Dávid és Góliát egy csapatban

Gorka Iraizoz és Iker Muniain szállította az újabb fontos győzelmet a San Mamésban.

Gorka a védelem alappillére

Annyiszor volt már pechünk ebben a szezonban, hogy igazán kijárt már Fortuna kényeztetése. Kár lenne tagadni, az elmúlt két fordulóban, a két nagyon fontos 1-0-ás győzelem során szerencsénk volt. Mondhatni "Fortuzoz"-unk volt, mert néha a szerencse, néha Gorka parádéi, néha mindkettő kellett ahhoz, hogy gól nélkül hozzuk le a meccseket.
Az első félidőben kifejezetten szépen játszottunk, az egyik legjobb nulla-nullás félidő volt, amit valaha láttam. Mindkét kapu előtt alakultak a helyzetek, sőt Ibai mesteri szabadrúgása a kapufán csattant.
A második 45 perc aztán Valencia rohamokkal kezdődött, folyatódott, majd ért véget. Csak közben beállt a Kicsi, és bevágott egy lecsorgót - figyeltétek Aduriz hogy sarkazta középre a labdát? - és első góljával a szezonban eldöntötte a meccset. Akarom mondani a meccset igazából Irazoz parádéi és Soldado ég bevágott labdái döntötték el. Meleg volt a pite a végén, az tuti.

Nézzétek, tudok gólt lőni!

Sebaj, győzelmet nem kell megmagyarázni, és ami a legfontosabb kicsit elhúztunk a kiesőktől. Most lendületben kellene maradni, meglepetést okozni  vagy pontot szerezni Madrilban, a Getafe otthonában, otthon megütni a Granadát és akkor nyugodtabban kanyarodhatnánk rá a Sevilla-Real-Depor-Barca quartettre.

képek: athletic-club.net

Hatpontos győzelem

Úgy hiányzott ez a győzelem, mint egy falat kenyér!

De jó ezt látni, pláne három ponttal a zsebben

Szégyenlem magam, de pénteken este azért ültem a tv elé, hogy kiszurkoljam a Zaragoza vereségét, szombaton délután meg a Deporét. És nem azért mert utálom őket - a Zaragozát sosem szerettem, ellentétben a Deporral, szeretném ha a galíciaiak bennmaradnának, csak ne az Athletic kárára - hanem mert csapatom olyan rosszul szerepel, hogy tizenegy-két fordulóval a bajnokság vége előtt igenis számolgatnia kell a Bilbao-drukkereknek, miként nem esik ki a csapat a Primerából.
Szombat este aztán, sovány, szerény egygólos győzelmet arattunk Pamplonában. Egészen a 63. percig örültem volna a nulla-nullának, amikor is a csapat lemásolta Ibai, múlt héten a Soci ellen szerzett gólját - ezúttal ő adta a tanári labdát, amit Susaeta (a 250. hivatalos meccsén) bevágott. Addig azonban szinte gyomorgörcsöm volt, Iraizoz parádézott a kapuban és bizonyította, hogy ő az Athletic első számú kapusa. Az első félidőben szinte ő tartotta a csapatot. Nem játszottunk szépen, Susaeta találata előtt épp azon gondolkodtam volt-e ilyen gyenge valaha a jobboldalunk, Llorrente megint kihagyott egy százszázalékos ziccert, és egyáltalán nem értem, hogy miért nem lövünk távolról. Ander meg Ibai szokott néha próbálkozni, más nem igazán.

                                                         Mesteri kapásgól, mint a múlt héten

A gól után még sokkal jobban izgultam, ennyire bizonyára tavaly tavasszal utoljára, de megcsináltuk, hiába menetelt az Osa az előző öt forduló alatt. Végre volt egy kis szerencsénk és ezúttal nem balekoltunk, mint annyiszor az elmúlt meccseken. Valamint harmadszor az idényben nem kaptunk gólt. Amikor a bíró lefújta, olyan feszültségtől szabadultam meg, hogy két sörtől a fejem tetejére álltam és a valenciai rangadó alatt már belülről néztem a szemhéjamat.
Persze ez a győzelem csak akkor ér valamit, ha ezen a héten legalább pontot szerzünk a Valencia ellen. Közhely ugyan, de ez most tényleg így van esetünkben. A biztonsághoz szükségünk van legalább tizenöt pontra - Bielsa a forduló előtt arról beszélt, hogy még húszat szeretne - és bár most három nyerhető(?) meccsek jönnek, utána a Real, Depor, Barca trió következik.
Vasárnap az Athletic B legyőzte az Amorebietát így már csak két pontra van a ez első helytől a harmadosztályban. (Pár részlet, adat és érdekesség a magyar szurkolói oldal chatboxában Tamástól.)
Ami viszont bizonyos. Szurkolói csoportunk nem nézhet együtt meccset, amíg be nem biztosítjuk elsőosztályú tagságunkat. Ugyanis ha együtt nézünk meccset, mindig kikapunk...

Piros-fehér tragédiák

Tegnap este 11 óta, hivatalosan a kiesés elkerülése a cél Bilbaóban.

Ez a kép tavaly május óta rendszeres.

Csúfos vereséget szenvedett az Athletic a baszk rangadón, ráadásul otthon, amire tizenkét éve nem volt példa. Bielsa lassan egy éve nem találja csapatát. Helyzetünk kezd kínosan emlékeztetni olyan csapatokra, amelyek egy kitűnő szezon után, visszaesnek, esetleg kiesnek az első osztályból.  

Tizenhárom meccs van még hátra a bajnokságból és ezekből hatot legalább meg kéne nyerni ahhoz, hogy a több, mint 200 millió euróból épülő új San Mamesben is elsőosztályú mérkőzéseket láthasson a közönség. 

San Mames Barria. Csak nem a Segundára épült!

A tavalyi menetelés után, kicsit másra számítottunk. A csapat nem bírja el, hogy nincs a csataló Javi Martinez, hogy Llorrente nem játszik és ha igen akkor is árnyéka önmagának, hogy Amorebieta is elmegy.

De nemcsak e három sikerkovács hiánya az ok. Bielsa makacssága is bőven nyom a latba. Tegnap például azt szívtuk meg, hogy Iraizozt tette bűnbakká az Espanyol elleni vereségért és egy tanárbácsis, ejnye bejnye-padoztatás után nem rakta vissza a kapuba. Helyette védett az elképesztően bizonytalan Raul. (Ez a lecke tehát rosszul sült el, nem Iraizoz, hanem a csapat szempontjából.)

A csapat mentálisan és fizikailag is árnyéka önmagának, pedig rég kiestünk mindkét kupából. Elől nem megy, ha Aduriz nem lő gólt akkor szinte senki - az utóbbi három fordulóban egy gólra volt képes a csapat - Susaeta, Iraola és Muniain is gyenge, amikor összeálhatott az egészen jónak tűnő Ekiza-Laporte védőpáros, Ekiza megsérült. (A védelemmel egyébként szerintem az a legnagyobb probléma, hogy Biesla szerelmes Gurpeguibe. Nemrég nyilatkozta, hogy szerinte Gurpegui a csapat legjobbja. Belső védőt faragott belőle, több meccs az öregen ment el, és nagyon sokszor sérült. Miközben Gurpegui egykori "párjára" Orbaizra nem számított, aki lám-lám az Atleticót kiverő Rubin Kazany vezére.) Talán Ibai és San José azok, akiket dicsérhetünk.

Van probléma bőven, és Bielsa még mindig nem veszi észre, hogy az a romantikus focit -  amivel az Athletic tavaly lehengerelte Európát - lassan ideje feladni, hogy egy játékgyilkos, taktikus futballal, sovány egy-nullás győzelmekkel, apró pontokkal kiharcoljuk a bennmaradást.      

Meddig van türelem a Katedrálisban?

Valamit nagyon gyorsan ki kell találnia Urrutiának, döntenie kell Bielsát illetően, mert a következő tizenhárom  forduló igazából csak tizenegy van hátra, (hacsak nem csípjük el a Barcát meg a Reált). 

Jövő szombaton az Osasunával játszunk - félve, halkan, remegve mondom - kiesési rangadót és nagyon bízom benne, hogy a fent említett, áhított, minimálisan hat győzelemből, ötöt nem az utolsó öt fordulóban kell majd begyűjteni (elvileg nyerhető meccsek; Celta idegenben, Mallorca otthon, Zaragoza idegenben, Levante otthon, Rayo idegenben). Ahhoz, hogy május végén ne legyen nyakunkon a kés, még húsz pontra van akkor is szükség, ha jelenleg kiesők vergődése miatt negyven pont körül valószínűleg bent lehet maradni a Primera Divisiónban. 

Mert ha a Bilbao Athletic feljutna a másodosztályba és csak azért nem indulhatna ott, mert a nagycsapat kiesett az elsőből, akkor nagyon mérges lennék...  

fotók: el correo, aupa athletic

Furi dolgok...

Do you have any books by Jane Eyre?

Érkezett egy baromi jó könyv hozzánk az Atlantiszba. Persze könnyen lehet, hogy csak bennfenteseknek érdekes, Jen Campbell könyve ugyanis a könyvesboltokban elhangzott párbeszédeket idéz. 
Az angol lány Londonban dolgozik egy antikváriumban és mint minden könyvesbolti szortimenter nyilván annyi baromságot hallott a tisztelt vásárolóktól, hogy ezt kötetbe kellett foglalnia.
Vitray mondta, hogy a tévénézőt nem lehet elég hülyének nézni, hát a "bookseller" is így van a "customerrel", nem lehet elég hülyének nézni. Hatalmas baromságok hangzanak el a "customerek" szájából, akkorák, hogy azokat kitalálni igen nehéz volna. Nálunk is napi rendszerességgel fordulnak elő hasonló baromságok, az egyik legemlékezetesebbet talán Kertész Imre Nobel-díjának évében hallottuk: 

CUSTOMER: Megvan a Kertész Géza könyve, a Sorstársak?

Jen könyvét mindezért kiemelten kezeljük!


cím: Weird things customers say in bookshops
szerző: Jen Cambell
kiadó: Constable
ár: 3120.- (elérhető az Atlantisz Könyvszigeten) 

Fehér kígyó Budapest alatt

Az Alstom metrókocsi jó. Nekem tetszik. Igazából nem is metrókocsi, nem szerelvény, hanem egy óriási kukac. Világos és egyelőre tiszta. Ezzel máris hatalmas kontrasztban van, sötét színű és már-már tisztíthatatlanul öreg, kopott és leharcolt elődeivel. És amihez nem szokott az átlagos fővárosi metrón-utazó: lehet rajta beszélgetni, mert csöndes.

Amikor forgalomba helyzeték, igyekeztem elkapni, kíváncsi voltam rá. De az első időkben csak egyet-egyet láttam, így bosszankodtam, amikor a mozgólépcső baloldalán lerohanva, folyamatosan lemaradtam az Alstomról. Egy ideje azonban fél tíz-háromnegyed tíz körül szinte kizárólag Alstom-kukacok jönnek, így már lemaradni nehéz róluk.
Valaki kérdezte a múltkor, hogy nem kisebbek, nem kevesebb ember fél el rajtuk? De nem. Valóban kisebbeknek, keskenyebbeknek tűnnek, mint szovjet szerelvények, de nem kocsikból állnak, így a csatlakoztatással és a vezetőfülkékkel nagyot lehet spórolni. Nem mellékesen ha az ember végignéz a kukac belsejében, nem érzi magát vagonba zárva.

Ahogy tapasztaltam a bemondással és az ajtók záródását jelző hanggal lehet még valami probléma, de Vitézy Dávid minden bizonnyal hamarosan orvosolja ezt (is).Bízom benne, hogy megmaradnak ezek a metrók hosszú távon is.

Tészta tíz perc alatt

Nagyon gyorsan, nagyon finomat.

Tényleg tíz perc. Megvan annyi idő alatt, amíg megfő a tészta. Sok-sok fokhagyma, jó apróra aprítva. Sok és forró olívaoljaba. Mielőtt színe lesz a hagymának, rá félbevágott a koktélparadicsom, "tenyeres" felével lefelé. Ha kicsit változik a színe és elveszti a keménységét, jöhet a felaprított olívabogyó, mehet rá jó sok petrezselyem. Tésztával összekutyul. Nagy mennyiségű parmezánnal megszórom. Legjobb.

Fotók: Santos

Ez egy KÖNYV

Öcsém kapott egy könyvet kedves és figyelmes barátaitól. A rá igen jellemző, elképedt, rácsodálkozó arccal mutatta: Ezt nézd meg!

Egyes iskolákban már táblagépet használnak füzet és tankönyvek helyett, az Egyesült Államokban néhány helyen már nem tanítják a nebulókat kézzel írni. Ez még akkor is veszélyes irány, ha egyik napról a másikra nyilván nem alakul át minden felület, amin olvasunk. 

Lane Smith amerikai könyvillusztrátor könyve talán nem is a gyermekeinknek, inkább nekünk szól, hogy mi ne felejtsük el, mi a könyv, hogy ne felejtsük el a gyerekeknek megmutatni, elmagyarázni, megtanítani mi az a könyv. 

Mert ott van például Gergő barátom másfél éves fia, aki már olyan rutinnal kezeli a mamája érintőképernyős telefonját, - macskát lehet tartani egy applikációval - ahogyan az én biztosan nem tudnám. (Mondjuk ő, Dávidka, biztosan tudja majd mi a könyv, mert olyanok a szülei, nagyszülei.)

Néha azt képzelem, olyan vagyok, mint Nick Hornby Rob nevű főhőse a Pop, csajok, satöbbiből, akinek lemezboltja van, de a CD-k korában már nem nagyon megy. Néha azt képzelem, hogy a munkám miatt, a könyvesbolt miatt vagyok kindle-, e-book- meg táblagépellenes. De nem. 

Én tényleg szeretem a könyveket. Lapozni, újraolvasni, beleszagolni, nem találni amit keresek benne, elveszteni, kölcsönadni, kölcsönkérni, cipelni, szúnyogot a lapokkal összenyomni.

Mindenesetre furcsa lesz/lehet a gyerekeknek azt tanítani, hogy ne vedd a szádba mert elázik, ne dobd le mert összetörik - amiből olvasunk - ahelyett, hogy ne gyűrd össze, ne tépd le, ne firkáld össze. 

Ne firkáld össze. Hmm. 

Egy telefont meg egy táblagépet még csak összefirkálni sem lehet.

Vagy a jövőben színes ceruzák sem lesznek?  

   

cím: Ez egy könyv

szerző: Lane Smith

fordította: Szabó T. Anna

kiadó: Csimota

ára: 2490.- (elérhető az Atlantisz Könyvszigeten)