Kilenc éves Fehér Miklós utolsó mosolya.
Kilenc éve hunyt el a csatár. Múlt szombaton Lewis Marnell, ausztrál gördeszkás
távozott közülünk. Szóljon e bejegyzés kettejük emlékére.
Még abban az évben egy brazil sráci is meghalt a pályán, épp akkor amikor az újságíró sulibban Hajdú B. István órájára kellett jegyzetet írni, amit stúdióban kamerába olvastunk. Ezt írtam.
Fehér-fal
Tegnap a sportújság ismét foglalkozott a
tragikusan elhunyt Fehér Miklóssal, amikor olvastam, nem is gondoltam, hogy
mennyire aktuális az a cikk.
Éjszaka, hírek után kutatva kapcsolgattam a tévét, ahogy
mindig szoktam lefekvés előtt. A Euronews sport beszámolói között megdöbbentő
hírt láttam, hallottam. Mérkőzés közben elhunyt Serginho a Sao Caetano
labdarúgója. Szívroham végzett vele. A pályán, a mentőben és a kórházban is
megpróbálták újraéleszteni a brazil fiatalembert, de 24 percnyi küzdelem után
összeomlott.
Az, hogy egy ember meghal, minden napos dolog, általában
a hozzátartozókon és a barátokon kívül, nem sok ember foglalkozik a másik
bánatával, nyomorúságával. Sajnos az is mindennapos, hogy életerős fiatalok
eltávoznak. Mégis valahogyan, nagyon más, amikor összeesni látok egy
labdarúgót. Serginho-t nem ismertem, viszont Fehér Miki halála nagyon
megviselt. Baráti társaságunknak nagy kedvence volt a győri fiatalember. Hamar
kikerült külföldre, és mi minden hétfőn és kedden, azért vettük meg a sportot,
hogy megtudjuk, Fehér játszott-e a hétvégén, vezeti-e a házi, vagy a portugál
góllövőlistát. Naná, hogy vezette…
Szerettük Fehér Mikit, mert olyan volt, mint mi. Mindig
vidám, mindig lelkes, sikerre éhes és az utolsó percig tudott küzdeni. Ahogyan
azon a januári estén is.
Amikor Mikire gondolunk, azt hiszem minden, az ő
esetéhez hasonló, tragikus körülmények között elhunyt játékos eszünkbe jut: a
kis Dárdai, Foé, és most már Seginho.
Többen dolgozunk egy helyen barátok, és rögtön, Miki
halála után készítettünk egy tablót a csatár képeivel, egy Fehér falat.
Mi, így emlékezünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése