, - jó csatis szokás szerint - már tekertem is kifelé az első csukát, ami fenéken jött. Kolber. Ment vissza. A szokásos menetrendben félóránként jöttek a kapások, sügér-csuka felváltva, egészen úgy fél kettőig. Szép kövér sügerek, csak egy kisebbet engedtem el, bár igazat megvallva tartottam már meg akkorát is. (Persze, mint minden Csatizásnál, most is esett az eső.)
Aztán visszajött Balázs két pergetett csével és javasolta, a szemközti part elé dobjak, mert ott egyből kapása van, utána viszont egyáltalán nincs. Megfogadva a tanácsot, dobtam a nádas elé és szinte le se tettem a botot, máris elmarta a csalit egy kolber. Így ment ez alkonyatig.
Olyan kapás volt, hogy Galambér legvégén csak poénból bennhagyott úszósát is elvitte egy giliszta-csuka.

Két kolbit és egy girnyót engedtem vissza

Hogy miért a bejegyzés címe. Négy gyönyörű sügit vittem haza, lefiléztem őket, de most Mijukának nem adtam oda az ikrát meg a tejet, hanem szépen félreraktam, csak a maradék belsőséget kapta a macska. Kis sózás után kisütöttem serpenyőben. Az ikra nem volt annyira jó, sem az íze sem az állaga. De a tej! Atyaúristen. Mennyei csemege!
Már tavaly is beleszerettem a sügerekbe, ebben az évben még inkább elmélyült szerelmem, de a sült tej egyenesen sügér-fanatikussá tett.
Jövőre sügér-specialistává kell lennem!